2016. június 27., hétfő

Tipródjon meg a Függetlenség NAPJA!!!

Tegnap végre megnéztük a Függetlenség napja folytatását, ami még véletlenül se úgy hirdeti magát, mint a második rész, hanem valami hülye alcímmel megy. Persze mostanság ez a menő. Az első filmről mindig is az volt a véleményem, hogy egy kicsit gagyi, de teljesen magába foglalja a 90-es éveket. A sok hülyeség, a menő karakterek, az elképesztő látvány és persze nem maradhattak el az egysoros beszólások se ("Na ilyen egy harmadik típusú pofon!"). És persze sokat segített az is, hogy remek szereplőket találtak akkor ott és oda. Will Smith és Jeff Goldbloom tökéletesen kiegészítette egymást, az egyik a tökös menő gyerek volt, a másik a kicsit visszahúzódó okos tojás. Igazából lehetne még mondani, hogy mi volt jó és rossz az első részben, a lényeg az, hogy mindenki emlékezni fog rá valamilyen okból kifolyólag. Na de mi a helyzet a folytatással?
Ha egy szóban kellene összefoglalnom, akkor az ez lenne: kínos.
Szerencsére nem kell.

A világ legnagyobb felbontású képe


Szóval a történet 20 évvel az előző után játszódik, most már végre vannak kemény fegyvereink, meg összeállt az egész emberiség, hogy együtt fejlődjenek és harcoljanak az idegenek ellen, ha azok esetleg visszatérnének. És persze visszatérnek, mert ennek a filmnek semmi értelme nem lenne ha nem térnének vissza. Igazából sokkal többet nem is tudok elárulni a történetről, mert „spoiler” lenne, szóval higgyétek el, ha azt mondom, ez a film rogyadozik a logikai bukfencektől. Mindezeket persze megpróbálják átívelni, de nagyon rosszul csinálják. Az egysoros beszólások nagyon gagyik, a színészi játék helyenként pocsék, és a rendezés meg a vágás abszolút a földhöz vágja a filmet. Olyan jelenetek váltják egymást, amiknek nem lenne szabad. Egy hatalmas rombolásos szakasz közepén nehogy már azon viccelődjünk, hogy ki mekkorát fingott (oké ilyen pont nem volt, de érteni lehet a hasonlatot, nem?)
Mindezek mellett, ha ez önmagában nem lenne elég, olyan kínosan próbál az előző filmből élni ez az izé, hogy az rémisztő. Visszatérnek régi karakterek, akik vagy teljesen feleslegesek, vagy csak zavaró a meglétük. Emlegetik Will Smith-t, de igazából nem kezdenek vele semmi extrát. Konkrét jelenetekre utalnak vissza az első filmhez kapcsolódóan, sőt konkrét szövegeket idéznek vissza! Mi a fasz?! Az egész annyira kínosan van adagolva, hogy helyenként nem is tudtam mit nézek.
És hiába over the top a látvány, hiába van mindenből több, meg minden nagyobb, meg minden epikusabb, egyszerűen csak kidob az élményből, amibe amúgy is rohadtul nehéz belekerülni.
Végül csak azért nem mondanám rossz filmnek, mert idén már bőven láttam ennél szarabbat (Egyiptom Istenei pl.), de rettentően kínos és főleg hatalmas csalódás. És hatalmas kihagyott ziccer. És a vége egyszerűen pofátlanul hülyeség lett.

Mibe kerültünk Jeff?! 



A végére még annyit, hogy a mozi előzetesek, amik lementek a film előtt: az új halál szar Szellemirtók, valami ostoba pasis-csajos film meg volt még valami ciki hülyeség is, amire szerencsére már nem is emlékszem. Már akkor gondoltam, hogy itt bajok lesznek…  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése