Mindenkit másban találja meg önmagát.
Van akinek az kell, hogy képeket nézzen, van akinek pedig olvasnia kell hozzá. Ezekben látjuk meg önmagunkat, visszatükröződik személyiségünk. Egy apróbb részletben is felfedezhetünk olyasmit, ami megmozgat bennünk valami fontosat. És ha az megmozdult, akkor hullámszerűen tőr előre, hozza magával az emlékeket és érzéseket.
Önmagunk megtalálása és elfogadása a legnehezebb dolog a világon.
Be kell látnunk milyen emberek vagyunk, ehhez mérten kell viselkednünk. Amennyiben úgy érezzük nem azok vagyunk, akiknek lennünk kell, akkor változtatást eszközölünk. Kitépünk a személyiségünkből egy darabot, a kutyák elé vetjük, majd várjuk, hogy azt szétcincálják. Egy apró darab belőlünk nem a világ vége.
Valóban nem az?
Ha tükörbe nézel mit látsz? Saját önön valódat, vagy egy olyan személyiséget, amit a társadalom erőltetett rád?
Felzselézett hajat, szép inget és megborotvált arcot. Nem számít ki voltál, vagy kinek hiszed magad. Neked ki kell tépned magadból egy darabot és elvetned azt.
Nekem?
Nos én önmagamat már nem keresem. Az alkohollal rejtem el önvalómat, sőt a világot is. Nem akarom látni mivé kellene válni és érezni se akarom a szabadság érzését. Az ital mindent eltakar, ami marad a nagy üresség, amiben nincsen én, nincsen te, csak a semmi.
Elfogadtam, hogy ilyen vagyok, hogy ezzé váltam. Én akartam, nem látni és megélni, csak túlélni. Minden napot és minden reggelt. Úgy indulni, hogy tudom már semmi nem fog változni, ebben a körben élem le életem.
A tükörben magamat látom. Álmos arccal, bevérzett szemekkel. Szájában cigivel, kezében pohárral, mögötte a sötétséggel. A semmibe tartok a valamiből.
Valamiből, ami egyszer szép volt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése