Oké menjünk időrendi sorrendben és gyorsan daráljuk le ezt a három filmet.
Először a Kémet láttam, amiért én már alapból nem lelkesedtem annyira, mint mások. Ennek az egyik fő oka éppen a főszereplő volt: Melissa McCarthy. Nekem mondhat bárki bármint, ez a nő engem egyszerűen kikészít, meglátom a vásznon, vagy a monitoron és már tudom, hogy nekem fájni fog. És most se lepett meg, ugyanazokat a szar poénokat hozta mint máskor. Ezúttal mondjuk nem volt "kövér", helyette mérges, bunkó és ízléstelen. Hát ez már a viccesség netovábbja...
A mellékszereplők sokkal érdekesebbek voltak, ami nem meglepő. Jason Statham zseniálisan parodizálta ki saját magát, Jude Law legalább nyolcvan alkalommal igazította meg a haját, ami egyszerűen nevetségesen ötletes húzás, sőt megmerem kockáztatni, hogy a mellékszereplők közül senki nem zavart. A történet olyan oké kategória, az pedig külön élvezetes, hogy többször is feltűnt Magyarország 1-2 része.
A baj igazából csak annyi, hogy a film Statham és Jude Law marháskodásain kívül nem vicces, sőt kifejezetten bántó. Szóval köszönöm, de Melissa McCarthy több esélyt nem kapsz.
Ennél néhány fokozattal jobb film a Halálos Iramban hetedik felvonása. A történet szerint Statham (itt is ő!) vadászik a megszokott társaságra, és keményen egy tagot eltesz láb alól, egy valakit pedig megsebesít. Erre Vin Diesel annyira berág, hogy mindenképpen el akarja picsázni Stathamet, ám ehhez szüksége lesz Kurt Russell segítségére, valamint egy rejtélyes, teljesen oda nem illő programra.
Oké ez a sztori egyszerűen egy faszság. A színészek semmi extrák, meglepő módon itt is Statham magasodik ki a mezőnyből, méghozzá utcahosszal. Mellette még talán Dwayne játékát élveztem, dehát akkora darab az az ember, hogy lassan a megjelenése poénforrást generál. A mellékszereplők vadászása sokkal élvezetesebbre ígérkezett, hiszen feltűntek olyan arcok, mint a néger csávó a Galaxis Őrzőiből, vagy az újdonsült felkapott internet sztár Ronda Rousey.
A film egy agyatlan összevissza kocsikázós, néha pihegős marhaság, aminek viszont a végét tényleg szépen megcsinálták. A búcsú Paul Walkertől valóban szép.
Ezek után úgy gondoltam hogy még nem láttam elég szar filmet idén, ezért megnéztem a Haláli Iramban (Superfast) című valamit is.
Ez egy Halálos Iramban paródia akar lenni viccek nélkül, hosszú elnyújtott jelenetekkel, amiken azt szeretnénk hogy nevessünk. De olyanon nem lehet nevetni, hogy valaki egy másik embert kenegeti szarral. Ez nem vicces.
Amúgy ezzel a filmmel semmi nem stimmel, ami nem is meglepő, hiszen ezt is a két agyalágyult tökfilkó rakta össze, névszerint: Jason Friedberg és Aaron Seltzer. Tudjátok, mit csinált korábban ez a két gyökér? Ők írták az olyan film klasszikusok forgatókönyvét (HAHA!!), mint a Vámpíros film, a Katasztrófa film, vagy éppen a Spárta a köbön, de hogy még jobb legyen ezek már rendeztek egy "The Starving Games" c. rettenetet is, ami 3,3 ponton áll imdb-n! Nem értem, hogy ez a két szarzsák mit keres még a filmes körökben és talán jobb is ha nem tudom hogyan érik el ezt a teljesítményt...
Amúgy a Superfast nem nézhetetlen, nem úgy mint a korábbi munkásságuk. Egyszerűen csak bárgyú, unalmas és egyáltalán nem vicces. Talán kétszer mosolyogtam el, az egyikre nem emlékszem, a másik a film utáni bakiparádé alatt történt. Ez sokat elmond a filmről úgy érzem...
balek
VálaszTörlésBúza :D
Törlés