Ja kisebb nagyobb eltérésekkel talán még igaz is a fenti állításom, de nem akartam külön-külön írni egyes alkotásról, így most egybe veszem ezeket. Kezdjük a legaljával, vagyis a Barlanggal.
A 2005-ben készült horror és kaland filmek aposztrofált pusztalom elég nagy népszerűségnek örvend, a 7,2 pont imdb-n eléggé meglepett engem. A történet szerint van egy rakás nő, akik elmennek barlangászni, majd kiderül hogy ez nem az a barlang és meghalnak mindannyian.
Oké előtte történik valami a főszereplővel, aminek abszolút semmi értelme, egy az egyben ki lehetett volna hagyni a történetből. Ettől nem lett se motiváltabb, se szomorúbb, se semmi. Aztán a film felénél van egy "csavar" miszerint ez a barlang nem csak felfedezetlen, hanem egy szörny fészek is. Igen a filmnek semmi szüksége nem volt erre, főleg hogy tele volt az egész szörnyes mizéria logikai bukfencekkel.
Igazából ebből lehetne jó filmet csinálni, csak értelmesebb karakterek kellenének, akik nem basznak fel már az első 15 perc után. Nem kellenének a szörnyek, hanem az egész egy bezárt hatást keltő, valóban nyomasztó és értelmes horror lehetne.
Na lépjünk tovább és pusztítsunk el mindent a fenébe, hiszen nemrégiben láttam a Törésvonalat is (San Andreas). A történet szerint valami földrengés miatt elpusztul Amerika egy része, ezt pedig Dwayne és barátai túlélik. Ennél jobban azért felesleges belemenni a történetbe, mert tényleg ennyi történik. Konkrétan.
Amúgy a film elég látványos, igaz tele van hülyeséggel, de egy katasztrófa filmtől nem is vár sokat az ember. Egy percig nem feszült, az úgymond fordulatokat előre lehet látni, meg amúgy sincs ki miatt aggódni. A színészi játék meglepően oké, bár "The Rock" szomorú arca olyan, mintha citromba harapott volna, nem túl meggyőző. Ahogyan a film se az, viszont piszok szórakoztató. Mint "The Rock".
Tegnap megnéztem a sokak által kedvelt a Bíró című filmet is. A tavaly bemutatott drámai film elég jó pontokkal rendelkezik imdb-n, így gondoltam én is adok neki egy esélyt, attól függetlenül, hogy mindenhol RDJ egyszemélyes shownak tartották ezt a filmet.
A történet szerint van Robert Downey Jr. aki nagyjából saját magát játssza el, némi változásokkal eszközölve eléggé elfogadható alakítást nyújtott. Szóval ő egy nagynevű profi ügyvéd, akinek meghal az anyja, ezért haza kell mennie Mucsára, ahol már hosszú ideje nem járt. Itt aztán felelevenednek az emlékek, előjön a régi szerelem, az apja, akivel rohadtul nem érti meg egymást, meg a testvérei, akik feleslegesen vannak a filmben. A fő sztori DRJ és apja Robert Duvall között leledzik, a két karakter próbál egymáshoz kerülni.
Kezdjük a jó dolgokkal. A színészi játék szerintem rohadt jó ebben a filmben. Robert Duvall elképesztően jól adja elő a kemény apa, és bíró szerepét. RDJ szerintem oké volt, a testvérei (Jeremy Strong és Vincent D'Onorfio) is jól játszottak, bár mondom a szerepüket különösebben nem értettem. Nekem a legjobban mégis Billy Bob Thornton tetszett, az ő karaktere és a színészi játéka egyszerűen lenyűgözően volt elegáns és szórakoztató.
A bajom ezzel a filmmel csupán annyi, hogy rosszul van megírva. Szerintem. Nagyon erős jelenetek vannak benne, amik szépen felépítenek egy alap konfliktust, amit aztán szarrá vágnak néhány olyan dologgal, amit nem ért az ember. Aztán a film közepén elmagyarázzák, de ezzel se oldódik meg a probléma, hiszen megint visszaterelik a fő konfliktust a korábbi gödörbe. Az hogy a Bíró és a fia kapcsolata miért volt ilyen hullámzó, az teljességgel felfoghatatlan számomra. Mintha az egész filmet úgy akarták volna megcsinálni, hogy egy kibaszott hullámzó tenger legyen, amit próbáljunk meg túlélni. És hiába jó a színészi játék, hiába vannak erős jelenetek, ez így nem működik. Igazából fel kéne cserélni néhány részt, kivágni pár jelenetet és máris egy nagyon jó filmet kapnánk. Így szerintem csak olyan oké...
Na ugorjunk néhány szintet és menjünk a Faun labirintusára, amit immáron harmadik alkalommal néztem meg. Nem is akarok sokat írni erről, mivel ez egy alapfilm a fentiekkel ellentétben. Egy apróságot szeretnék csak megosztani veletek, miszerint az eddigi két alkalommal mindig azt néztem, arra figyeltem, és a film után azon gondolkoztam, hogy vajon a kislány (Ofelia) látja csak a meseszerű lényeket, vagy csak képzeli azokat, vagy mi van ezzel. Most azonban (lehet a korral jár) nem gondolkoztam ezen, nem is figyeltem rá különösebben, csak hagytam hogy a történet sodorjon magával, és teljesen átérezzem az ő, valamint Mercedes bánatát, valamint a veszteségeit. Egyszerűen lenyűgöző ez a film, egyszerre szomorú és felemelő. Egy mestermű. Aki eddig nem látta, az pótolja, mert ilyet nem látni mostanság!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése