Persze jogos a kérdés, hogy miért is néztünk meg egy olyan filmet, ami 5 pont körül áll imdb-n, és nagyjából mindenki utálja. Nos ez igazán egyszerű: érdekelt a film. Ja ez egy Egyiptomban játszódó, mitológiai elemeket felvonultató CGI orgia, ami akár lehetne egy a sivatagban játszódó God of War is. Persze 12-es karikás GoW. Ehhez képest az egész olyan, mint amit lehánytak, majd bekenték fossal és teledobálták színészekkel, hogy azok próbáljanak valahogyan evickélni ebben a borzalomban.
A történet szerint Oziris nyugdíjba megy, ezért fiára Hóruszra hagyja a trónt. Ez nem tetszik a sivatag urának Seth-nek, aki konkrétan bemasíroz a ceremóniára, megöli az uralkodót, Hóruszt megfosztja a szemeitől és belekezd a totális zűrzavarba. Eközben van egy rohadt idegesítő csávó meg annak a nagyon idegesítő és naiv csaja, akik kitervelik Hórusz szemének ellopását. Ez persze hipp-hopp meg is történik, de pechükre csak egy szemet találnak. Hórusz visszanyeri a látását, meg az erejét félig, így aztán az idegesítő csávóval együtt nekivágnak elpusztítani a játékidő hátralévő részét.
A történet egy baromság, amit teletűzdeltek egy csomó ökörséggel. Egyfelől a szem visszaszerzése után semmi érdemi dolog nem történik, karakterek jönnek-mennek, hasznuk nagyjából semmi, és Hórusz se fejlődik semerre. Egészen a film végéig, ahol aztán hirtelen rájön, hogy nem a bosszú a kulcs, hanem az emberi élet. Pffff. Elég random lett.
Mindeközben persze próbálnak bemutatni egy csomó Egyiptomi dolgot. Lesz itt sivatag, Anubisz, élet vize, hatalmas fekete kukaccal harcoló Napisten, bogarak, skorpiók meg a Szfinx is.
Gondolhatná az ember, hogy ha már a történet egy zagyvaság, akkor a látvány biztos a helyén van. És meglepő módon ez így is van, csak eléggé ingadozóan áll a helyén. Néhol elképesztő munkát hajtottak végre a készítők. Az egyik jelenetben Hórusz és kis pajtása menekülnek két hatalmas kígyó elől. Olyan kibaszott jól néztek ki azok a lények, meg maga a harcjelenet, amit ott összedobtak, hogy csak tátottam a számat. Aztán meg volt egy csata Hórusz és három tehénfejű lény között, ami meg borzalmasan nézett ki, lehetett látni, hogy az egész CGI, és a vágás, meg a kameramozgás még jobban tönkretette az amúgy is komikus jelenetet.
A színészi játék mellett se szabad elmenni, hiszen ebben a nyakig érő fostengerben azért néhányan megpróbáltak teljesíteni. Szegény Gerard Butler ezúttal egyiptomi 300-at játszik, üvölt mindenfelé, de ez jól áll neki. Nikolaj Coster-Waldaut már láttuk jól játszani, a Trónok harca mellett a nagyon durva En Chance című filmben is bizonyította tehetségét. Itt ezúttal fapofával kellett végigmennie a játékidő alatt, ami egészen jól ment neki. Elodie Yung, a Daredevil második évadjából Elektra, hozza a szerelem istennőjét, néha még némi pluszt is a szerepébe rak, de ennyi. Ami teljesen kiverte nálam a biztosítékot, az a csóró gyerek meg a csaja, vagyis Bek és Zaya. Amit ezek leművelnek, mind karakter szempontból, mind színjátszásból, az egészen egyszerűen borzalmas.
Ja szóval változó színészi játék, borzalmas történet, és változó látvány. Mitől irdatlan szar ez a film? Hát attól, hogy mindezek mellett rohadtul unalmas és nagyon hosszú. A két óra alatt semmi emlékezetes nem történt, amire azt mondaná az ember néhány nap elteltével, hogy hát igen, legalább ez a jelenet jó volt. Cserébe viszont bepillantást nyerünk minden szarba, ami aztán tényleg nem érdekel senkit. Random felkelés, toronyépítés és olyan karakterek erőltetése, akik semmit nem tesznek a történethez, teljesen kizsigerelik ezt a "filmet".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése