Írtam egy regényt. És most?

Megírtam életem első regényét, amit eléggé sokáig érleltem, mielőtt kiadtam volna a kezem közül. Nagyjából úgy indult az egész, hogy megálmodtam egy alap történetet. Ezt nem volt túl nehéz kitalálni, tényleg csak egy nagyon egyszerű keretet kell elképzelni, mint mondjuk az Avangers filmnél, hogy a hősök leverik Lokit. Ezután elkezdtem ehhez a kerethez hozzárendelni egy nagyjábóli történetet és szereplőket. Ez már nehezebb feladat volt, hiszen sok múlik magán a regénynek az ütemén, azon, hogyan tudunk azonosulni a karakterekkel, meg egyébként is az egésznek lüktetnie kell. Miután mindez megvolt elkezdtem kidolgozni minden helyszínt, méterre pontosan megadtam mindennek a helyét, a méretét, majd rajzoltam egy idősíkot, amin jól látható, hogy mikor mi történik. Megalkottam az "univerzum" hátterét és mindenki köré kerekítettem némi információt. Na mindezzel elment nagyjából fél év.
Ezekután megírtam a regényt még másik fél év alatt, és most ott tart a dolog, hogy kész. Már egy fél éve. És nem tudom mi a faszt kezdjek vele.
Sokat gondolkoztam egy időben azon, hogy a visszajelzések alapján döntök a sorsáról. Felkeresek vele kiadót, vagy elégetem, vagy nem is tudom... de igazából a kiküldött példányokra két visszajelzés érkezett. Nekik köszönöm, kedves, hogy elolvasták és elmondták a véleményüket, de igazság szerint ez nem egy nagy szám, erre nem lehet alapozni magabiztosan.
Ehhh...
Egyelőre úgy áll a helyzet, hogy sehogy sem áll. Mint az életem. Talán ezzel nincs is akkora gond, hiszen egyelőre csak pihen és ennyi. A nagyobb mértékű problémám mindezzel az egésszel az, hogy leálltam az írással. Amióta megvan a regény, azóta hiába állok neki bárminek, egyszerűen bukásra van ítélve. Korábban is nagy nehézségek árán szenvedtem ki magamból 1-1 értékelhető novellát (értékelhetetlenből többet), de ez mostanra teljesen a nulla felé konvergál. Két regénynek is nekiálltam, de egyikből se lett semmi, ami nem is baj, mert mindkettő hülyeség volt. Nagy nehezen összeszenvedtem egy rövid film forgatókönyvét, ami szerintem egész jó, de nem annyira jó, hogy kikérjem mások véleményét erről, főleg nem annyira, hogy nekiálljak foglalkozni vele (leforgatni vagy ilyesmi).
Ja hát meg persze, amúgy is leszarom... :)

Tudod mit? Nem érdekel..

Hát eljött ez a pillanat is, mármint ez a pár hét/hónap is az életemben. Akkor ívben tudok szarni mindenre a világon, hogy az valami borzalmas.
Kezdjük ott, hogy ez egy lassú folyamat volt. Először is rá kellett jönnöm, hogy a munkahelyemen konkrétan nem érdekli az embereket, hogy mi van. Mindenki magával foglalkozik, mindenki feljebb akar kerülni a ranglétrán, miközben persze a másikat leszúrja. De nem szemből, mint egy lovag, hanem galád módon hátulról. Erre még azt mondom, hogy oké. Aztán az, hogy mindenki jön a hülye problémájával, hogy ezt-meg azt nem tudja megoldani, a tálcát eltüntette meg villog a monitorja, most mi lesz? Persze ugrottam és megcsináltam, mert jó arc vagyok, cserébe meg... ööö...
Ja szóval ha az emberek magukkal vannak elfoglalva és csak saját érdekeiket tekintik, akkor ezt én is meg tudom tenni. Nem leszek gátlástalan féreg, nem fogok szart tenni a levesükbe, vagy ilyesmi. Egészen egyszerűen csak nem veszek róluk tudomást, és így ők se rólam. Szarok rájuk. 
Aztán valahol ott folytatódott az egész, hogy nem bírtam mostanság normálisan kialudni magam. Ez is már hetek óta burjánzik, próbálkoztam egy csomó mindennel, de nem vált be. Ittam sört lefekvés előtt, ittam még több sört, még ki is vertem, hátha... de csak nem tudtam aludni. Ettől egyre feszültebb lettem, amitől egyre türelmetlenebbé váltam. Mindezt leküzdeni nem tudtam, így úgy voltam a magam körül lévő feszültség forrásokkal hogy nem veszek ezekről tudomást. Majd elmúlnak, vagy nem múlnak el, én igazából egy csomó mindennel nem tudok mit tenni. Egyszerűen leszarom. 
Aztán erre a sok nem érdeklésre rátett egy lapáttal az is, hogy úgy éreztem a körülöttem lévő emberek is inkább magukkal foglalkoznak. A saját életükkel, a saját problémáikkal meg mindenfélével. Nincs is ezzel semmi baj! Sőt! Ez így van rendjén. Azonban rájöttem arra, hogy ha felém nem tett senki egy kibaszott lépést akkor én se fogok senki felé. Ez ilyen egyszerű.
Ez az egész leszarás odáig fajult, hogy végül nagyjából semmi nem érdekel, senki nem foglalkoztat, igazság szerint nem lelkesedek semmiért az elmúlt pár hétben. Megjelent a Guild Wars 2 kiegészítője, ami hatalmas tartalommal rendelkezik és tök szép, meg tök jó, de valahogy nem érdekel különösebben. Itt volt a Star Wars 7 trailer, amibe nagyon belezúgtam, rápörögtem pár napig, de most így nem igazán mozgat meg bennem bármit is. Persze várom, meg nagyon érdekel, de ez a hype valahogy kiveszett belőlem most már.
Talán többet kellene magammal foglalkoznom, azt csinálni amit én szeretnék. Mostanság gondolkozok azon, hogy kéne úszni, vagy futni, de az igazság az, hogy nincs pénzem úszóbérletre, vagy futócipőre. Lehet ha elül a vihar, akkor a porból építek valamit magamnak.
U.I.: Az az 5 ember aki ezt elolvassa nyugodjon meg. Nem vagyok depis. Nem kell emiatt semmit sem tennetek.

Ezeket is láttam: Kopp kopp, Vakáció, Liza

Úgy érzem az a legjobb ha sorban megyünk, és kezdjük a legrosszabbal, a Knock, Knock nevezetű borzalmas Keanu Reeves filmmel.
A Kopp kopp-ban (vagy legyen akármi is a magyar címe) Kenua szépen éldegél a családjával, a két gyerekével és a feleségével. Olyan rohadtul jó a családi kapcsolat, hogy még apák napját is ünnepelnek, minden tele van a saját fotóikkal, szóval minden tökéletes. Aztán a család elugrik a hosszú hétvégére pihenni egyet, kivéve Kenuát, aki otthon marad dolgozni. Nem sokáig élvezheti a munka örömét, hiszen becsönget hozzá két elázott csaj akik megdugatják magukat, ezután tönkre teszik az egész életét.
Ott kezdeném, hogy rohadtul lassú a film. Amíg eljutunk a fordulópontig, tehát magáig a szexig, addig eltelik 40 perc! A másfél órás filmből. Ezalatt pedig tényleg nem történik semmi lényeges, Kenua menekül a két csaj elől, miközben azok alig láthatóan hajtanak rá. Már maga az elképzelés is picit sántított nekem, hogy vajon mit akarnak ezek a csávótól, meg végül Kenua miért megy bele az egészbe. Egyszerűen annyira boldog volt, meg mindene megvolt, hogy elképzelhetetlen.
De oké, tegyük fel, hogy megbassza a két nőt, mert ez egy ilyen film, és mert a férfiak úgyis a farkukkal gondolkoznak, blablabla... Szóval ezután a két csaj olyan mértékben elkezdi terrorizálni a főszereplőt, hogy az hihetetlen. Leütik, kikötözik, megerőszakoltatják magukat, elássák, leszúrják, megverik és még sorolhatnám. A legdurvább mégis az, hogy a film oda akar kifutni, hogy nekünk a két lányt kellene "sajnálnunk" és elítélnünk a megcsalást (?). Ah, borzasztó az egész, hagyjátok a fenébe ezt a marhaságot...
A Vakációt is meglestük valamelyik nap, és egészen meglepett milyen kellemes volt a film. Az előzetesek alapján egy fárasztó marhaságra számítottam, főleg mert a trailerek előszeretettel mutogatták a szarban fürdős "poént". Ehhez képest a Vakáció egy egészen vicces alkotás, ami jó poénokkal operál, 1-2 hülyeség mellett. Sajnos belekerült néhány alpári poén, de ha ezeken túl tud lépni az ember, akkor jól fog szórakozni. A végén kicsit sajnáltam, hogy a nagy feloldozás ellenére is elromlik körülöttük minden, dehát... túl kell lépni.
A Liza a rókatündérre nagyon vártam, sajnos nem tudtunk elmenni moziba megnézni. A magyar filmgyártás ebben az évben olyan produkciókat köhintett fel magából, mint az egész jó kritikákat kapott Víkend, a Saul fia, a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, valamint a Liza. Ezek közül engem az utolsó film érdekelt a leginkább, az előzetesek alapján nagyon elvarázsolt képi világgal, történettel és zenével operált a film. És hát rohadtul bejött az elvárás. A képi világ egyszerűen zseniális, az itt maradt kommunizmusos hatás rohadtul érződik mindenen, de persze mindemellett jelen vannak a nyugat tucattermékei is. A zene fülbemászó a színészi játék meg csodás. Balsai Móni nagyon jól játssza Lizát és a többi szereplő is a helyzet magaslatán. Reviczky Gábor mondásai pedig... nos... áh a kurva anyját.

Ezt is láttam: Southpaw

Kicsit féltem ettől a filmtől több okból kifolyólag is. Egyrészről nem nagyon szeretem a sportfilmeket, és egy olyan film, ami a "Mélyütés" nevet viseli nem is lehet más. Másrészről eléggé rosszakat lehetett hallani az alkotásról, így kétszer is átgondoltam, hogy nekikezdjek.
Szerencsére ez nem egy sportfilm. Persze boxolnak benne, folyik a vér, van edzés és jó nagy ütések, de összességében ez inkább egy dráma. Sportdráma. Jake Gyllenhaal egy eléggé sikeres, gazdag, jóéletű boxolót alakít, akinek mindene megvan. Azonban egy napon a feleségével lesz valami, amitől összezuhan és az élete mélyrepülésbe kezd. A nulláról kell visszakapaszkodnia, és ez nem túl meglepő: sikerül is neki. 
Őszintén szólva ennek a filmnek az első fele szerintem rossz. Jake egy öntelt hülye bunyós, mellette is mindenki pöcs és közben a felesége is olyan hülyének tűnik. Persze ez még önmagában nem lenne baj, de folyamatosan beletuszkolták a jelenetekbe ezt a néger életérzést, mindenki fekázik, meg józik, meg bébi, meg ilyen hülye szövegeket toll. Aztán a film második felétől, amikor nagyjából megjön már Jake esze, hirtelen egyre élvezhetőbbé válik a film. Persze tudom, ez volt a cél, és sikerült is, de az első 1 órában rohadtul ellenszenves volt a figura. 
Ami kifejezetten jó volt ebben az alkotásban, az a színészi játék, vagyis két darab színészi játék. A főszereplő Jake Gyllenhaal egyszerűen zseniális, és baromira kipattintotta magát. Neki minden egyes másodperce arany, igaz a film második felétől... blabla
A másik ember, aki konkrétan játszott is a film alatt, az Forest Whitaker volt. Nem különösebben csípem a fickót, de el kell ismernem, itt kifejezetten tetszett. 
Maga a sport rész nagyon jól működött. A meccsek izgalmasak voltak, főleg az utolsó, mindent eldöntő küzdelem. Azért az utolsó pár ütésnél leesett a kő a szívemről és kicsit vidámnak éreztem magam. Aztán eszembe jutott, hogy folyamatosan ezt a szar hip-hop zenét nyomatták mindenhol... 
Összességében jó film, bőven meg lehet nézni. Nekem ebben a kategóriában a Warrior jobban tetszett, de az nálam egy 10/10 film. 

New Year's Day: Malevolance

Kijött a New Year's Day új albuma, ami a Malevolance nevet viseli. Mivel a lemez egészen jóra sikerült, és érdemes meghallgatni, gondoltam összeszedem a gondolataimat az együttessel és az albummal kapcsolatosan.
A fejlődés, vagyis inkább az átalakulás elképesztő, amit végrehajtott a zenekar. 2004-ben rázódtak össze, ám csak egy évvel később dobtak ki egy kis demo lemezt. Ez felkeltette a TVT Records érdeklődését, akik olyan alig ismert emberek lemezeit dobták piacra, mint a Nine Inch Nails, a Sevendust, vagy hát éppen Snoop Dogg. (Az más kérdés, hogy 2008-ban besült a cég és csődbe ment...)
A NYD első igazi lemezére 2007-ig kellett várni, a My Dear szerintem egyszerűen borzalmas. Az adott időszaknak se felelt meg, ha meg most belehallgat az ember, akkor igazából el se tudja dönteni, hogy ez most mi akar lenni.

Szerencsére a fejükhöz kaptak a bandánál és néhány tagcsere után kidobták 2011-ben a The Mechanical Heart nevezetű kislemezt, ami sokkal hallgathatóbb, de még mindig nem volt az igazi. Igaz, itt már lehetett érezni, hogy valami kezd mozgolódni a bandán belül, mintha elkezdték volna keresni a saját hangjukat. Az igazi áttörés szerintem a Victim to Villain 2013-as albummal jött el, amin már felcsendül néhány emlékezetes és ütős dallam is. Itt már tényleg úgy érzi az ember, hogy baromi jó a kitaposott út, csak egy kicsit tovább kell nyüstölni.

Talán ennek az eredménye is lett az Epidemic kislemez, ami az új album megjelenéséig a legjobb New Year's Day album nevet viselhette. A mindösszesen 5 számot tartalmazó anyag mindegyik száma egy ínyencség, az Epidemic szám pedig maga a remekmű. Ennél jobb számot nem is tudtak összedobni Costelloék (Ashley Costello az énekes).

Az új albumra rohadtul vártam, és elég nagy elvárásaim voltak, hiszen baromi nagy fejlődésen ment keresztül a zenekar, és reméltem, hogy nem hátrálnak meg. És nem is kellett csalódnom. A Malevolance album kétségtelenül fasza lett, a 12 számból álló albumot bármikor be lehet pöccinteni, akár háttérzenének is megfelelő. Az album közepén van 1-2 olyan szám, ami talán nagyon enyhén kilóg, de igazság szerint nem kell aggódni, nem vészes a helyzet. Engem az elején zavart, hogy a legtöbb szám "ugyan olyan", hiszen mindegyik hasonló alapra épül. A zúzós gitáralap mindegyik tracknél alap, ami igazából nagyon változó az Costello éneklési stílusa. Szerintem amúgy ebben mutatkozik meg a legnagyobb fejlődés, mert itt elmerte engedni a hangját, de úgy, hogy közben tudta mennyire is képes valójában. (Annak pedig különösen örültem, hogy a Defame me című számot is felrakták a lemezre)
Ja szóval én nagyon rápörögtem a New Year's Day új albumára, egy üdítő színfolt. Aki szereti a csaj frontos rockot az tegyen vele egy próbát. Nem bánja meg.

Ezt is láttuk: Mentőexpedíció

Nagy elvárásokkal és elég sok a tudatomban megalkotott ténnyel ültem le a film elé. Teljesen abban a tudatban éltem, hogy Matt Damon a Marson ragadva fog egy pazar drámát bemutatni nekünk, ám nem ezt kaptam. Kicsit bánom, de nem annyira.
A film hangvétele elég könnyed. Egy irtózatos nagy katasztrófa után szegény Matt egyedül marad a Vörös bolygó felszínén, ahol próbál túlélni. Mindezt egy eléggé vicces, ám mégis érdekes köntösbe bújtatták, ami mellé bekerült elég sok földi szál is. Hiszen egy idő után kiderül, hogy Matt él (ez nem spoiler) és biza meg kell őt menteni.
Ennél többet nem érdemes tudni, bár őszintén szólva olyan baromi nagy fordulatok nincsenek a filmben. Kellemesen gördül előre a történet, amit elősegít jó néhány dolog. Pl. a látvány, ami szerintem zseniális lett. A Mars felszíne, az űrutazós részek és úgy alapból minden nagyon látványos és szép. Az pedig külön jó pont, hogy sok jelenetet Magyarországon vettek fel. A látvány mellé besegít a zene is, valamint a kamera munka. Sokszor az ember nem is veszi észre, hogy 1-1 filmben milyen rohadt jó vágások, kameramunka van. Na ez nem lesz az a film, itt ez mindenkinek fel fog tűnni. Ami azonban a legerősebb jelleme a Mentőexpedíciónak, az a színészi játék. Matt Damon nagyon jól hozza a vicces, ám mégis kétségbeesett a Maroson ragadt szerepet. A mellék karakterek között a Nasa-t vezető Jeff Daniels meglepően jó, az űrcsapat tagjaként jeleskedő Michael Pena-ról pedig tudjuk, hogy mindig okés. Nálam Kate Mara és Jessica Chastain lógott ki egy kicsit, nem igazán tudom, hogy ők most jól játszottak, vagy rohadtul be voltak tépve az egész film alatt.
Mindenesetre a Mentőexpedíció egy kötelező megnézés, méghozzá moziban, mert a látvány és a hangzás ott jön ki igazán. Aki csak szinkronos verziót talál, ne ijedjen meg tőle, Stohl András mint Matt Damon még mindig elég király.