2015. október 5., hétfő

Ezt is láttuk: Mentőexpedíció

Nagy elvárásokkal és elég sok a tudatomban megalkotott ténnyel ültem le a film elé. Teljesen abban a tudatban éltem, hogy Matt Damon a Marson ragadva fog egy pazar drámát bemutatni nekünk, ám nem ezt kaptam. Kicsit bánom, de nem annyira.
A film hangvétele elég könnyed. Egy irtózatos nagy katasztrófa után szegény Matt egyedül marad a Vörös bolygó felszínén, ahol próbál túlélni. Mindezt egy eléggé vicces, ám mégis érdekes köntösbe bújtatták, ami mellé bekerült elég sok földi szál is. Hiszen egy idő után kiderül, hogy Matt él (ez nem spoiler) és biza meg kell őt menteni.
Ennél többet nem érdemes tudni, bár őszintén szólva olyan baromi nagy fordulatok nincsenek a filmben. Kellemesen gördül előre a történet, amit elősegít jó néhány dolog. Pl. a látvány, ami szerintem zseniális lett. A Mars felszíne, az űrutazós részek és úgy alapból minden nagyon látványos és szép. Az pedig külön jó pont, hogy sok jelenetet Magyarországon vettek fel. A látvány mellé besegít a zene is, valamint a kamera munka. Sokszor az ember nem is veszi észre, hogy 1-1 filmben milyen rohadt jó vágások, kameramunka van. Na ez nem lesz az a film, itt ez mindenkinek fel fog tűnni. Ami azonban a legerősebb jelleme a Mentőexpedíciónak, az a színészi játék. Matt Damon nagyon jól hozza a vicces, ám mégis kétségbeesett a Maroson ragadt szerepet. A mellék karakterek között a Nasa-t vezető Jeff Daniels meglepően jó, az űrcsapat tagjaként jeleskedő Michael Pena-ról pedig tudjuk, hogy mindig okés. Nálam Kate Mara és Jessica Chastain lógott ki egy kicsit, nem igazán tudom, hogy ők most jól játszottak, vagy rohadtul be voltak tépve az egész film alatt.
Mindenesetre a Mentőexpedíció egy kötelező megnézés, méghozzá moziban, mert a látvány és a hangzás ott jön ki igazán. Aki csak szinkronos verziót talál, ne ijedjen meg tőle, Stohl András mint Matt Damon még mindig elég király.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése