Istenem, végre vége.
Ez a trilógia 1 év múlva kb fel se fog merülni a tudatomban, hogy ismételten megnézzem. Annyira lassú, erőltetett, béna az egész...
Persze ezt már sejthettem volna a legelején. A Hobbit első felvonása, aminek az alcíme lehetett volna akár az is, hogy "némi ének, sok séta" már olyan unalmas volt, hogy egy dolgot tudok felidézni belőle az éneklést. Ez azért olyan nagy szó, mert ez a trailerben is benne volt, szóval ha nem szólt volna másról a film, csak erről, akkor már mindent láttam volna.
Oké ezt még elnéztem Peter Jacksonnak. Szerintem a sima Gyűrűk Ura filmek első része is lassan indult, de ott volt valami varázslatos, ami miatt bármikor meg lehet nézni. Nem az izgalom hiányzott a Hobbit 1-ből, hanem valami ami miatt szerethető lett volna.
Szóval jött a második rész, amit HFR-ben néztünk és elég fájó volt. Maga a technika helyenként szép, de legtöbbször hót zavaró. A filmben biztosan történtek dolgok, passzolom, az utolsó 10 perc kivételével semmire nem emlékszem. A sárkányos rész fasza volt és egy elég fasza cliffhangerrel zárt a film, még ha geciség volt akkor is.
Az idén bemutatott Hobbit utolsó felvonása azonban végleg kiakasztott.
A sárkány 10 percet szerepelt és vége.
Ezután láthatjuk, hogy miként szenvednek a semmin tök érdektelen karakterek, majd összejön nagy nehezen az 5 sereg (vagy 4...) és kezdetét veszi egy hatalmas ütközet. Amiből egészen pontosan semmit nem látunk, vagyis igazán keveset. A lényeg a csatamező egy olyan pontjára szegeződik, ami bár érdekes is lehetne, de nem az.
A Hobbit az 5 sereg csatája ütemtelen.
Hiába történnek benne dolgok egyszerűen nem köt le. A harcok látványosak, de valamiért olyan üresek. Nem is igazán izgulunk bizonyos karakterekért, akik meghalnak azokra is legyint az ember h na mindegy...
Örülök, hogy végre vége, és remélem Peter Jackson fejében nem fordul meg egy Gyűrűk Ura újrafeldolgozás, vagy egy Szirmarilok film...
2014. december 21., vasárnap
2014. november 10., hétfő
Merengő: játékból film?
Mi az oka annak, hogy Hollywood az utóbbi időben nem akar rámozdulni a játék adaptációkra, vagy ha mégis bejelentenek valamit, akkor folyamatosan csúszik az?
A film piacban lassan már minden területet lefednek a készítők. A néhány éve felkapott képregényfilmek előtt mindenki akciófilm mániás volt, az előtt pedig a Western volt a menő. Vajon eljön az idő, amikor a játékokból készült filmekre fognak rámozdulni a nagy amerikai stúdiók?
Nem valószínű.
Lássuk be, hogy egy játékot elég nehéz átültetni filmre. Egy sima FPS, vagy slasher játékideje is több órányi, míg egy film maximum 2 órát ölelhet fel, mert utána már baromira nem érdekel senkit. Ennyi idő alatt fel kell építeni az alapuniverzumot, a karaktereket és meg kell teremteni a feszültséget is. A legtöbb ilyen film éppen azon bukik el, hogy valamelyik pontját nem tudja teljesíteni. Persze a helyzeten az se sokat segít, hogy a játékos-filmeket megpróbáljuk összekötni a méltán nem túl népszerű Uwe Boll nevével is.
Elszórtan azonban vannak jó megoldások. Ezek éppen azért lehetnek élvezhető filmek, mert nem akarnak görcsösen ragaszkodni az adott univerzumhoz, inkább csak súrolják azt. Persze most mindenki furán fog nézni, ha azt mondom, hogy például a Hitman film egészen élvezhető volt. És ez azért lehetséges, mert nem ragaszkodtak görcsösen az alapanyaghoz, hanem megpróbálták az egyszerű világba beépíteni a sztorit.
Rossz példa? Max Payne.
Ahol a karakterek megvannak, ahol mindent próbáltak lemásolni, és mindezt baromira nem sikerült. Talán nem is meglepő az imdb 5,4-es értékelés...
Azonban nem csak ezért kockázatos játékokból készült filmeket gyártani. A mi generációnk az, amelyik már szívesebben tölt le valamit a netről, minthogy elmenjen moziba. Valahol ezt meg lehet érteni, nem mindenkinek van 1500-2000 forintja arra, hogy megnézzen valamit a filmszínházban. Éppen ezért a studiók úgy gondolkodnak, hogy olyan történeteket visznek a vászonra, amelyek minél szélesebb közönséget próbálnak megmozgatni. Az utóbbi pár hétben is ilyen filmeket láthattunk, az Interstellar-ral, a Fury-val, de a Drakulás rémálmot is mondhatnám.
Persze látják a pénzt Hollywoodban is, és már megvannak azok az eszközök, amik bevonzhatják a mi generációnkat is. Ezt úgy hívják, hogy látvány. Ami miatt valóban megéri elmenni a moziba, mert otthon ezt nem tudod reprodukálni.
Így nem is meglepő, hogy olyan gigászi produkciók, mint az Assassin's Creed, a Metal Gear Solid, vagy a Mass Effent megkapják a saját filmjüket. Egyszer, valamikor. Addig pedig lesz egy új Hitman, egy Warcraft és jobb esetben egy érdekes Uncharted film...
A film piacban lassan már minden területet lefednek a készítők. A néhány éve felkapott képregényfilmek előtt mindenki akciófilm mániás volt, az előtt pedig a Western volt a menő. Vajon eljön az idő, amikor a játékokból készült filmekre fognak rámozdulni a nagy amerikai stúdiók?
Nem valószínű.
Lássuk be, hogy egy játékot elég nehéz átültetni filmre. Egy sima FPS, vagy slasher játékideje is több órányi, míg egy film maximum 2 órát ölelhet fel, mert utána már baromira nem érdekel senkit. Ennyi idő alatt fel kell építeni az alapuniverzumot, a karaktereket és meg kell teremteni a feszültséget is. A legtöbb ilyen film éppen azon bukik el, hogy valamelyik pontját nem tudja teljesíteni. Persze a helyzeten az se sokat segít, hogy a játékos-filmeket megpróbáljuk összekötni a méltán nem túl népszerű Uwe Boll nevével is.
Elszórtan azonban vannak jó megoldások. Ezek éppen azért lehetnek élvezhető filmek, mert nem akarnak görcsösen ragaszkodni az adott univerzumhoz, inkább csak súrolják azt. Persze most mindenki furán fog nézni, ha azt mondom, hogy például a Hitman film egészen élvezhető volt. És ez azért lehetséges, mert nem ragaszkodtak görcsösen az alapanyaghoz, hanem megpróbálták az egyszerű világba beépíteni a sztorit.
Rossz példa? Max Payne.
Ahol a karakterek megvannak, ahol mindent próbáltak lemásolni, és mindezt baromira nem sikerült. Talán nem is meglepő az imdb 5,4-es értékelés...
Azonban nem csak ezért kockázatos játékokból készült filmeket gyártani. A mi generációnk az, amelyik már szívesebben tölt le valamit a netről, minthogy elmenjen moziba. Valahol ezt meg lehet érteni, nem mindenkinek van 1500-2000 forintja arra, hogy megnézzen valamit a filmszínházban. Éppen ezért a studiók úgy gondolkodnak, hogy olyan történeteket visznek a vászonra, amelyek minél szélesebb közönséget próbálnak megmozgatni. Az utóbbi pár hétben is ilyen filmeket láthattunk, az Interstellar-ral, a Fury-val, de a Drakulás rémálmot is mondhatnám.
Persze látják a pénzt Hollywoodban is, és már megvannak azok az eszközök, amik bevonzhatják a mi generációnkat is. Ezt úgy hívják, hogy látvány. Ami miatt valóban megéri elmenni a moziba, mert otthon ezt nem tudod reprodukálni.
Így nem is meglepő, hogy olyan gigászi produkciók, mint az Assassin's Creed, a Metal Gear Solid, vagy a Mass Effent megkapják a saját filmjüket. Egyszer, valamikor. Addig pedig lesz egy új Hitman, egy Warcraft és jobb esetben egy érdekes Uncharted film...
2014. október 29., szerda
Marvel vs. DC
Oké gyorsan lezavarom itt azt, amit gondolok, aztán tényleg hagyom ezt a témát a fenébe. Miután a Marvel elkezdte építgetni az univerzumát a Bosszúállók karaktereivel, a DC is hirtelen nekiállt ugyanennek. A gond csak az, hogy míg a Marvelnél jól átgondolt üzleti stratégiáról van szó a DC-nél egy gyorsban összedobott pénznyelésről.
Kezdjük ott, hogy a Marvel már a Vasember filmekkel elkezdte építeni az univerzumát. Akkor talán még nem tudatosan, de az is 2008-ban volt, a második rész 2010-ben, tehát rosszabb esetben is 4 évnyi előnyük van a konkurenciával szemben! Ez alatt az időszak alatt szépen mindegyik karakter megkapta az előzményfilmjét és lezavartak két össznépi csoportos mókát is (Avengers és Galaxis Őrzői). Talán tavaly tudatosult a DC-ben, hogy igen, nekik is bele kell vágniuk, méghozzá nagyon gyorsan.
De mégis hogyan?
Nolan zseniálisan lezárta a Dark Knight szériát, tehát az ottani Batman kilőve, abból nem lehet építeni. Mivel Supermant elég régen erőszakolták meg (2006-ban) ideje volt ismételten elővenni. Azonban valami újat kellett adni az embereknek. Valami olyasmit, amire nagyon kevesen kíváncsiak egy képregényfilm láttán.
Realitást. Vagy olyasmit.
Elég nehéz elvárni egy ilyen filmtől, hogy reális legyen, amikor a szuperhőse egy másik bolygóról jött, és a Nap energiájából vagy miből táplálkozik. Nem baj, legyen reális, nem kell humor, viszont látvány az igen. Mi lett? Egy látványos üres semmi.
A DC-nél viszont kitalálták, hogy ez jó irány, az Acélember végül is jól hozott a konyhára és az a 7,3-as imdb pontszám se rossz. Tehát ezt az irányt kell követni, viszont az elkövetkező filmekben mindenkit bele kell szuszakolnunk, aztán majd valamikor ráérünk karaktereket építeni.
Majd.
Szóval a Superman vs. Batman után (amiben feltűnik még 5 másik karakter) megkapjuk az előzményfilmeket, amiből kiderül, hogy ezek miért is csatlakoznak az Igazság Ligájához. Ami szintén előbb lesz, mint sok szereplő bemutatkozása.
Taps.
Az se segít szerintem sokat a DC helyzetén, hogy egyszerűen leszarnak mindent. Nem egy konkrét univerzumban gondolkoznak, hanem csak a pénzt akarják látni mindenben. Az még egy dolog, hogy semmibe veszik a Nolan féle Batman filmeket. Az azonban már nehezen megmagyarázható, hogy a sorozataikat, mint az Arrow, a Flash, vagy akár a Smallvile miért ignorálják teljesen. Olyan szép alapokat lehet adni ezekkel. De nem, náluk mindent, mindig nulláról kell építeni.
A Marvel meg köszöni jól van. A karakterfilmekkel szépen összerántottak egy univerzumot, közben vagy egy sorozatuk, ami jól átível a filmek között és kidobtak egy beszarás mennyire jó Age of Ultron trailert is.
Őszintén szólva érdekel mit hoznak ki a Superman vs Batmenből (sok jót nem fűzok hozzá), mert a denevér kalandjai mindig érdekesek. Azonban ha ezzel bukik a DC, nem is pénzügyileg, hanem kritikákban, akkor elkezdhetnek gondolkodni mit is csinálnak rosszul.
Kezdjük ott, hogy a Marvel már a Vasember filmekkel elkezdte építeni az univerzumát. Akkor talán még nem tudatosan, de az is 2008-ban volt, a második rész 2010-ben, tehát rosszabb esetben is 4 évnyi előnyük van a konkurenciával szemben! Ez alatt az időszak alatt szépen mindegyik karakter megkapta az előzményfilmjét és lezavartak két össznépi csoportos mókát is (Avengers és Galaxis Őrzői). Talán tavaly tudatosult a DC-ben, hogy igen, nekik is bele kell vágniuk, méghozzá nagyon gyorsan.
De mégis hogyan?
Nolan zseniálisan lezárta a Dark Knight szériát, tehát az ottani Batman kilőve, abból nem lehet építeni. Mivel Supermant elég régen erőszakolták meg (2006-ban) ideje volt ismételten elővenni. Azonban valami újat kellett adni az embereknek. Valami olyasmit, amire nagyon kevesen kíváncsiak egy képregényfilm láttán.
Realitást. Vagy olyasmit.
Elég nehéz elvárni egy ilyen filmtől, hogy reális legyen, amikor a szuperhőse egy másik bolygóról jött, és a Nap energiájából vagy miből táplálkozik. Nem baj, legyen reális, nem kell humor, viszont látvány az igen. Mi lett? Egy látványos üres semmi.
A DC-nél viszont kitalálták, hogy ez jó irány, az Acélember végül is jól hozott a konyhára és az a 7,3-as imdb pontszám se rossz. Tehát ezt az irányt kell követni, viszont az elkövetkező filmekben mindenkit bele kell szuszakolnunk, aztán majd valamikor ráérünk karaktereket építeni.
Majd.
Szóval a Superman vs. Batman után (amiben feltűnik még 5 másik karakter) megkapjuk az előzményfilmeket, amiből kiderül, hogy ezek miért is csatlakoznak az Igazság Ligájához. Ami szintén előbb lesz, mint sok szereplő bemutatkozása.
Taps.
Az se segít szerintem sokat a DC helyzetén, hogy egyszerűen leszarnak mindent. Nem egy konkrét univerzumban gondolkoznak, hanem csak a pénzt akarják látni mindenben. Az még egy dolog, hogy semmibe veszik a Nolan féle Batman filmeket. Az azonban már nehezen megmagyarázható, hogy a sorozataikat, mint az Arrow, a Flash, vagy akár a Smallvile miért ignorálják teljesen. Olyan szép alapokat lehet adni ezekkel. De nem, náluk mindent, mindig nulláról kell építeni.
A Marvel meg köszöni jól van. A karakterfilmekkel szépen összerántottak egy univerzumot, közben vagy egy sorozatuk, ami jól átível a filmek között és kidobtak egy beszarás mennyire jó Age of Ultron trailert is.
Őszintén szólva érdekel mit hoznak ki a Superman vs Batmenből (sok jót nem fűzok hozzá), mert a denevér kalandjai mindig érdekesek. Azonban ha ezzel bukik a DC, nem is pénzügyileg, hanem kritikákban, akkor elkezdhetnek gondolkodni mit is csinálnak rosszul.
2014. október 28., kedd
A TDK-k a legjobb képregényfilmek?
Nem.
Ennek valószínűleg több oka van. Egyrészről vannak olyan képregényfilmek, amik szerintem sokkal jobbak, mint a Dark Knight széria. Nekem személy szerint jobban tetszett az Avengers meg a Galaxis Őrzői, dehát ez ízlés dolga.
A másik fontosabb érv, hogy a Dark Knight széria, szerintem nem képregényfilm. Fura mi?
Nolan szerintem fogta a képregényekben jól ismert arcokat (Batman, Macskanő, Joker, Bane) és egy teljesen reális maszkot húzott mindenkire. A történet, a cselekmény, a szereplők és viselkedésük, sőt motivációik és teljesen letisztultak. Nincsenek szuper erők, senki sem lóg ki az átlag világból. Egyszerűen Nolan kiragadott néhány nagyon fontos részeltet a képregényekből és beültette a saját világába, ahol minden megvalósulhat, de csak bizonyos keretek között.
Batman legyőzhető.
Bane nem egy tagbaszakadt nagy állat, akit telepumpálnak Venommal.
Még arra is odafigyeltek, hogy Harvey Dent úgy legyen két arc, hogy nem valami hülye sav marja szét.
A minap olvastam, hogy a Nolan tesók kiszállnak a soron következő DC filmek mögül. Erről majd később. Ennek kapcsán elég sokan írták, hogy végre eljött ez a pillanat, mivel a rendező úr nem tudott értelmes gonosztevőket letenni az asztalra.
WHAT?
Végül is az első részben Liam Neeson majdnem elpusztította egész Gotham-et, kis szerencsén múlt az, hogy végül a metró sínt sikerült felrobbantani.
A második részben a Joker úgy tartotta káoszban az egész várost, mintha legózna.
A harmadikban pedig személyes kedvencem Bane egy egész várost túszul ejtett.
Akkor miről beszélünk?
A The Dark Knight széria szerintem nem képregényfilmek, de ez az értékéből semmit nem von le.
SŐT!
Ennek valószínűleg több oka van. Egyrészről vannak olyan képregényfilmek, amik szerintem sokkal jobbak, mint a Dark Knight széria. Nekem személy szerint jobban tetszett az Avengers meg a Galaxis Őrzői, dehát ez ízlés dolga.
A másik fontosabb érv, hogy a Dark Knight széria, szerintem nem képregényfilm. Fura mi?
Nolan szerintem fogta a képregényekben jól ismert arcokat (Batman, Macskanő, Joker, Bane) és egy teljesen reális maszkot húzott mindenkire. A történet, a cselekmény, a szereplők és viselkedésük, sőt motivációik és teljesen letisztultak. Nincsenek szuper erők, senki sem lóg ki az átlag világból. Egyszerűen Nolan kiragadott néhány nagyon fontos részeltet a képregényekből és beültette a saját világába, ahol minden megvalósulhat, de csak bizonyos keretek között.
Batman legyőzhető.
Bane nem egy tagbaszakadt nagy állat, akit telepumpálnak Venommal.
Még arra is odafigyeltek, hogy Harvey Dent úgy legyen két arc, hogy nem valami hülye sav marja szét.
A minap olvastam, hogy a Nolan tesók kiszállnak a soron következő DC filmek mögül. Erről majd később. Ennek kapcsán elég sokan írták, hogy végre eljött ez a pillanat, mivel a rendező úr nem tudott értelmes gonosztevőket letenni az asztalra.
WHAT?
Végül is az első részben Liam Neeson majdnem elpusztította egész Gotham-et, kis szerencsén múlt az, hogy végül a metró sínt sikerült felrobbantani.
A második részben a Joker úgy tartotta káoszban az egész várost, mintha legózna.
A harmadikban pedig személyes kedvencem Bane egy egész várost túszul ejtett.
Akkor miről beszélünk?
A The Dark Knight széria szerintem nem képregényfilmek, de ez az értékéből semmit nem von le.
SŐT!
2014. szeptember 25., csütörtök
Szösszenet
Amikor felhők között sétálok arra gondolok mekkorát eshetek.
Mikor a földön járok a valóságot várom. Az álomvilágban lebegek, elfeledve
mindent. Ilyenkor csak én vagyok, én a sötét mély, amiben a fényt keresem. Egy
csillagot, ami átragyog, és felmelegíti a lelkemet. Azt, ami elfedi torz
valómat. Engem, a rémet. Az éjszaka bestiáját, aki lenyúzza bőrét és kifordítja
testét. Belül bőr, kívül ideg és lebegő belsőségek halmaza. Egy láthatatlan
fonál tartja egyben erőtlen testem. Már csak egy reményem van. Remélem, hogy a
felhők között sétálva nem esek nagyot.
s újra Írok
Kedves mindenki!
Ezt a levelet azért írom, hogy tudjátok mit-miért tettem. Tudom, hogy amiket az elmúlt hetekben véghezvittem, az megbocsáthatatlan. Azonban nekem is meg van az okom, és szeretném, ha tudnátok erről.
Két éve a lányunknál, Annánál megállapították, hogy súlyos betegségben szenved. Az orvosok azt mondták, hogy hónapjai, jobb esetben egy éve van hátra. A saját testében lévő sejtek támadták meg a szervezetét, fokozatosan pusztították a szerveit. Az orvos azt mondta, hogy ha szerencsés, akkor először a tüdeje fog leállni, így nem kell majd sokat szenvednie. 100%-ig halálos, nem gyógyítható.
Ahogy az orvos megmondta Anna fokozatosan épült le. Először a mája, majd a veséi által le. Többen azt ajánlották, hogy könnyítsük meg a dolgát, és engedjük el. Azonban mi túl gyengék voltunk, nem akartuk elhinni, hogy ilyen megtörténhet velünk. A kezeimben fogtam a lányomat, amikor a betegsége átterjedt a szívére és belehalt egy rohamba. A kezeim közt vonaglott, vérzett el. Láttam, ahogy eltűnik a fény a szeméből és belezuhan a semmibe. A feleségem órákig sírt a testénél.
Ezután terápiára jártunk Katival. Nehezen tudtuk feldolgozni lányunk halálát. Ő volt a mindenünk, ő volt ami reményt adott nekünk az életben. Azonban elvette tőlünk a sors, és így valami mást kellett keresnünk. Igaz, hogy ott voltunk egymásnak, de nem találtunk közös hangot. Minden megváltozott.
Az életünk üres lett, én talán könnyebben viseltem, mint Kati. Ő nem akarta elengedni a lányunkat. A szobáját ugyanúgy hagyta, ahogyan volt. Alig mozdult ki otthonról, a munkahelyén felmondott. Nem főzött, csak ült a székében és kötött. Én pedig magamra maradtam, mert rá nem lehetett számítani.
Aztán egy pár hete javulni kezdett az állapota. Valamelyik nap, amikor hazaértem a munkából láttam, hogy a kertben dolgozik. A rózsát metszette, nagyon odafigyelt mindent mozdulatra. Amikor meglátott még mosolygott is. Nem tudtam mi lelte. Aztán elmondta, hogy adoptálni szeretne. Egy kislányt. Olyat aki hasonlít rá! Egy új kis Annát!
Én… én…
Én nem bírtam. Én nem akartam. Nem akartam, hogy még egyszer megtörténjen velem. Mondtam neki, hogy majd átbeszéljük, de hajthatatlan volt. Ő akarta, teljes szívéből. Én már lezártam az életünk ezen részét, nem akartam csalódni. Vitáztunk. Ő megütött és én…
Beleszúrtam a nyakába a metszőollót.
A vér ömlött a nyakából, nem tudott egy árva szót se kinyögni. A teste elnehezült, hátradőlt és a földre zuhant. Ott álltam véres kézzel, miközben a feleségem a földön feküdt levegő után kapkodva. Nem tudtam mit tettem, nem fogtam fel. Nem akartam őt így látni, nem akartam, hogy ő is szenvedjen. Kihúztam a nyakából a metszőollót és többször mellkason szúrtam. Amikor már úgy éreztem, hogy nem vége, elhajítottam az ollót és a kezeim közé emeltem.
Őt is elvesztettem.
Ő is miattam ment el…
Ezt a levelet azért írom, hogy tudjátok mit-miért tettem. Tudom, hogy amiket az elmúlt hetekben véghezvittem, az megbocsáthatatlan. Azonban nekem is meg van az okom, és szeretném, ha tudnátok erről.
Két éve a lányunknál, Annánál megállapították, hogy súlyos betegségben szenved. Az orvosok azt mondták, hogy hónapjai, jobb esetben egy éve van hátra. A saját testében lévő sejtek támadták meg a szervezetét, fokozatosan pusztították a szerveit. Az orvos azt mondta, hogy ha szerencsés, akkor először a tüdeje fog leállni, így nem kell majd sokat szenvednie. 100%-ig halálos, nem gyógyítható.
Ahogy az orvos megmondta Anna fokozatosan épült le. Először a mája, majd a veséi által le. Többen azt ajánlották, hogy könnyítsük meg a dolgát, és engedjük el. Azonban mi túl gyengék voltunk, nem akartuk elhinni, hogy ilyen megtörténhet velünk. A kezeimben fogtam a lányomat, amikor a betegsége átterjedt a szívére és belehalt egy rohamba. A kezeim közt vonaglott, vérzett el. Láttam, ahogy eltűnik a fény a szeméből és belezuhan a semmibe. A feleségem órákig sírt a testénél.
Ezután terápiára jártunk Katival. Nehezen tudtuk feldolgozni lányunk halálát. Ő volt a mindenünk, ő volt ami reményt adott nekünk az életben. Azonban elvette tőlünk a sors, és így valami mást kellett keresnünk. Igaz, hogy ott voltunk egymásnak, de nem találtunk közös hangot. Minden megváltozott.
Az életünk üres lett, én talán könnyebben viseltem, mint Kati. Ő nem akarta elengedni a lányunkat. A szobáját ugyanúgy hagyta, ahogyan volt. Alig mozdult ki otthonról, a munkahelyén felmondott. Nem főzött, csak ült a székében és kötött. Én pedig magamra maradtam, mert rá nem lehetett számítani.
Aztán egy pár hete javulni kezdett az állapota. Valamelyik nap, amikor hazaértem a munkából láttam, hogy a kertben dolgozik. A rózsát metszette, nagyon odafigyelt mindent mozdulatra. Amikor meglátott még mosolygott is. Nem tudtam mi lelte. Aztán elmondta, hogy adoptálni szeretne. Egy kislányt. Olyat aki hasonlít rá! Egy új kis Annát!
Én… én…
Én nem bírtam. Én nem akartam. Nem akartam, hogy még egyszer megtörténjen velem. Mondtam neki, hogy majd átbeszéljük, de hajthatatlan volt. Ő akarta, teljes szívéből. Én már lezártam az életünk ezen részét, nem akartam csalódni. Vitáztunk. Ő megütött és én…
Beleszúrtam a nyakába a metszőollót.
A vér ömlött a nyakából, nem tudott egy árva szót se kinyögni. A teste elnehezült, hátradőlt és a földre zuhant. Ott álltam véres kézzel, miközben a feleségem a földön feküdt levegő után kapkodva. Nem tudtam mit tettem, nem fogtam fel. Nem akartam őt így látni, nem akartam, hogy ő is szenvedjen. Kihúztam a nyakából a metszőollót és többször mellkason szúrtam. Amikor már úgy éreztem, hogy nem vége, elhajítottam az ollót és a kezeim közé emeltem.
Őt is elvesztettem.
Ő is miattam ment el…
2014. szeptember 3., szerda
Öngyilkosság extrákkal
Oké én megértem, ha valaki öngyilkos lesz. Ezzel kezdeném.
Valamelyik nap pont olvastam, csak úgy, öngyilkos leveleket. Elég durva dolgokat tudnak írni az emberek, és elég kemény, hogy néhánynak miket kell megélnie. Családtag elvesztését, teljes leépülést, vagy éppenséggel "csak" hogy elhagyják. Ebből az életből 1 módon menekülhetsz. Nem szép kiút, de ez van.
Szóval megértem, ha valaki véget vet az életének. Azt azonban nem, amikor ilyen értelmetlen hülyeséggel teszi mindezt. Ha valaki öngyilkos akar lenni, akkor még azért élete utolsó percében gondoljon másokra is. Ne szakítsa már le a fejét egy lánccal az út kellős közepén, ahol mindenki láthatja. Aztán emiatt a látvány miatt ki tudja hányan lesznek öngyilkosok...
Meg ne ugráljon már metró, vagy autó elé, mert ezzel ki tudja mit okoz. Egy öngyilkos az utolsó pillanatában lehet még tudatos, tudatosan belerakhatja a kenyérpirítót egy kád vízbe, vagy elvághatja az erét. Nem kell ezt erőltetni!
Valamelyik nap pont olvastam, csak úgy, öngyilkos leveleket. Elég durva dolgokat tudnak írni az emberek, és elég kemény, hogy néhánynak miket kell megélnie. Családtag elvesztését, teljes leépülést, vagy éppenséggel "csak" hogy elhagyják. Ebből az életből 1 módon menekülhetsz. Nem szép kiút, de ez van.
Szóval megértem, ha valaki véget vet az életének. Azt azonban nem, amikor ilyen értelmetlen hülyeséggel teszi mindezt. Ha valaki öngyilkos akar lenni, akkor még azért élete utolsó percében gondoljon másokra is. Ne szakítsa már le a fejét egy lánccal az út kellős közepén, ahol mindenki láthatja. Aztán emiatt a látvány miatt ki tudja hányan lesznek öngyilkosok...
Meg ne ugráljon már metró, vagy autó elé, mert ezzel ki tudja mit okoz. Egy öngyilkos az utolsó pillanatában lehet még tudatos, tudatosan belerakhatja a kenyérpirítót egy kád vízbe, vagy elvághatja az erét. Nem kell ezt erőltetni!
2014. augusztus 26., kedd
Az örült rajongásról
Közhelyes, de annál igazabb a kijelentés, miszerint mindennek van határa. Kedvenc akárminket (márkánkat, politikai pártunkat, humoristánkat) addig szabad csak védeni, vagy ajánlani másoknak, amíg az nem éri el azt a bizonyos szintet. Tehát ha valakire megpróbálunk rátukmálni valamit, vagy bizonykodunk, hogy ez vagy az, vagy ő éppenséggel egy Istencsászár, akkor bizony mi az örült rajongás szindrómában szenvedünk.
Ó és ezek az emberek ezt nem tudják magukról!
Mondok egy példát. Ha én pl. felmennék egy adott oldalra, és leírnék egy szépen összeszedett véleményt arról, hogy miért is látom az adott dolgot negatívan, akkor pár perc alatt megtudnám, hogy az anyám kurva és én 15 éves vagyok. Valamint, hogy ha nem szeretem akkor minek nézem és kinek képzelem magam.
Ennyi.
Itt tartunk 2014-ben Magyarországon. Vagy a világ bármelyik részében. A rajongás egy olyan szintre lépett, ahol már nem lehet nyíltan véleményt nyilvánítani, mert szétoltanak akár a semmi miatt is. Vagy szereted az adott embert (vagy tárgyat) és jókat mondasz róla, vagy nem szereted és nem mondasz róla semmit. Komolyan ezek a rajongási tárgyak olyanok, mint a halottak: vagy jót vagy semmit.
Ez amúgy Magyarországon talán jobban is fáj, mint a világ más részében. Egyrészről azért, mert mi a saját nyelvünket csak jobban megértjük, mint a külföldit. Másrészről pedig azért, mert mintha a magyar emberek sokkal agresszívabban próbálnák elhitetni az igazukat.
Nem szereted a perecet? Egy kibaszott szélső balközépoldali liberalista áruló söpredék (bwwrlhdhkhg) vagy!
Oké meg lehet védeni a rajongott dolgot, nekem is van sok-sok olyan imádott filmem, együttesem, vagy játékom, amikről nem szeretek kritikát hallani. De ha valaki azt mondja, hogy a Csillag Háborúja elnagyolt, vagy hogy a Linkin Park sosem fog régi fényében csillogni, akár azt, hogy a Guild Wars 2 www rendszere nevetséges, sosem fogok rá haragudni. Oké lehet, hogy nincs igaza, de attól még ő így látja a dolgot. Azért mert mást gondol már rossz ember? Vagy ki kellene rekeszteni? Meg a kurva anyját amúgy is?!
Persze belátom minden a normális belekötésnél kezdődik. Az például nem vélemény, hogy "ez szar volt". Ennél lehetne egy picikét hosszabban is fogalmazni, egy picikét bő lére ereszteni a dolgot. És akkor talán eljutunk oda, hogy...
Á mit képzelek?! Sose jutunk sehova.
Ó és ezek az emberek ezt nem tudják magukról!
Mondok egy példát. Ha én pl. felmennék egy adott oldalra, és leírnék egy szépen összeszedett véleményt arról, hogy miért is látom az adott dolgot negatívan, akkor pár perc alatt megtudnám, hogy az anyám kurva és én 15 éves vagyok. Valamint, hogy ha nem szeretem akkor minek nézem és kinek képzelem magam.
Ennyi.
Itt tartunk 2014-ben Magyarországon. Vagy a világ bármelyik részében. A rajongás egy olyan szintre lépett, ahol már nem lehet nyíltan véleményt nyilvánítani, mert szétoltanak akár a semmi miatt is. Vagy szereted az adott embert (vagy tárgyat) és jókat mondasz róla, vagy nem szereted és nem mondasz róla semmit. Komolyan ezek a rajongási tárgyak olyanok, mint a halottak: vagy jót vagy semmit.
Ez amúgy Magyarországon talán jobban is fáj, mint a világ más részében. Egyrészről azért, mert mi a saját nyelvünket csak jobban megértjük, mint a külföldit. Másrészről pedig azért, mert mintha a magyar emberek sokkal agresszívabban próbálnák elhitetni az igazukat.
Nem szereted a perecet? Egy kibaszott szélső balközépoldali liberalista áruló söpredék (bwwrlhdhkhg) vagy!
Oké meg lehet védeni a rajongott dolgot, nekem is van sok-sok olyan imádott filmem, együttesem, vagy játékom, amikről nem szeretek kritikát hallani. De ha valaki azt mondja, hogy a Csillag Háborúja elnagyolt, vagy hogy a Linkin Park sosem fog régi fényében csillogni, akár azt, hogy a Guild Wars 2 www rendszere nevetséges, sosem fogok rá haragudni. Oké lehet, hogy nincs igaza, de attól még ő így látja a dolgot. Azért mert mást gondol már rossz ember? Vagy ki kellene rekeszteni? Meg a kurva anyját amúgy is?!
Persze belátom minden a normális belekötésnél kezdődik. Az például nem vélemény, hogy "ez szar volt". Ennél lehetne egy picikét hosszabban is fogalmazni, egy picikét bő lére ereszteni a dolgot. És akkor talán eljutunk oda, hogy...
Á mit képzelek?! Sose jutunk sehova.
2014. augusztus 17., vasárnap
Láttuk: A Galaxis Örzői
Tudjátok milyen érzés az, amikor baromi nagy elvárásotok van egy film felé, és az ezt már az első 10-15 perc után teljesíti? A Galaxis őrzői egy kis drámával kezdődik, majd akkora hülyüléssel folytatódik, amit öröm nézni. Ekkor azt kívántam, hogy bárcsak így folytatódna, csak kevesebb dráma szerűséggel. Megkaptam? Meg ám!
A Galaxis Őrzői = Avengers + Loki. Ami a Marvel első csapatos szuperhős filmjében jól működött az itt is pompás. A főhősök nagyon jól kidolgozottak, zseniálisan oltják egymást. Pár éve még hülyének néztük volna magunkat, hogy röhögünk egy animált fán, vagy mosómedvén, de most. Hát barátaim egészen más a helyzet. Nagyon jól mükődik a film, elhiszem, hogy ezek a lények valóban létezhetnek. Vicces, érdekes végig, szóval ja, tiszta Avengers.
Azonban itt nincs olyan epikus gonosztevő, mint a Bosszúállókban. Loki egyszerűen feltett egy olyan lécet, ami meglehet próbálni megugrani, de előbb a közelébe kellene kerülni. Ez jelenlegi gonosztevőnknek természetesen nem sikerül, de nagyjából ez az egyetlen hiba a filmben.
Ja meg a szinkron!
A szinkron színészekkel nincs is baj, mert a hangokat szerintem nagyon jól eltalálták. DE! Mi a tökért kell Starlord-ot Űrlordnak hívni? Annyira azért nem bonyolult, ezt még egy tuskó magyar is megérti. De ha már mindent le akarunk ennyire fordítani magyarra, akkor ajánlanám a következő filmeket újraszinkronizálásra, hogy ott is kijavítsák ezeket a hibákat:
- Mr. és Mrs. Smith - Kovács és Kovácsné
- Salt ügynök - Só ügynök
- Ja és ha már Starlord = Űrlord, akkor mért nem inkább Csillag Herceg?! :D
A Galaxis Őrzői = Avengers + Loki. Ami a Marvel első csapatos szuperhős filmjében jól működött az itt is pompás. A főhősök nagyon jól kidolgozottak, zseniálisan oltják egymást. Pár éve még hülyének néztük volna magunkat, hogy röhögünk egy animált fán, vagy mosómedvén, de most. Hát barátaim egészen más a helyzet. Nagyon jól mükődik a film, elhiszem, hogy ezek a lények valóban létezhetnek. Vicces, érdekes végig, szóval ja, tiszta Avengers.
Azonban itt nincs olyan epikus gonosztevő, mint a Bosszúállókban. Loki egyszerűen feltett egy olyan lécet, ami meglehet próbálni megugrani, de előbb a közelébe kellene kerülni. Ez jelenlegi gonosztevőnknek természetesen nem sikerül, de nagyjából ez az egyetlen hiba a filmben.
Ja meg a szinkron!
A szinkron színészekkel nincs is baj, mert a hangokat szerintem nagyon jól eltalálták. DE! Mi a tökért kell Starlord-ot Űrlordnak hívni? Annyira azért nem bonyolult, ezt még egy tuskó magyar is megérti. De ha már mindent le akarunk ennyire fordítani magyarra, akkor ajánlanám a következő filmeket újraszinkronizálásra, hogy ott is kijavítsák ezeket a hibákat:
- Mr. és Mrs. Smith - Kovács és Kovácsné
- Salt ügynök - Só ügynök
- Ja és ha már Starlord = Űrlord, akkor mért nem inkább Csillag Herceg?! :D
2014. augusztus 14., csütörtök
Jó reggelt, köszönöm, viszlát!
Miért van az, hogy elkezdenek kikopni alapszavak a beszédből?
Ma is amikor mentem a Spar melletti pici kis külön részükre péksütit venni, akkor egy dagadt nő bármiféle köszönés nélkül az eladótól követelt (nem kért) egy üdítőt, valamint egy péksütit. Az más kérdés, hogy ilyen kibaszott nagy hájjal inkább zöldséget kellett volna legelnie. A lényeg, hogy mielőtt távozott még felháborodottan megkérdezte az eladótól, hogy miért csak ilyen kevés cucc van kirakva? Majd mikor megkapta a válaszát egy szó nélkül távozott.
Másik eset.
Hetekkel ezelőtt olvastam a Metro újságban, hogy egy csávó fel volt háborodva azon, hogy a pincértől kérnie kell dolgot az étteremben, különben grimaszol neki a felszolgáló. Kérdem én: annyi bonyolult egy kéremet beilleszteni a mondandódba?
Mint már korábban írtam úgy érzem, hogy egyre ostobábbak az emberek. Az még egy dolog, hogy nem veszik észre magukat, meg faszságokat csinálnak, de ezt legalább olyan alap dolgokkal tegyék, amit meg lehet követelni tőlük. Az, hogy ha hozzászólok valakihez, akkor előtte köszönök neki, vagy ha valamit szeretnék kérni, akkor azt mondom, hogy "kérek". Nem nehéz, ugye?
Az a vicces, hogy ezekután még úgy adják elő a sztorit, hogy ők az áldozatok, velük volt bunkó az eladó, amiért az grimaszolt nekik, vagy rosszabb esetben felszólította, hogy legalább köszönjön. És az ismerős igazat ad neki, mert nem akarja megsérteni. Vagy az is agyhalott...
Ma is amikor mentem a Spar melletti pici kis külön részükre péksütit venni, akkor egy dagadt nő bármiféle köszönés nélkül az eladótól követelt (nem kért) egy üdítőt, valamint egy péksütit. Az más kérdés, hogy ilyen kibaszott nagy hájjal inkább zöldséget kellett volna legelnie. A lényeg, hogy mielőtt távozott még felháborodottan megkérdezte az eladótól, hogy miért csak ilyen kevés cucc van kirakva? Majd mikor megkapta a válaszát egy szó nélkül távozott.
Másik eset.
Hetekkel ezelőtt olvastam a Metro újságban, hogy egy csávó fel volt háborodva azon, hogy a pincértől kérnie kell dolgot az étteremben, különben grimaszol neki a felszolgáló. Kérdem én: annyi bonyolult egy kéremet beilleszteni a mondandódba?
Mint már korábban írtam úgy érzem, hogy egyre ostobábbak az emberek. Az még egy dolog, hogy nem veszik észre magukat, meg faszságokat csinálnak, de ezt legalább olyan alap dolgokkal tegyék, amit meg lehet követelni tőlük. Az, hogy ha hozzászólok valakihez, akkor előtte köszönök neki, vagy ha valamit szeretnék kérni, akkor azt mondom, hogy "kérek". Nem nehéz, ugye?
Az a vicces, hogy ezekután még úgy adják elő a sztorit, hogy ők az áldozatok, velük volt bunkó az eladó, amiért az grimaszolt nekik, vagy rosszabb esetben felszólította, hogy legalább köszönjön. És az ismerős igazat ad neki, mert nem akarja megsérteni. Vagy az is agyhalott...
2014. július 22., kedd
(s) Írok retro
Újabb italt töltök magamnak. Számba cigarettát pöckölök,
rágyújtok. Keményen eregetem a füstöt, visszacsoszogok a fotelhez. Levetem
magam, unottan nézek ki a fejemből. Hogyan jutottam idáig?
Pár éve még megvolt bennem „az”, amitől pillanatok alatt
transzba zuhantam. Nem kellett gondolkodnom, innom, tétlenül magam elé
merednem. Egyszerűen csak széthasította a fejem, kitört, átvette az uralmat.
Remek érzés volt.
És most? Azon merengek magamba roskadva, hogy szerezzem
vissza. Az életem? Túlzás lenne azt mondani. Egy fontos darab belőlem, amire
bármikor támaszkodhattam. Ha szomorú voltam megjelent, arcon vágott. „Térj
magadhoz, csak előre nézz!” Boldogan alig látott. Ilyenkor inkább elvonult, ki
nem állhatott. „Nyáladzol!”- mindig ezt mondta. Vajon hol vesztettük el
egymást?
Persze tudom. Rám talált a szerelem. Megragadott a nyakamnál
fogva és magával rántott. Egy új világba, ahol nem férhettek volna meg. Csak mi
ketten voltunk. Táncoltunk és repültünk. Magasan szállva. Közben egyre jobban
elfeledtem régi barátom.
Sokáig reméltem, hogy megfér boldogságom mellett. Most már
hiszem. Lassan, de alkalmazkodunk mindketten. Én nem erőltetem, ő néha
betoppan. Ilyenkor iszom, a régi időkre emlékezünk. Jól kijövünk.
Mostanság gyakrabban látogat, de alig hagy valamit. Morzsákat
csupán. Ezeket csipegetve próbálok jól lakni, ám többet akarok. Így hogyan
szórjak magvakat? Miként bírjam virágzásra sötétségben élő rózsáim?
Tudom mit vár tőlem. Zuhanást. Ő akkor szárnyal ha én mélybe
hullok. Élet-halál között unottan üdvözölne: „ismét te?”. Hiába akarja. Boldog
vagyok, nem engedem. Elégedjen meg ennyivel.
2014. július 14., hétfő
Az elmebeteg állatkínzók
"Nemrégiben nagy port kavart az interneten az a videó, amelyen egy, a gazdájától elrabolt nyúl kínzásának képsorai látható" - ezzel a varázslatos hírrel találkoztam reggel a monitorom előtt. Már maga a tény is döbbenetes, hogy egyáltalán léteznek ilyen emberek.
Mielőtt belemennék abba, hogy mit tennék azokkal az "izékkel", akik verik a házi kedvenceket, bezárják azokat a melegbe, vagy bármilyen módon ártanak nekik, néhány szó rólam. Számomra nem okoz problémát megenni a húst. Nem jelent problémát elkészíteni, vagy hozzányúlni és az a helyzet, hogy nem tudok síró szemmel gondolni egy malacra, úgy hogy szegény meg fog halni, csak azért, hogy én jól lakjak. Úgy általában az ételre szánt állatok "sorsa" nem érdekel.
Ez persze így nem igaz.
Nem szívesen néznék meg egy malacot, ahogyan levágják a lábát, és hagyják, hogy úgy próbáljon még futni. Meg hasonlók. Azonban ha egy csirkét levágnak és megesznek az teljesen oké.
A felesleges brutalitást teljesen elítélem. Legyen szó itt bármilyen állatról, vagy élőlényről.
Aki állatokat kínoz, az nagy valószínűséggel elmebeteg -áll a cikkben. Én a nagy valószínűséggel részt kivenném. Az elmebeteg. FACT!
Hogy süllyedhet egy ember olyan mélységekbe, hogy akaratát és erejét egy ártatlan lény ellen fordítsa? Milyen elvetemült elmeállapot kell ahhoz?
És mielőtt valaki azt mondaná, hogy "jó hát a szúnyogot én is leütöm, mégse vagyok elmebeteg"...
Azért érezzük a különbséget. :)
Szerintem sok ember életéhez köthető egy olyan periódus, amikor gyerekként nem tudott mondjuk beilleszkedni. Vagy a családi élete nagyon szar volt. Ilyenkor pedig egy gyerek ott vezeti le az agresszióját, ahol csak tudja. Azonban ezt a szülőnek meg kell fékeznie. Egy szülőnek látnia kellene, hogy mi történik a gyerekével, mert nem hinném, hogy azonkívül, hogy ifjú gyermekünk kis lényeket boncol, nincs más elváltozás rajta. Például, sokkal inkább magába fordul. Kevesebbet beszél.
Nem feltűnő?
Egy apa, vagy anya, ilyenkor még meg tudja fogni a gyereket. Egyszerűen annyi kell, hogy a felesleges erejét valahol máshol vezesse le. Mondjuk nehéz lehet annak a szülőnek, akit igazából nem érdekel gyermeke, vagy csak simán nincs ideje rá.
Persze egy állatot nem csak "direkt" lehet kínozni. A saját nem törődöttségünk és hülyeségünk is lehet egy állat veszte. Az, hogy egy kutyát az autóban hagyunk megsülni, vagy kiláncolunk, arról mi tehetünk, Az, hogy nem figyelünk oda házi kedvencünkre, és utána a körülményekre fogjuk a dolgokat. Még lehetne sorolni...
A helyzet az, hogy sok-sok dolog mellett az állattartást is IQ, vagy még inkább értelmes emberi viselkedés alapján kellene megítélni. Persze a hibbantakat ez sem zárná ki a társadalomból. Azok ellopnák a kertből a kutyát, betörnének egy macskáért, vagy helyben vágnák el a csirke torkát. ITT kemény büntetés kellene azok ellen, akik ilyeneket tesznek! Akkor talán valami változna...
Jaj megint kiborultam.
Mielőtt belemennék abba, hogy mit tennék azokkal az "izékkel", akik verik a házi kedvenceket, bezárják azokat a melegbe, vagy bármilyen módon ártanak nekik, néhány szó rólam. Számomra nem okoz problémát megenni a húst. Nem jelent problémát elkészíteni, vagy hozzányúlni és az a helyzet, hogy nem tudok síró szemmel gondolni egy malacra, úgy hogy szegény meg fog halni, csak azért, hogy én jól lakjak. Úgy általában az ételre szánt állatok "sorsa" nem érdekel.
Ez persze így nem igaz.
Nem szívesen néznék meg egy malacot, ahogyan levágják a lábát, és hagyják, hogy úgy próbáljon még futni. Meg hasonlók. Azonban ha egy csirkét levágnak és megesznek az teljesen oké.
A felesleges brutalitást teljesen elítélem. Legyen szó itt bármilyen állatról, vagy élőlényről.
Aki állatokat kínoz, az nagy valószínűséggel elmebeteg -áll a cikkben. Én a nagy valószínűséggel részt kivenném. Az elmebeteg. FACT!
Hogy süllyedhet egy ember olyan mélységekbe, hogy akaratát és erejét egy ártatlan lény ellen fordítsa? Milyen elvetemült elmeállapot kell ahhoz?
És mielőtt valaki azt mondaná, hogy "jó hát a szúnyogot én is leütöm, mégse vagyok elmebeteg"...
Azért érezzük a különbséget. :)
Szerintem sok ember életéhez köthető egy olyan periódus, amikor gyerekként nem tudott mondjuk beilleszkedni. Vagy a családi élete nagyon szar volt. Ilyenkor pedig egy gyerek ott vezeti le az agresszióját, ahol csak tudja. Azonban ezt a szülőnek meg kell fékeznie. Egy szülőnek látnia kellene, hogy mi történik a gyerekével, mert nem hinném, hogy azonkívül, hogy ifjú gyermekünk kis lényeket boncol, nincs más elváltozás rajta. Például, sokkal inkább magába fordul. Kevesebbet beszél.
Nem feltűnő?
Egy apa, vagy anya, ilyenkor még meg tudja fogni a gyereket. Egyszerűen annyi kell, hogy a felesleges erejét valahol máshol vezesse le. Mondjuk nehéz lehet annak a szülőnek, akit igazából nem érdekel gyermeke, vagy csak simán nincs ideje rá.
Persze egy állatot nem csak "direkt" lehet kínozni. A saját nem törődöttségünk és hülyeségünk is lehet egy állat veszte. Az, hogy egy kutyát az autóban hagyunk megsülni, vagy kiláncolunk, arról mi tehetünk, Az, hogy nem figyelünk oda házi kedvencünkre, és utána a körülményekre fogjuk a dolgokat. Még lehetne sorolni...
A helyzet az, hogy sok-sok dolog mellett az állattartást is IQ, vagy még inkább értelmes emberi viselkedés alapján kellene megítélni. Persze a hibbantakat ez sem zárná ki a társadalomból. Azok ellopnák a kertből a kutyát, betörnének egy macskáért, vagy helyben vágnák el a csirke torkát. ITT kemény büntetés kellene azok ellen, akik ilyeneket tesznek! Akkor talán valami változna...
Jaj megint kiborultam.
2014. július 9., szerda
Tájékozódj!
Kééééééééééérlek!
Nem olyan nehéz. Főleg a mai világban. Egyszerűen csak felütöd a laptopod tetejét és hajrá. Vagy bekapcsolod a telefonod. Tök mindegy, ott az internet, az mindent megválaszol neked.
Egyre több emberen érzem azt, hogy egy forrásra hagyatkoznak. Amivel nem lenne baj, más országokban is, pl. Amerikában, az emberek kiválasztanak egy kritikust, akivel megegyezik az ízlésük, és hallgatnak rá. Nálunk ez nem így működik. Ó nem.
Nálunk az emberek olyanok, mintha keresnének egy helyet, és amit elsőre megtalálnak az kell nekik. Kész. Nem hallgatnak másra, nem törődnek ész érvekkel, nem vesznek tudomást semmiről. Ők csak úgy elfogadják, amit az első 4-5 egybefüggő mondatot egymás után rakásra képes ember mond nekik. Bármiféle kizárás nélkül, Magyarországon a legtöbb felület így megy.
Ha a Dancsó azt mondja, akkor úgy van...
Mert ő sosem téved!
Az a helyzet, hogy manapság nem tart semmiből meghallgatni, megnézni, vagy elolvasni 2-3 másik kritikát egy adott témával kapcsolatosan. Én személy szerint nagyon csípem a Szirma Gergőt, és úgy általában egyet is tudok érteni vele. De attól még, hogy ő azt mondja valamire, hogy jó, vagy rossz, az még nem hátráltat, vagy buzdít arra, hogy feltétlenül megnézzek valamit.
Lehet hinni más embernek, nem arról van szó. Csak ne eszetlenül, ne bambán, mint egy zombi. Tessék felcsapni az Internetet. Meglepődnénk, hogy mi mindent tudhatunk meg...
Nem olyan nehéz. Főleg a mai világban. Egyszerűen csak felütöd a laptopod tetejét és hajrá. Vagy bekapcsolod a telefonod. Tök mindegy, ott az internet, az mindent megválaszol neked.
Egyre több emberen érzem azt, hogy egy forrásra hagyatkoznak. Amivel nem lenne baj, más országokban is, pl. Amerikában, az emberek kiválasztanak egy kritikust, akivel megegyezik az ízlésük, és hallgatnak rá. Nálunk ez nem így működik. Ó nem.
Nálunk az emberek olyanok, mintha keresnének egy helyet, és amit elsőre megtalálnak az kell nekik. Kész. Nem hallgatnak másra, nem törődnek ész érvekkel, nem vesznek tudomást semmiről. Ők csak úgy elfogadják, amit az első 4-5 egybefüggő mondatot egymás után rakásra képes ember mond nekik. Bármiféle kizárás nélkül, Magyarországon a legtöbb felület így megy.
Ha a Dancsó azt mondja, akkor úgy van...
Mert ő sosem téved!
Az a helyzet, hogy manapság nem tart semmiből meghallgatni, megnézni, vagy elolvasni 2-3 másik kritikát egy adott témával kapcsolatosan. Én személy szerint nagyon csípem a Szirma Gergőt, és úgy általában egyet is tudok érteni vele. De attól még, hogy ő azt mondja valamire, hogy jó, vagy rossz, az még nem hátráltat, vagy buzdít arra, hogy feltétlenül megnézzek valamit.
Lehet hinni más embernek, nem arról van szó. Csak ne eszetlenül, ne bambán, mint egy zombi. Tessék felcsapni az Internetet. Meglepődnénk, hogy mi mindent tudhatunk meg...
2014. június 24., kedd
Linkin Park - The Huntung Party
A Meteora óta a legjobb Linkin Park album. Fact.
Rólam tudni kell, hogy az LP az egyik kedvenc együttesem egyike volt. Aztán nyomásra elkezdtek olyan zenét csinálni, ami nem biztos, hogy az ő stílusok volt. A rajongók kiálltak mellettük mindvégig, ami úgy néz ki, hogy meg is hozta gyümölcsét.
A The Hunting Party egy olyan album, amit megérdemeltünk és ismételten felemelheti az együttest a magasba. Kicsit olyan, mintha az utóbbi évek "elnyomottságát" levetkőzte volna a banda és bassza fasz módra csináltak egy albumot. Amit mi igazi LP rajongók tudunk majd a leginkább értékelni.
Sokat nem akarok írni erről az egészről. A számok változatosak, mindegyik jó és vannak kurva jók is közte! Az album nagyon egyben van, olyan mintha 45 percet egyben tolnának le a srácok, nagyon jó átvezetőkkel. Őszintén szólva meglepetés. Az albumon néhány számnál vendégelőadó is szerepel, ezek közül is a Rebellion a legjobb.
Rólam tudni kell, hogy az LP az egyik kedvenc együttesem egyike volt. Aztán nyomásra elkezdtek olyan zenét csinálni, ami nem biztos, hogy az ő stílusok volt. A rajongók kiálltak mellettük mindvégig, ami úgy néz ki, hogy meg is hozta gyümölcsét.
A The Hunting Party egy olyan album, amit megérdemeltünk és ismételten felemelheti az együttest a magasba. Kicsit olyan, mintha az utóbbi évek "elnyomottságát" levetkőzte volna a banda és bassza fasz módra csináltak egy albumot. Amit mi igazi LP rajongók tudunk majd a leginkább értékelni.
Sokat nem akarok írni erről az egészről. A számok változatosak, mindegyik jó és vannak kurva jók is közte! Az album nagyon egyben van, olyan mintha 45 percet egyben tolnának le a srácok, nagyon jó átvezetőkkel. Őszintén szólva meglepetés. Az albumon néhány számnál vendégelőadó is szerepel, ezek közül is a Rebellion a legjobb.
2014. június 23., hétfő
Na most van tele a tököm tele tököm van!
Oké akkor hol is kezdjem? Ja persze meg van, lássuk a főőőő probléma forrásokat!
1. Munkahely
Szeretném kiemelni a hülye-buta ostoba bejegyzésemet, ahol taglalom, hogy az olyan emberek akik nem értenek semmihez, legalább ne próbáljanak meg... úgy csinálni, mintha értenének hozzá. Vagy legalább titkolják, hogy degeneráltak. De nem! Oh minek is? A buta az buta, a buta előadja magát, és aztán nézi hogy mindenki szopja miatta ugyanazt a kimerevített vastag faszt. Hozzátenném: azért mert BUTA!
2. otthon
Ha nem elég, hogy kikészítenek a munkahelyen, csak magával a puszta ténnyel, hogy ott vannak és büdösek, akkor menj haza és élvezkedj! Élvezd azt, hogy sosincs pénzed (mert csak, hiába dolgozol...), élvezd, hogy lepasszolják az unokatestvéreid akik gyerekek és ezért nem működnek túl logikusan és élvezd azt is, hogy a szájbabaszott fájós csuklód miatt nem tudsz normálisan edzeni!
Ja bocsánat. Visszafoghattam volna magam...
1. Munkahely
Szeretném kiemelni a hülye-buta ostoba bejegyzésemet, ahol taglalom, hogy az olyan emberek akik nem értenek semmihez, legalább ne próbáljanak meg... úgy csinálni, mintha értenének hozzá. Vagy legalább titkolják, hogy degeneráltak. De nem! Oh minek is? A buta az buta, a buta előadja magát, és aztán nézi hogy mindenki szopja miatta ugyanazt a kimerevített vastag faszt. Hozzátenném: azért mert BUTA!
2. otthon
Ha nem elég, hogy kikészítenek a munkahelyen, csak magával a puszta ténnyel, hogy ott vannak és büdösek, akkor menj haza és élvezkedj! Élvezd azt, hogy sosincs pénzed (mert csak, hiába dolgozol...), élvezd, hogy lepasszolják az unokatestvéreid akik gyerekek és ezért nem működnek túl logikusan és élvezd azt is, hogy a szájbabaszott fájós csuklód miatt nem tudsz normálisan edzeni!
Ja bocsánat. Visszafoghattam volna magam...
2014. június 2., hétfő
Általában: nemek!
Szeretünk általánosítani dolgokat, amivel nem is lenne baj. Egy bizonyos mértékig. Azonban az évek folyamán nagyon sok minden változott, ami miatt nem biztos, hogy megéri már általánosan beszélni valamiről.
Gondoljunk bele csak abba, hogy olyan 20-30 évvel ezelőtt mi volt a séma, mit vártak el az embertől, hogyan teljesített, és most a 2014-es évben mi a helyzet ugyanezzel. Azt nem érdemes cáfolni, hogy felgyorsult a világunk, mindenhova sietünk, mindenhol stressznek vagyunk kitéve. A munkahelyen időre kell megcsinálni mindent, utazásnál tolakodnak, lökdösnek, természetesnek tűnik, hogy amikor hazaérünk akkor már nincs kedvünk semmihez. Ettől függetlenül még főznünk kell, edzenünk, rendben tartani az életünket. Talán nem is csoda, hogy nincs időnk mondjuk párkapcsolatot építeni, vagy éppen gyereket vállalni. Olyan 30 éve teljesen más volt minden. Nem rohant ennyire a világ, nem kellett ennyire megfelelnünk mindenkinek. Nem volt akkora elvárás, az igazi elvárás az volt, amit magunknak felállítottunk. Ezért lehetséges az, hogy míg korábban sokkal többen vállaltak gyereket egészen fiatalon, addigra ez kitolódott, sőt sokan nem is tudják az életükbe beleszorítani ezt a dolgot.
Erre van is egy csodálatos statisztikai adatom, miszerint 1960-hoz képest fele annyi házasság jött létre 1990-ben, míg a válások száma évről-évre folyamatos nőtt.
Oké a világ változik, de vannak egységes dolgok. Amik mindig ugyanúgy működnek, mennek a maguk útján.
Igaz ez?
Nos persze általánosítani lehet bizonyos dolgokat. Például, hogy a paprikás krumplihoz milyen jó a kovászos uborka. Vagy hogy a tükörtojás elengedhetetlen kelléke a tojás. Azonban, szerintem, amihez köze van az embernek, azt nem szabad általános formában megítélni.
Kifejezetten érdekes mondjuk a férfiakról és nőkről beszélni és általános megítélésükről. Azaz, hogy egy hím nemű egyed miben különbözik most, és miben különbözik mondjuk akkor, amikor kitalálták ezeket az általános dolgokat. Vagy ugyanez a nőknél.
Mielőtt ebbe belemennék leszögezném, hogy állításaimat statisztikákra alapozom, amikben lehet hiba.
Szóval kezdjük a férfiakkal. Tudni kell, hogy a férfiak teljesen máshogy működnek, mint a nők. Ennek ugyebár vannak külső megnyilvánulásai is, de én most a gondolkodást emelném ki. A férfiak ugyanis a "gondokat megoldandó problémaként értékelik, nem pedig érzelmi alapon közelítenek feléjük." Természetesen ez a nőknél pont fordítva van, ezért van sokszor, hogy egy adott problémát a férfi próbál minél jobban körüljárva megoldani, sok gondolkodással és ami a legfontosabb ésszerűen. A nők ezzel szemben próbálnak ésszerűen cselekedni, ám sokszor elviszi őket az érzelmük, ami miatt nem biztos, hogy a legjobb döntést hozzák.
Azonban fontos leszögezni, hogy ezt nem szabad általános formában kezelni, főleg hogy a férfi-nő egyensúly kezd elbillenni. Régebben a férfi dolgozott, hazament, evett, megdugta az asszonyt és vége a napnak. A nő az otthoni dolgokat intézte, mosott, főzött, gyereket nevelt. Azonban most már nem lehet egy fizetésből megélni, nem lehet arra hagyatkozni, hogy majd megleszünk valahogy. Mindenkinek ki kell vennie a részét az életben maradásból, ezért a férfi is főz, mosogat, az asszony is dolgozik.
Kanyarodjunk vissza még egy picit a férfi nemhez. Van egy olyan megállapítás, amely borzasztóan érdekes (számomra). Méghozzá az, hogy a férfiak minél több nővel akarnak lenni, mert így gyűjtik a trófeákat, amivel fel lehet vágni.
Igaz, ami igaz, a mai világ sajnos ezt a képet sugallja, ám nem csak rólunk hímekről, hanem a nőkről is. Az a menő nő, az a menő ember, aki minél előbb lefekszik mással és ezt utána minél többször megteszi. Azonban ha eltekintünk attól, hogy a párunk most gizda csávó, vagy sem, akkor érdemes belenézni a sorok közé. A férfi ugyanis ha le is fekszik más nővel, azt azért teszi, mert a párját nem szereti és egy másik nőnél keresni a biztonságot. Egy friss felmérés szerint még így is a fiatal férfiak körében fontosabb a hűség, mint a pénz, a házasság, vagy a szex!
A másik igen komoly tévhit, hogy a férfiak nem érzelmesek. Ez sem igaz, csak ugyebár nem úgy fejezik ki magukat, mint a nők. Egy nőnek ha baja van, akkor megértésre van szüksége, egy olyanra, akitől érzi a törődést és nem feltétlenül a segíteni akarást. A férfiak vágynak a szilárd, biztos háttérre. Ha ez nincs meg nekik, akkor férfiatlannak érezzük magunkat, elmenekülünk a világ elől. Ezért is van, hogy egy hím nagyobb százalékban szenved valami betegségtől, mint egy nő. Szeretjük magunkban megoldani a problémáinkat, ha ez nem megy, akkor rágörcsölünk és nagyobb eséllyel leszünk mondjuk gyomorfekélyesek. Vagy öngyilkosok. (a férfi nő arány 3:1-hez ebben a tekintetben).
Vannak kifejezetten érdekes statisztikák a nőkkel kapcsolatosan is. A legtöbbjük nem szereti a konfliktusokat, ám ha belekerülnek, akkor nem bírnak magukkal. Ugye elragadja őket az érzelmük. A nők máshogy reagálnak a fájdalomra, ez a biológiai felépítés miatt van.
Van igazából nagyon sok minden, amit általánosan használunk egyik-másik nemet illetően, ám lássuk be ez egy más világ, mint ami volt. Másak az emberek, másak a körülmények és másmilyen szenny folyik a tévéből, a híradásokból. A régi általános dolgok ma már nem felelnek meg. Egy férfi nem feltétlenül olyan nőt keres magának, akivel leélheti az életét, hanem egy olyat, akinek duzzasztott szája és műkörme van. Azonban az általánosításban az a jó, hogy ezeket az embereket berakhatjuk egy csoportba (ostobák) és onnantól kezdve ők már nem képzik az átlag férfit. A nőknél is vannak olyanok, akik kacsaszájúak, nagy műkörműek akarnak lenni. Tényleg úgy akarjuk megítélni a világot, hogy ezeket az embereket vesszük alapul?
Gondoljunk bele csak abba, hogy olyan 20-30 évvel ezelőtt mi volt a séma, mit vártak el az embertől, hogyan teljesített, és most a 2014-es évben mi a helyzet ugyanezzel. Azt nem érdemes cáfolni, hogy felgyorsult a világunk, mindenhova sietünk, mindenhol stressznek vagyunk kitéve. A munkahelyen időre kell megcsinálni mindent, utazásnál tolakodnak, lökdösnek, természetesnek tűnik, hogy amikor hazaérünk akkor már nincs kedvünk semmihez. Ettől függetlenül még főznünk kell, edzenünk, rendben tartani az életünket. Talán nem is csoda, hogy nincs időnk mondjuk párkapcsolatot építeni, vagy éppen gyereket vállalni. Olyan 30 éve teljesen más volt minden. Nem rohant ennyire a világ, nem kellett ennyire megfelelnünk mindenkinek. Nem volt akkora elvárás, az igazi elvárás az volt, amit magunknak felállítottunk. Ezért lehetséges az, hogy míg korábban sokkal többen vállaltak gyereket egészen fiatalon, addigra ez kitolódott, sőt sokan nem is tudják az életükbe beleszorítani ezt a dolgot.
Erre van is egy csodálatos statisztikai adatom, miszerint 1960-hoz képest fele annyi házasság jött létre 1990-ben, míg a válások száma évről-évre folyamatos nőtt.
Oké a világ változik, de vannak egységes dolgok. Amik mindig ugyanúgy működnek, mennek a maguk útján.
Igaz ez?
Nos persze általánosítani lehet bizonyos dolgokat. Például, hogy a paprikás krumplihoz milyen jó a kovászos uborka. Vagy hogy a tükörtojás elengedhetetlen kelléke a tojás. Azonban, szerintem, amihez köze van az embernek, azt nem szabad általános formában megítélni.
Kifejezetten érdekes mondjuk a férfiakról és nőkről beszélni és általános megítélésükről. Azaz, hogy egy hím nemű egyed miben különbözik most, és miben különbözik mondjuk akkor, amikor kitalálták ezeket az általános dolgokat. Vagy ugyanez a nőknél.
Mielőtt ebbe belemennék leszögezném, hogy állításaimat statisztikákra alapozom, amikben lehet hiba.
Szóval kezdjük a férfiakkal. Tudni kell, hogy a férfiak teljesen máshogy működnek, mint a nők. Ennek ugyebár vannak külső megnyilvánulásai is, de én most a gondolkodást emelném ki. A férfiak ugyanis a "gondokat megoldandó problémaként értékelik, nem pedig érzelmi alapon közelítenek feléjük." Természetesen ez a nőknél pont fordítva van, ezért van sokszor, hogy egy adott problémát a férfi próbál minél jobban körüljárva megoldani, sok gondolkodással és ami a legfontosabb ésszerűen. A nők ezzel szemben próbálnak ésszerűen cselekedni, ám sokszor elviszi őket az érzelmük, ami miatt nem biztos, hogy a legjobb döntést hozzák.
Azonban fontos leszögezni, hogy ezt nem szabad általános formában kezelni, főleg hogy a férfi-nő egyensúly kezd elbillenni. Régebben a férfi dolgozott, hazament, evett, megdugta az asszonyt és vége a napnak. A nő az otthoni dolgokat intézte, mosott, főzött, gyereket nevelt. Azonban most már nem lehet egy fizetésből megélni, nem lehet arra hagyatkozni, hogy majd megleszünk valahogy. Mindenkinek ki kell vennie a részét az életben maradásból, ezért a férfi is főz, mosogat, az asszony is dolgozik.
Kanyarodjunk vissza még egy picit a férfi nemhez. Van egy olyan megállapítás, amely borzasztóan érdekes (számomra). Méghozzá az, hogy a férfiak minél több nővel akarnak lenni, mert így gyűjtik a trófeákat, amivel fel lehet vágni.
Igaz, ami igaz, a mai világ sajnos ezt a képet sugallja, ám nem csak rólunk hímekről, hanem a nőkről is. Az a menő nő, az a menő ember, aki minél előbb lefekszik mással és ezt utána minél többször megteszi. Azonban ha eltekintünk attól, hogy a párunk most gizda csávó, vagy sem, akkor érdemes belenézni a sorok közé. A férfi ugyanis ha le is fekszik más nővel, azt azért teszi, mert a párját nem szereti és egy másik nőnél keresni a biztonságot. Egy friss felmérés szerint még így is a fiatal férfiak körében fontosabb a hűség, mint a pénz, a házasság, vagy a szex!
A másik igen komoly tévhit, hogy a férfiak nem érzelmesek. Ez sem igaz, csak ugyebár nem úgy fejezik ki magukat, mint a nők. Egy nőnek ha baja van, akkor megértésre van szüksége, egy olyanra, akitől érzi a törődést és nem feltétlenül a segíteni akarást. A férfiak vágynak a szilárd, biztos háttérre. Ha ez nincs meg nekik, akkor férfiatlannak érezzük magunkat, elmenekülünk a világ elől. Ezért is van, hogy egy hím nagyobb százalékban szenved valami betegségtől, mint egy nő. Szeretjük magunkban megoldani a problémáinkat, ha ez nem megy, akkor rágörcsölünk és nagyobb eséllyel leszünk mondjuk gyomorfekélyesek. Vagy öngyilkosok. (a férfi nő arány 3:1-hez ebben a tekintetben).
Vannak kifejezetten érdekes statisztikák a nőkkel kapcsolatosan is. A legtöbbjük nem szereti a konfliktusokat, ám ha belekerülnek, akkor nem bírnak magukkal. Ugye elragadja őket az érzelmük. A nők máshogy reagálnak a fájdalomra, ez a biológiai felépítés miatt van.
Van igazából nagyon sok minden, amit általánosan használunk egyik-másik nemet illetően, ám lássuk be ez egy más világ, mint ami volt. Másak az emberek, másak a körülmények és másmilyen szenny folyik a tévéből, a híradásokból. A régi általános dolgok ma már nem felelnek meg. Egy férfi nem feltétlenül olyan nőt keres magának, akivel leélheti az életét, hanem egy olyat, akinek duzzasztott szája és műkörme van. Azonban az általánosításban az a jó, hogy ezeket az embereket berakhatjuk egy csoportba (ostobák) és onnantól kezdve ők már nem képzik az átlag férfit. A nőknél is vannak olyanok, akik kacsaszájúak, nagy műkörműek akarnak lenni. Tényleg úgy akarjuk megítélni a világot, hogy ezeket az embereket vesszük alapul?
2014. május 15., csütörtök
Az Eurovízióról
Igazából nem követtem idén a versenyt, aminek a legfőbb oka az, hogy baromira nem is érdekelt. Valamiért már a tavalyi felhozatalból is csak 1-2 zene tetszett, amiket a mai napig is szívesen meghallgatok. Ám a többi, a tipikus eurovízió dalok annyira leszívják az embert, hogy azért nem éri meg az a több órányi tv nézés.
Amúgy mi értelme is van ennek a versenynek? Ha jól értem, akkor az Európai országok elküldik 1-1 énekesüket, hogy az ott előadjon valami középszerű "DALT". A megítélés évek óta nem azon múlik, hogy ki mennyire jól énekel, vagy mennyire jó a zenéje, hanem az adott ország gazdasági helyzetén és megítélésén. Na és az idei évből kiindulva az is előny lehet, ha valaki más mint a többi...
Erről csak pár szót szólnék. Egyrészről nem értem, hogy miért kell egy ilyen valaminek részt vennie egy ilyen (elvileg) rangos versenyen. Akkor is, ha jól énekel, akkor is ha egyedi és akkor is, ha győzelemre esélyes. Azért lássuk be, hogy ez egy 12 + nélküli műsor. Ugyan mondja már meg nekem valaki, hogy egy pl. 6 éves gyereknek hogyan magyarázod el, hogy a néninek miért van szakálla? Meg miért van műkörme? És vele akarunk példát mutatni? Oké ez most elég meredek, de ezek szerint, ahhoz hogy nyerj elég ha nőnek öltözöl és szakállad van...
Persze lehet gratulálni az osztrákoknak, hogy megnyerték a küzdelmet. Ezek után várjuk, hogy honnan fognak előteremteni 10 millió eurót, ami elvileg a szervezéshez kell. Ja meg, hogy mégis hol lesz ez az egész hercehurca Ausztrián belül, mivel már most gyilkolják egymást a szomszédok a rendezés jogáért.
Ezek után gondoljunk bele, hogy mi lett volna ha mi nyerünk? Mégis hol rendezzük meg a versenyt? Honnan teremtjük elő a pénzt rá?
Egyébként az is sokat mondó, hogy Oroszország kiszállt az Eurovízióból és inkább saját versenyt csinálnak, Ázsiai országokkal. Sőt az országba nem engedik be a győztes Virslit sem.
Kell nekünk jövőre is Eurovízió? Kösz nem!
Amúgy mi értelme is van ennek a versenynek? Ha jól értem, akkor az Európai országok elküldik 1-1 énekesüket, hogy az ott előadjon valami középszerű "DALT". A megítélés évek óta nem azon múlik, hogy ki mennyire jól énekel, vagy mennyire jó a zenéje, hanem az adott ország gazdasági helyzetén és megítélésén. Na és az idei évből kiindulva az is előny lehet, ha valaki más mint a többi...
Erről csak pár szót szólnék. Egyrészről nem értem, hogy miért kell egy ilyen valaminek részt vennie egy ilyen (elvileg) rangos versenyen. Akkor is, ha jól énekel, akkor is ha egyedi és akkor is, ha győzelemre esélyes. Azért lássuk be, hogy ez egy 12 + nélküli műsor. Ugyan mondja már meg nekem valaki, hogy egy pl. 6 éves gyereknek hogyan magyarázod el, hogy a néninek miért van szakálla? Meg miért van műkörme? És vele akarunk példát mutatni? Oké ez most elég meredek, de ezek szerint, ahhoz hogy nyerj elég ha nőnek öltözöl és szakállad van...
Persze lehet gratulálni az osztrákoknak, hogy megnyerték a küzdelmet. Ezek után várjuk, hogy honnan fognak előteremteni 10 millió eurót, ami elvileg a szervezéshez kell. Ja meg, hogy mégis hol lesz ez az egész hercehurca Ausztrián belül, mivel már most gyilkolják egymást a szomszédok a rendezés jogáért.
Ezek után gondoljunk bele, hogy mi lett volna ha mi nyerünk? Mégis hol rendezzük meg a versenyt? Honnan teremtjük elő a pénzt rá?
Egyébként az is sokat mondó, hogy Oroszország kiszállt az Eurovízióból és inkább saját versenyt csinálnak, Ázsiai országokkal. Sőt az országba nem engedik be a győztes Virslit sem.
Kell nekünk jövőre is Eurovízió? Kösz nem!
2014. április 20., vasárnap
A Húsvétról
Sokan nem is sejtik a Húsvét mögött rejlő valódi tartalmat. Azonban angol tudósok most bebizonyították a valótlannak tűnő dolgokat, avagy honnan jött a húsvéti nyúl, illetve miért locsolkodunk.
Kezdjük az alapokkal. Húsvét vasárnap Jézus feltámadását ünneplik a keresztények. Erről lényegében azt kell tudnunk, hogy bár ezzel sok minden nem oldódott meg, a bűneink megbocsátást nyertek ezáltal. Sőt Jézus a Halált is lebokszolta. Vallási szemszögből nehéz ennek ellent mondani, illetve megerősíteni. Azonban sokan nem is sejtik, hogy miután Jézus lejött a keresztről, megalvadt vérét egy nyúlba törölte bele, amelyik hatalmas méretet öltött. Az "isteni hatalom" hatására azóta is tojásokat szarik.
A locsolás egészen a középkorig vezethető vissza. Akkoriban ugye mindent az utcára öntöttek az emberek, legyen az szaros víz, vagy sör, vagy éppenséggel pacsuli. Történt egyszer, hogy II. Tihamér francia király vitte a feleségét sétálni álruhában a pórnép közé, amikor is egy ember véletlenül leöntötte a feleségét. Tihamér erre megharagudott és ki akarta végezni ezt a férfit, ám az azt mondta, hogy ez húsvéti hagyomány. És hogy miért a nőket locsoljuk meg és nem a férfiakat? Nos azért, mert a későbbiek folyamán rájöttek, hogy a férfiak reflexei 10x jobbak, mint egy nőé, így az erősebb nem tagjai gyorsabban el tudják kerülni a becsapódásra váró löttyöt, mint a jányok. A férfiakat nem éri meg locsolni mert hiper reflexeik miatt esélyük sincs a nőknek. Meg mennyire buzis lenne már.
Az 1900-as évek végén rájöttek, hogy bizony nem elég a húsvéthoz a locsolás és a tojás evés. Ez bár 2 iparágat megmozgat, a kölni gyártást és a mezőgazdaságot, fel kell lendíteni még egyet. Legalább ideiglenesen. A világválság idején, ami akkoriban pont húsvét előtt volt, a főfejesek összeültek és azt mondták, hogy kár lenne ennyi állatot levágni és ingyen elosztani. Mi lenne, ha mostantól akciósan árulnánk a sonkát, amit kössünk a húsvéthoz?
Egyébként több más fontos dolog is kapcsolódik ehhez a nemes "ünnephez". Például etájt ülték a maják a szent szar éjszakát, amikor mindenki az éves kakafolyóba gyűlt össze egy tisztító iszapozásra. Az 1500-as években rájöttek, hogy ilyenkor már meleg van és lehet árulni olyan fontos dolgokat az embereknek, mint a napraforgó mag. A 2000-es évek elején pedig magyar kutatók rájöttek arra, hogy az én blogomon összeírt információkat érdemes lenne kiadatni. Mondjuk egy könyvben.
Kezdjük az alapokkal. Húsvét vasárnap Jézus feltámadását ünneplik a keresztények. Erről lényegében azt kell tudnunk, hogy bár ezzel sok minden nem oldódott meg, a bűneink megbocsátást nyertek ezáltal. Sőt Jézus a Halált is lebokszolta. Vallási szemszögből nehéz ennek ellent mondani, illetve megerősíteni. Azonban sokan nem is sejtik, hogy miután Jézus lejött a keresztről, megalvadt vérét egy nyúlba törölte bele, amelyik hatalmas méretet öltött. Az "isteni hatalom" hatására azóta is tojásokat szarik.
A locsolás egészen a középkorig vezethető vissza. Akkoriban ugye mindent az utcára öntöttek az emberek, legyen az szaros víz, vagy sör, vagy éppenséggel pacsuli. Történt egyszer, hogy II. Tihamér francia király vitte a feleségét sétálni álruhában a pórnép közé, amikor is egy ember véletlenül leöntötte a feleségét. Tihamér erre megharagudott és ki akarta végezni ezt a férfit, ám az azt mondta, hogy ez húsvéti hagyomány. És hogy miért a nőket locsoljuk meg és nem a férfiakat? Nos azért, mert a későbbiek folyamán rájöttek, hogy a férfiak reflexei 10x jobbak, mint egy nőé, így az erősebb nem tagjai gyorsabban el tudják kerülni a becsapódásra váró löttyöt, mint a jányok. A férfiakat nem éri meg locsolni mert hiper reflexeik miatt esélyük sincs a nőknek. Meg mennyire buzis lenne már.
Az 1900-as évek végén rájöttek, hogy bizony nem elég a húsvéthoz a locsolás és a tojás evés. Ez bár 2 iparágat megmozgat, a kölni gyártást és a mezőgazdaságot, fel kell lendíteni még egyet. Legalább ideiglenesen. A világválság idején, ami akkoriban pont húsvét előtt volt, a főfejesek összeültek és azt mondták, hogy kár lenne ennyi állatot levágni és ingyen elosztani. Mi lenne, ha mostantól akciósan árulnánk a sonkát, amit kössünk a húsvéthoz?
Egyébként több más fontos dolog is kapcsolódik ehhez a nemes "ünnephez". Például etájt ülték a maják a szent szar éjszakát, amikor mindenki az éves kakafolyóba gyűlt össze egy tisztító iszapozásra. Az 1500-as években rájöttek, hogy ilyenkor már meleg van és lehet árulni olyan fontos dolgokat az embereknek, mint a napraforgó mag. A 2000-es évek elején pedig magyar kutatók rájöttek arra, hogy az én blogomon összeírt információkat érdemes lenne kiadatni. Mondjuk egy könyvben.
2014. március 18., kedd
Miért nem hiszek?
Sokat töprengtem mostanság azon, hogy mit írjak ki magamból. Filmekkel nem akartam foglalkozni, a politikával még csak annyira sem, így végül...
Na igen.
Alapvetően nincs bajom a vallással. Legyen az katolikus, keresztény, zsidó vagy akár síita. El tudom fogadni azt, ha valaki hisz benne, és azt is ha valaki nem hisz. Érdekes amúgy, hogy a hívők nehezebben fogadják el nem hívő társaikat.
A baj az, hogy szerintem két csoportra lehet osztani a hívőket. Vannak azok, akiknek a családja alapból nagy Istentisztelők, így ők ebbe beleszületnek, tehát elég valószínű, hogy ők is ezek lesznek. Nincsenek feltétlenül beleerőltetve ebbe, csak szeretnénk ha így lenne. Főleg amíg kicsi a gyerek könnyű meggyőzni dolgokról. Nem kell azon gondolkozni, hogy Isten hogyan teremtette a világot, meg minek. Megcsinálta, mert szeret és kész. A Mikuláson se agyal egy gyerek, nem? És ha már egyszer el vannak hintve a magvak, akkor azokat nem is kell onnan kiszedni, engedjük, hogy nőjön és jó hívő legyen gyermekünkből.
Látom ennek az előnyét amúgy. Egy hívő gyermeket könnyebb nevelni, mert ha valami hülyeséget csinál, akkor csak megszidjuk, hogy így bizony Isten is behúz neki egy rossz pontot. Mondjuk a mai világban megpróbálni ilyesmit elérni elég nagy kihívás lehet. A tévéből ami folyik, az a mocsok, az nem ezt támasztja alá.
Második kategória, és ez fájdalmas lesz.
Nos, aki gyerekként nem lett hívő az még attól lehet. Elég például egy nagyon szar helyzet az életében, amikor hirtelen rosszra fordul minden. Ilyenkor mibe próbál kapaszkodni az ember? Barátokba, ismerősökbe, rokonokba. Ha ez nem segít, akkor lelki problémánkon már csak egy valami segíthet.
A HIT.
Gondoljunk csak bele, hogy milyen emberekkel reklámozzák a hitet. Alkoholista voltam, de most már nem, hála a hitnek. Embert öltem, de megtértem. Vertem a családom, de már a bibliát lapozom. Ilyenek.
Arról nem is beszélve, hogy ugye minden hívó máshogy hisz és él is. Egy olyan alap könyvet, mint amilyen a biblia sokan másként értelmeznek, gondoljunk csak a különböző vallásokra. Az egyikben Mária a kurva, a másikban Mária a megváltó. Isten szeret, Isten Jézust szereti. Soroljam?
A hívők egyébként is úgy élik az életüket, ahogyan ők akarják. Aki nem imádkozik ebédnél, az hívő?
Persze.
Aki nem jár el vasárnaponként templomba, az is az?
Persze.
Aki eljár templomba, imádkozik minden nap, de azt mondja, hogy bazd meg, az is hívő?
Igen az.
Ugye mennyi formája van?
És akkor én miért nem hiszek egyáltalán ebben?
Nos mindehhez el kellene mondanom, hogy nem volt könnyű gyerekkorom. El kellene mondanom, hogy nálunk senki sem volt olyan nagy fanatikus. És hozzá kellene fűznöm, hogy egyszer nem éreztem azt, hogy Isten akár csak egy picit is megsegítene. De nem csak engem. A világon akárkit.
A háborúk, a cunamik, a pusztítás és az ártatlanok lemészárolása az mind Isten tette? Nem, nem, dehogy is! A Föld nem a mi mennyei Urunké, hanem az Ördögé. Tehát bármi ami történik idelent, azzal Isten nem törődik? Akkor lelőhetek valakit, ehetek a testéből? Mert nem számít, mert Isten itt nincs?
Ha lenne Isten (szerintem), akkor sok-sok dolgot nem hagyna, hogy megtörténjen. És amíg nekem tudományosan nem bizonyítják be, hogy már pedig X évezreddel ezelőtt a mindenség tényleg csak úgy keletkezett a semmiből, addig én megmaradok annak aki vagyok.
Acidnak a nem hívőnek.
Ítélj el érte.
Na igen.
Alapvetően nincs bajom a vallással. Legyen az katolikus, keresztény, zsidó vagy akár síita. El tudom fogadni azt, ha valaki hisz benne, és azt is ha valaki nem hisz. Érdekes amúgy, hogy a hívők nehezebben fogadják el nem hívő társaikat.
A baj az, hogy szerintem két csoportra lehet osztani a hívőket. Vannak azok, akiknek a családja alapból nagy Istentisztelők, így ők ebbe beleszületnek, tehát elég valószínű, hogy ők is ezek lesznek. Nincsenek feltétlenül beleerőltetve ebbe, csak szeretnénk ha így lenne. Főleg amíg kicsi a gyerek könnyű meggyőzni dolgokról. Nem kell azon gondolkozni, hogy Isten hogyan teremtette a világot, meg minek. Megcsinálta, mert szeret és kész. A Mikuláson se agyal egy gyerek, nem? És ha már egyszer el vannak hintve a magvak, akkor azokat nem is kell onnan kiszedni, engedjük, hogy nőjön és jó hívő legyen gyermekünkből.
Látom ennek az előnyét amúgy. Egy hívő gyermeket könnyebb nevelni, mert ha valami hülyeséget csinál, akkor csak megszidjuk, hogy így bizony Isten is behúz neki egy rossz pontot. Mondjuk a mai világban megpróbálni ilyesmit elérni elég nagy kihívás lehet. A tévéből ami folyik, az a mocsok, az nem ezt támasztja alá.
Második kategória, és ez fájdalmas lesz.
Nos, aki gyerekként nem lett hívő az még attól lehet. Elég például egy nagyon szar helyzet az életében, amikor hirtelen rosszra fordul minden. Ilyenkor mibe próbál kapaszkodni az ember? Barátokba, ismerősökbe, rokonokba. Ha ez nem segít, akkor lelki problémánkon már csak egy valami segíthet.
A HIT.
Gondoljunk csak bele, hogy milyen emberekkel reklámozzák a hitet. Alkoholista voltam, de most már nem, hála a hitnek. Embert öltem, de megtértem. Vertem a családom, de már a bibliát lapozom. Ilyenek.
Arról nem is beszélve, hogy ugye minden hívó máshogy hisz és él is. Egy olyan alap könyvet, mint amilyen a biblia sokan másként értelmeznek, gondoljunk csak a különböző vallásokra. Az egyikben Mária a kurva, a másikban Mária a megváltó. Isten szeret, Isten Jézust szereti. Soroljam?
A hívők egyébként is úgy élik az életüket, ahogyan ők akarják. Aki nem imádkozik ebédnél, az hívő?
Persze.
Aki nem jár el vasárnaponként templomba, az is az?
Persze.
Aki eljár templomba, imádkozik minden nap, de azt mondja, hogy bazd meg, az is hívő?
Igen az.
Ugye mennyi formája van?
És akkor én miért nem hiszek egyáltalán ebben?
Nos mindehhez el kellene mondanom, hogy nem volt könnyű gyerekkorom. El kellene mondanom, hogy nálunk senki sem volt olyan nagy fanatikus. És hozzá kellene fűznöm, hogy egyszer nem éreztem azt, hogy Isten akár csak egy picit is megsegítene. De nem csak engem. A világon akárkit.
A háborúk, a cunamik, a pusztítás és az ártatlanok lemészárolása az mind Isten tette? Nem, nem, dehogy is! A Föld nem a mi mennyei Urunké, hanem az Ördögé. Tehát bármi ami történik idelent, azzal Isten nem törődik? Akkor lelőhetek valakit, ehetek a testéből? Mert nem számít, mert Isten itt nincs?
Ha lenne Isten (szerintem), akkor sok-sok dolgot nem hagyna, hogy megtörténjen. És amíg nekem tudományosan nem bizonyítják be, hogy már pedig X évezreddel ezelőtt a mindenség tényleg csak úgy keletkezett a semmiből, addig én megmaradok annak aki vagyok.
Acidnak a nem hívőnek.
Ítélj el érte.
2014. február 12., szerda
(s)Írok #2
"Kedves Helga!
Sosem tudlak elfelejteni, ezt te is tudod. Próbáltam, de nem
megy.
Sokáig gondolkoztam azon, hogy ezt a levelet megírjam-e,
végül úgy döntöttem, hogy meg kell tennem. Érted, értem, értünk. Nekem a megnyugvásért,
neked azért, hogy tudd mi is lett velünk. Belőlünk.
Emlékszem amikor 8 éve még egymás mellett sétáltunk el, mint
az idegenek. Én véletlenül neked mentem, te meg lebunkóztál. Már akkor is
tetszett, mennyire szókimondó tudsz lenni. Ha akkor nemet mondasz minden
máshogy alakult volna.
Lehet neked jobban, nekem meg rosszabbul.
Nem irigyellek, ismerem magam, tudom milyen ember vagyok.
Tudom, hogy sokszor vétettem ellened és nagyon sok más ember ellen is. De ők
engem nem érdekelnek Helga, engem csak TE érdekelsz.
Én...
Sajnálom.
Megpróbáltam mindent, de nem tudtam élni a tudattal. Nem
ment. Próbáltam kirázni a fejemből a gondolatokat, elhessegetni őket, de...
Folyamatosan visszajártak.
Te sem tudtad elfelejteni Jeremyt.
Én nem akartam, hogy ez legyen, sosem akartam kezet emelni
rád. Én nem akartam, hogy az italba meneküljek, nem akartam ezt a szakadékot
kettőnk között. Én valóban megpróbáltam mindent.
De nem ment.
Jeremy elveszett már régen. És most te is elmentél. Az
életem egyetlen fénypontja voltál és most te is kihunytál.
Hiányzol."
2014. február 10., hétfő
Kipróbáltam az Elder Scrolls Online bétát
Ja és végül nem lesz egyelőre cikk az mmounion.hu oldalunkon, ugyanis NDA van. Vagyis mindenkit megbasznak aki írni mer róla, videót csinál vagy csak beszél. Szépen az utcán lelövik. Csak úgy.
Ehhez képest tele az internet gameplay videóval, képekkel, cikkekkel, beszámolókkal...
Hagyjuk.
Szóval kipróbáltam és gondoltam ha már az oldalunkon nem írhatok róla, akkor írok ide a blogra. Itt aztán baszhatnak orrba-szájba!
Mentsük meg a világot, de mivel?
Egészen korrekt karaktergenerálást kaptunk. Választhatunk itt a jól megszokott Elder Scrolls fajok közül, tehát a Khajit és gyíkemberen át egészen az ilyen-olyan emberformákig. Tök jó, hogy a 9 faj 3 frakcióba van sorolva. Mindegyiknek más a kezdőterülete, más történetet járnak be és persze egymás ellen harcolnak.
Na de!
Értem én, hogy ragaszkodni kell az alapvető dolgokhoz. Főleg a karaktergenerálásnál. Azonban 2014-ben már egy picit gáz ráhúzni egy sima ember modellre egy sörényt és elnevezni Khajitnak. Vagy telepikkelyezni és azt mondani, hogy ez egy gyík. Főleg a Guild Wars 2 után, ahol a fa emberek is mennyire faszák, meg a Charrok is milyen jól küldik.
De jó, ragaszkodjunk hozzá, hogy ez így oké. Lépjünk tovább, itt már találunk jó kis opciókat. Lehet állítani mindenféle formát, alakot ez tényleg szép.
Rabok vagyunk aztán szabadok
Ismételten egy börtönben ébredünk, igaz ezúttal másik dimenzióban. Természetesen kijutunk és indulunk vissza a saját világunkba. Sajnos ezt a részt minden új karakterrel végig kell tolnunk, mindig végigszenvedjük, megtanítanak arra, amit már tudunk...
Aztán a fő történet elkezd kibontakozni, ami szerintem baromira unalmas, cserébe viszont mindenhol belebotlunk mellékküldetésekbe. Ezek izgalmasabbak, nagyon szépen felépített küldik vannak, amik eléggé változatosak is. Ha teljesítünk egy ilyen sztori vonalat, akkor megváltozik a környék is, meg hirtelen mindenki megtapsolja epikusnak mondható cselekedeteinket. Ez a része tetszett.
Harcra harc! Vérre vér! Mi a fene?!
Na akkor harcoljunk és skillezzünk. Mmmm. Kezd izgalmas lenni a történés.
Választhatunk több fegyver közül, mehetünk íjjal, bottal, kétkezes fegyverrel, két egykezessel vagy egy kezessel és pajzzsal. Ezeket ha használjuk, akkor nő a skill fájuk, hasonlóan tesznek a faji skillek, a védelmiek meg a kaszt képességek is. Minden szintlépésnél kapunk egy attribute pontot és egy skill pontot is. Az előbbiből növelhetjük a staminát, életünket vagy mágiánkat. Sajnos ez az 1 pont sok mindenre nem elég...
A skilleknél is 1 pontot kapunk, ezt kell beosztanunk, ám szerencsére SP-t máshonnan is szerezhetünk. Nehezen, de szerezhetünk. Szóval a skillek fejlesztését jól ki kell találnunk, mert ha szépen minden új képességet megtanulunk, akkor gyengusok maradnak. Ha fejlesztjük akkor meg kevés skillünk lesz, de legalább erősek lesznek. Ja egy idő után lehet morfolni is ezeket, ami azt jelenti, hogy egy skillhez hozzárakunk egy másik skillt és akkor skill a skillben.
Na jó hagyjuk...
A harcrendszer elég érdekes. A bal egérgombbal támadunk, a jobbal védekezünk, a kettő egyszerre meg talán csinál valamit. Ha kedve van. Eléggé lassú ez a küzdelem, nekem nem annyira tetszett, de elvoltam vele. Láttam már jobbat is, rosszabbat is...
Látványosan hangzatos
Avagy lássuk milyen a grafika és a zene!
Előbbire nem lehet sok panaszunk. Nagyon szép a játék, csak egy picit steril, ami nem is csoda, hiszen ugyanaz az engine ketyeg a game alatt, mint ami az SWTOR alatt volt. És ami a Csillagok Háborújának rémálma alatt nem működött az itt sem. A karakterek egyáltalán nem szépek, a mozgásuk meg egyszerűen röhejesek. Az ugrások meg maga a harcolás is annyira darabos...! Borzasztó helyenként.
A zene jó. Azonban lehetne jobb is. Érdekesség, hogy Jeremy Soule nem vállalta el az ost készítését. Hoppá!
Ez néha érződik is. Valljuk meg őszintén, hogy A mesternek nincsenek gyenge ritmusai, amik itt helyenként előfordulnak. Szóval úgy jó, de lehetne jobb is...
Final Verdikt
Hát emberek, ezt ki kell próbálni, de nem szabad fizetni érte. Bétában lehet tologatni, többet nem ér. Én sajnálom a legjobban, mert nagyon vártam rá és igazából nem csalódás. Nem az, hanem csak kevés. Nehéz megmagyarázni. Az egész olyan steril, szépen ki van dolgozva, nagyon szép meg minden... de nem elég. Az egész teljesen lelketlen sajnos...
Ehhez képest tele az internet gameplay videóval, képekkel, cikkekkel, beszámolókkal...
Hagyjuk.
Szóval kipróbáltam és gondoltam ha már az oldalunkon nem írhatok róla, akkor írok ide a blogra. Itt aztán baszhatnak orrba-szájba!
Mentsük meg a világot, de mivel?
Egészen korrekt karaktergenerálást kaptunk. Választhatunk itt a jól megszokott Elder Scrolls fajok közül, tehát a Khajit és gyíkemberen át egészen az ilyen-olyan emberformákig. Tök jó, hogy a 9 faj 3 frakcióba van sorolva. Mindegyiknek más a kezdőterülete, más történetet járnak be és persze egymás ellen harcolnak.
Na de!
Értem én, hogy ragaszkodni kell az alapvető dolgokhoz. Főleg a karaktergenerálásnál. Azonban 2014-ben már egy picit gáz ráhúzni egy sima ember modellre egy sörényt és elnevezni Khajitnak. Vagy telepikkelyezni és azt mondani, hogy ez egy gyík. Főleg a Guild Wars 2 után, ahol a fa emberek is mennyire faszák, meg a Charrok is milyen jól küldik.
De jó, ragaszkodjunk hozzá, hogy ez így oké. Lépjünk tovább, itt már találunk jó kis opciókat. Lehet állítani mindenféle formát, alakot ez tényleg szép.
Rabok vagyunk aztán szabadok
Ismételten egy börtönben ébredünk, igaz ezúttal másik dimenzióban. Természetesen kijutunk és indulunk vissza a saját világunkba. Sajnos ezt a részt minden új karakterrel végig kell tolnunk, mindig végigszenvedjük, megtanítanak arra, amit már tudunk...
Aztán a fő történet elkezd kibontakozni, ami szerintem baromira unalmas, cserébe viszont mindenhol belebotlunk mellékküldetésekbe. Ezek izgalmasabbak, nagyon szépen felépített küldik vannak, amik eléggé változatosak is. Ha teljesítünk egy ilyen sztori vonalat, akkor megváltozik a környék is, meg hirtelen mindenki megtapsolja epikusnak mondható cselekedeteinket. Ez a része tetszett.
Harcra harc! Vérre vér! Mi a fene?!
Na akkor harcoljunk és skillezzünk. Mmmm. Kezd izgalmas lenni a történés.
Választhatunk több fegyver közül, mehetünk íjjal, bottal, kétkezes fegyverrel, két egykezessel vagy egy kezessel és pajzzsal. Ezeket ha használjuk, akkor nő a skill fájuk, hasonlóan tesznek a faji skillek, a védelmiek meg a kaszt képességek is. Minden szintlépésnél kapunk egy attribute pontot és egy skill pontot is. Az előbbiből növelhetjük a staminát, életünket vagy mágiánkat. Sajnos ez az 1 pont sok mindenre nem elég...
A skilleknél is 1 pontot kapunk, ezt kell beosztanunk, ám szerencsére SP-t máshonnan is szerezhetünk. Nehezen, de szerezhetünk. Szóval a skillek fejlesztését jól ki kell találnunk, mert ha szépen minden új képességet megtanulunk, akkor gyengusok maradnak. Ha fejlesztjük akkor meg kevés skillünk lesz, de legalább erősek lesznek. Ja egy idő után lehet morfolni is ezeket, ami azt jelenti, hogy egy skillhez hozzárakunk egy másik skillt és akkor skill a skillben.
Na jó hagyjuk...
A harcrendszer elég érdekes. A bal egérgombbal támadunk, a jobbal védekezünk, a kettő egyszerre meg talán csinál valamit. Ha kedve van. Eléggé lassú ez a küzdelem, nekem nem annyira tetszett, de elvoltam vele. Láttam már jobbat is, rosszabbat is...
Látványosan hangzatos
Avagy lássuk milyen a grafika és a zene!
Előbbire nem lehet sok panaszunk. Nagyon szép a játék, csak egy picit steril, ami nem is csoda, hiszen ugyanaz az engine ketyeg a game alatt, mint ami az SWTOR alatt volt. És ami a Csillagok Háborújának rémálma alatt nem működött az itt sem. A karakterek egyáltalán nem szépek, a mozgásuk meg egyszerűen röhejesek. Az ugrások meg maga a harcolás is annyira darabos...! Borzasztó helyenként.
A zene jó. Azonban lehetne jobb is. Érdekesség, hogy Jeremy Soule nem vállalta el az ost készítését. Hoppá!
Ez néha érződik is. Valljuk meg őszintén, hogy A mesternek nincsenek gyenge ritmusai, amik itt helyenként előfordulnak. Szóval úgy jó, de lehetne jobb is...
Final Verdikt
Hát emberek, ezt ki kell próbálni, de nem szabad fizetni érte. Bétában lehet tologatni, többet nem ér. Én sajnálom a legjobban, mert nagyon vártam rá és igazából nem csalódás. Nem az, hanem csak kevés. Nehéz megmagyarázni. Az egész olyan steril, szépen ki van dolgozva, nagyon szép meg minden... de nem elég. Az egész teljesen lelketlen sajnos...
2014. január 17., péntek
A (s) írok-ról
Kis felhőoszlatás következik.
Mielőtt bárki azt hinné, hogy ez ilyen saját történet, amit próbálok leírni, nos az téved. Ez csupán fikció és az is marad majd. A főszereplője ismeretlen, nem létezik, főleg nem én vagyok az ugyebár :D
A jövőben még visszatér és folytatódnak megpróbáltatásai, egészen a fináléig. Ez egy ilyen kis novella ciklus, amit bizonyos időközönként fogok bővíteni. Nem is biztos, hogy összefüggő lesz. Mint ez az írás most.
Mielőtt bárki azt hinné, hogy ez ilyen saját történet, amit próbálok leírni, nos az téved. Ez csupán fikció és az is marad majd. A főszereplője ismeretlen, nem létezik, főleg nem én vagyok az ugyebár :D
A jövőben még visszatér és folytatódnak megpróbáltatásai, egészen a fináléig. Ez egy ilyen kis novella ciklus, amit bizonyos időközönként fogok bővíteni. Nem is biztos, hogy összefüggő lesz. Mint ez az írás most.
2014. január 11., szombat
Ezeket láttam: Machete 2, Carrie, 47 Ronnin
Kezdjük az ezer arcú Keanu Reeves-szel és a 47 Ronnin-nal.
A történet szerint vannak szamurájok, akiknek nem megy túl jól az életük. Őket elzavarják a fenébe és így roninok lesznek. Ha ez a megtisztelő cím nem lenne elég, akkor nem térhetnek haza, és nem lehetnek hősiesek.
Kábé 1 óra után eljutunk eddig a pontig. A gond csak az, hogy Keanu nem ronin, nem is lehet az, hiszen nem szamuráj. És sose lesz az. Az érdekes, hogy egészen eddig piszok szép a film látványilag. Olyan hátterek vannak, hogy beszarás. Aztán szépen indul az akció, amiben már nem a háttér az első, hanem a harc. Ami szintén jó.
Ahogyan a film is inkább jó, mint rossz. Olyan közepesen jó. Kicsit kusza, de lehet élvezni. Nem úgy, mint...
A Machete második felvonását, amiben a kuszaságot meghatszorozták az akciót és a hülyeséget megtízszerezték. Előbbivel tudjuk mi a baj, utóbbi meg, nos...
Valakinek tetszik és valakinek nem. Nekem tetszett, voltak elvetemült baromságok benne dögivel. Néha jó nézni olyanokat, ahogyan valakit bedarálnak a belénél fogva, vagy lecsapják a fejét egy karddal.
Meglepően jók voltak a színészek. Igazából tudjuk ezekről az emberekről, hogy el tudnak jól játszani szerepeket, de Mel Gibson, mint hülye rossz fiú! Zseniális volt.
Ja szóval akinek az első rész tetszett, annak kötelező darab.
A Carrie nem volt egyszerű film.
Van egy kislány, akinek az anyja enyhén szólva is bolond. Random dolgokért vagdossa magát, bezárja a gyerekét a szekrénybe és imádkozásra kényszeríti. Ha ez nem lenne elég, akkor próbálja elnyomni, megalázni, meg ilyenek. Csodáljuk, hogy Carrie egy picit zakkant lesz? Ugye, hogy nem?
Ezután láthatjuk milyen problémák történnek Carrie körül és ő hogyan oldja meg ezeket. Nos nem túl felhőtlenül, azt már most elmondom. Eléggé sötét a film hangulata, egy idő után meg kifejezetten nyomasztó tud lenni.
Megtekintés csak sok pop-cornnal.
A történet szerint vannak szamurájok, akiknek nem megy túl jól az életük. Őket elzavarják a fenébe és így roninok lesznek. Ha ez a megtisztelő cím nem lenne elég, akkor nem térhetnek haza, és nem lehetnek hősiesek.
Kábé 1 óra után eljutunk eddig a pontig. A gond csak az, hogy Keanu nem ronin, nem is lehet az, hiszen nem szamuráj. És sose lesz az. Az érdekes, hogy egészen eddig piszok szép a film látványilag. Olyan hátterek vannak, hogy beszarás. Aztán szépen indul az akció, amiben már nem a háttér az első, hanem a harc. Ami szintén jó.
Ahogyan a film is inkább jó, mint rossz. Olyan közepesen jó. Kicsit kusza, de lehet élvezni. Nem úgy, mint...
A Machete második felvonását, amiben a kuszaságot meghatszorozták az akciót és a hülyeséget megtízszerezték. Előbbivel tudjuk mi a baj, utóbbi meg, nos...
Valakinek tetszik és valakinek nem. Nekem tetszett, voltak elvetemült baromságok benne dögivel. Néha jó nézni olyanokat, ahogyan valakit bedarálnak a belénél fogva, vagy lecsapják a fejét egy karddal.
Meglepően jók voltak a színészek. Igazából tudjuk ezekről az emberekről, hogy el tudnak jól játszani szerepeket, de Mel Gibson, mint hülye rossz fiú! Zseniális volt.
Ja szóval akinek az első rész tetszett, annak kötelező darab.
A Carrie nem volt egyszerű film.
Van egy kislány, akinek az anyja enyhén szólva is bolond. Random dolgokért vagdossa magát, bezárja a gyerekét a szekrénybe és imádkozásra kényszeríti. Ha ez nem lenne elég, akkor próbálja elnyomni, megalázni, meg ilyenek. Csodáljuk, hogy Carrie egy picit zakkant lesz? Ugye, hogy nem?
Ezután láthatjuk milyen problémák történnek Carrie körül és ő hogyan oldja meg ezeket. Nos nem túl felhőtlenül, azt már most elmondom. Eléggé sötét a film hangulata, egy idő után meg kifejezetten nyomasztó tud lenni.
Megtekintés csak sok pop-cornnal.
2014. január 9., csütörtök
(s)Írok #1
Mindenkit másban találja meg önmagát.
Van akinek az kell, hogy képeket nézzen, van akinek pedig olvasnia kell hozzá. Ezekben látjuk meg önmagunkat, visszatükröződik személyiségünk. Egy apróbb részletben is felfedezhetünk olyasmit, ami megmozgat bennünk valami fontosat. És ha az megmozdult, akkor hullámszerűen tőr előre, hozza magával az emlékeket és érzéseket.
Önmagunk megtalálása és elfogadása a legnehezebb dolog a világon.
Be kell látnunk milyen emberek vagyunk, ehhez mérten kell viselkednünk. Amennyiben úgy érezzük nem azok vagyunk, akiknek lennünk kell, akkor változtatást eszközölünk. Kitépünk a személyiségünkből egy darabot, a kutyák elé vetjük, majd várjuk, hogy azt szétcincálják. Egy apró darab belőlünk nem a világ vége.
Valóban nem az?
Ha tükörbe nézel mit látsz? Saját önön valódat, vagy egy olyan személyiséget, amit a társadalom erőltetett rád?
Felzselézett hajat, szép inget és megborotvált arcot. Nem számít ki voltál, vagy kinek hiszed magad. Neked ki kell tépned magadból egy darabot és elvetned azt.
Nekem?
Nos én önmagamat már nem keresem. Az alkohollal rejtem el önvalómat, sőt a világot is. Nem akarom látni mivé kellene válni és érezni se akarom a szabadság érzését. Az ital mindent eltakar, ami marad a nagy üresség, amiben nincsen én, nincsen te, csak a semmi.
Elfogadtam, hogy ilyen vagyok, hogy ezzé váltam. Én akartam, nem látni és megélni, csak túlélni. Minden napot és minden reggelt. Úgy indulni, hogy tudom már semmi nem fog változni, ebben a körben élem le életem.
A tükörben magamat látom. Álmos arccal, bevérzett szemekkel. Szájában cigivel, kezében pohárral, mögötte a sötétséggel. A semmibe tartok a valamiből.
Valamiből, ami egyszer szép volt...
Van akinek az kell, hogy képeket nézzen, van akinek pedig olvasnia kell hozzá. Ezekben látjuk meg önmagunkat, visszatükröződik személyiségünk. Egy apróbb részletben is felfedezhetünk olyasmit, ami megmozgat bennünk valami fontosat. És ha az megmozdult, akkor hullámszerűen tőr előre, hozza magával az emlékeket és érzéseket.
Önmagunk megtalálása és elfogadása a legnehezebb dolog a világon.
Be kell látnunk milyen emberek vagyunk, ehhez mérten kell viselkednünk. Amennyiben úgy érezzük nem azok vagyunk, akiknek lennünk kell, akkor változtatást eszközölünk. Kitépünk a személyiségünkből egy darabot, a kutyák elé vetjük, majd várjuk, hogy azt szétcincálják. Egy apró darab belőlünk nem a világ vége.
Valóban nem az?
Ha tükörbe nézel mit látsz? Saját önön valódat, vagy egy olyan személyiséget, amit a társadalom erőltetett rád?
Felzselézett hajat, szép inget és megborotvált arcot. Nem számít ki voltál, vagy kinek hiszed magad. Neked ki kell tépned magadból egy darabot és elvetned azt.
Nekem?
Nos én önmagamat már nem keresem. Az alkohollal rejtem el önvalómat, sőt a világot is. Nem akarom látni mivé kellene válni és érezni se akarom a szabadság érzését. Az ital mindent eltakar, ami marad a nagy üresség, amiben nincsen én, nincsen te, csak a semmi.
Elfogadtam, hogy ilyen vagyok, hogy ezzé váltam. Én akartam, nem látni és megélni, csak túlélni. Minden napot és minden reggelt. Úgy indulni, hogy tudom már semmi nem fog változni, ebben a körben élem le életem.
A tükörben magamat látom. Álmos arccal, bevérzett szemekkel. Szájában cigivel, kezében pohárral, mögötte a sötétséggel. A semmibe tartok a valamiből.
Valamiből, ami egyszer szép volt...
2014. január 2., csütörtök
Road: Tegyük fel
Jó rég írtam valami zenei ajánlót, nem is sok volt ezekből. A Road új lemezét azonban minden rock rajongónak hallania kell!
Ejhaj hol is kezdjem?
Az a helyzet, hogy szerintem a Road annak idején nagyon jól indított első lemezével. Olyan brutál jól össze volt rakva, hogy az embernek az volt az érzése ezt már nem fogják überelni. Aztán a következő albumok is ütöttek, persze már nem "annyira". Most azonban a Tegyük fel szétbombáz maga körül mindent, valami elképesztően jóra sikerült!
Nehéz kiemelni dalokat az albumról, amik kilógnának valami úton-módon. A Fojts meg a sötétben-nel iszonyat erősen indítunk és utána is dübörgünk tovább egészen A hatodik című számig. Ez olyan tipikusan nem Road. Ez valami más, ami nagyon jól áll nekik. Mélyebb hangzás, mondanivaló szerűség és az egész olyan sötétecske. Ez oda van rakva szépen. Majd a Világcsavargó két számmal később szíven szúr minket, nagyon szép szám, némi Republic beütéssel.
Összességében: tessék megvenni, csak 1000 forint!
Holnap talán írok valami novellaszerűséget ide. :)
Ejhaj hol is kezdjem?
Az a helyzet, hogy szerintem a Road annak idején nagyon jól indított első lemezével. Olyan brutál jól össze volt rakva, hogy az embernek az volt az érzése ezt már nem fogják überelni. Aztán a következő albumok is ütöttek, persze már nem "annyira". Most azonban a Tegyük fel szétbombáz maga körül mindent, valami elképesztően jóra sikerült!
Nehéz kiemelni dalokat az albumról, amik kilógnának valami úton-módon. A Fojts meg a sötétben-nel iszonyat erősen indítunk és utána is dübörgünk tovább egészen A hatodik című számig. Ez olyan tipikusan nem Road. Ez valami más, ami nagyon jól áll nekik. Mélyebb hangzás, mondanivaló szerűség és az egész olyan sötétecske. Ez oda van rakva szépen. Majd a Világcsavargó két számmal később szíven szúr minket, nagyon szép szám, némi Republic beütéssel.
Összességében: tessék megvenni, csak 1000 forint!
Holnap talán írok valami novellaszerűséget ide. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)