Néhány héttel ezelőtt eldöntöttem, hogy akkor én most játékoknak a
zenéjét fogom hallgatni. Nagy meglepetésemre elég kevés olyan lejátszási listát
találtam, ami modernebb játékok zenéjét tartalmazta volna, a legtöbb Marioval,
Zelda-val és Metroiddal volt tele. Ez persze nem baj, de ha valaki, mondjuk én,
már kicsit unja ezeket, és újabbakat akarna hallgatni, akkor mit tegyen? Nos
semmiképp se azt, amit én tettem, hiszen több tucat „theme song” közül
választottam ki a 10 legjobbat, az utóbbi 10 évből! Persze a lista
személyenként változhat, hiszen mindenkinek más az ízlése, de abban mind
megegyezhetünk, hogy egy hallgatást mindegyik megér!
Az már más kérdés, hogy egyik-másik szám mennyire minősül valóban „theme”-nek.
Ja és néhány információ még! Az Indie játékok, MMO-k ezúttal teljesen
kimaradtak, azoknak majd lesz egy másik lista (talán). Egy-egy branden belül
csak egy szám lett beválogatva, szóval ha több részes az adott játék, akkor a
legjobb szám került ide.
Említésre méltóak még:
A hajrában elég sok szám nem jutott be a legjobbak közé, de azért
szeretnék egy párat felsorolni, csak hogy lássátok mennyire nehéz dolgom is
volt. A listáról éppen lecsúszott a Gears of War 2, a Red Dead Redemption, a Batman
Arkham City és a 2008-as Prince of Persia. Szerettem volna, ha egy jó Bioshock
szám bekerül, de csak az Infinite jöhetett szóba, és annak őszintén a theme
száma eléggé semmilyen.
10. helyezet: God of War 3
A játék 2010-ben jelent meg PS3-ra, majd később PS4-re is kiadták. A
God of War szériát nem nagyon kell bemutatni senkinek. Eszméletlen látvány,
hihetetlen harcrendszer és egy a görög mitológián csodálatosan átívelő történet.
A zenét annak a Gerard Marinonak köszönhetjük (nagyrészt), aki az összes többi
részen is dolgozott. És ez hallatszik ezen a számon is. Egy picit lassan indít,
de csak azért, hogy ezután letépje az orcánk és odaadja Kratosznak játszani.
9. helyezet: The last of us
A 2013-ban megjelent játék
gyorsan vált minden PS3 tulajdonos kedvencévé. Lenyügőző látványa mellé egy
olyan történetet dobott össze a Naughty Dog, amire az ember nem tud mást tenni,
csak emelni kalapját. A zenét az argentin származású Gustavo Santaolalla
szerezte, akinek többek között a Brokeback Mountain (2005), valamint a Bábel
(2006) filmek zenéjét is köszönhetjük. Szerintem a The last of us zenéje egy
hangyányival jobb, mint a God of War 3 „theme”-je, letisztultabb és könnyebben
befogadható.
8. helyezet: Max Payne 3
Igazából ez az egyik szám, amiben nem vagyok biztos, hogy hívhatjuk „theme
songnak”, de talán elfér itt. Főleg, hogy a második rész epikus zenéjét
dolgozza át egy kicsit, ami még mindig eszméletlenül szép, és még mindig öröm
meghallgatni.
7. helyezet: Metal Gear Rising
Ha már ott tartunk, hogy nem biztos, hogy theme song, akkor itt egy
másik példa, mégpedig a Metal Gear Rising. Ez a másfél percnyi kis zene, azonban
annyira felvillanyozó, hogy azt öröm meghallgatni. A Metal Gear Rising beszólás
úgy fél percnél pedig minden alkalommal végigfuttatja rajtam a hideget, és ez
csak felvezet egy további kellemesen dübörgő egy percet.
6. helyezet: Rise of the Tomb Raider
Megmondom őszintén sose rajongtam a Tomb Raider játékokért. Néhány
átfutott a kezeim között, de valahogy sose tudtak megfogni. Éppen ezért a Rise
of the Tomb Raider megjelenése egyáltalán nem hozott lázba, baromira nem érdekelt,
pedig idén januárban megjelent PC-re is az alkotás. Most hogy hallgattam a
zenéket viszont felkeltette az érdeklődésemet, vagyis jobban érdekel mint
eddig. Pedig nem olyan nagy szám a „theme”-je, egészen egyszerű hangszerekből
építkezik, de azt nagyon szépen teszi, jól felépítve, egyre jobban kinyílnak a
hangok, csatlakoznak be a különböző fúvósok és vonósok. Egyszerű és nagyszerű.
Ahogy szeretem.
5. helyezet: The Witcher 3: Wild
Hunt
Innen kezdett el bonyolulttá válni a listám. Egészen pontosan 5 játék
állt 10 ponton az előzetes pontozások alapján, köztük a Witcher 3: Wild Hunt
is. Egyszerűen elképesztő ez a zene, a hangszerek és az ének szépen kiegészítik
egymást, egy olyan kompozíciót hoznak létre, ami mellett nem lehet szó nélkül
elmenni. Egészen bravúros ez a szám, imádom hallgatni!
4. helyezet: Dishonored
Vajon mit tegyünk a részeg kormányossal, aki már hajnalok hajnalán alig
áll a lábán? Persze, egyértelmű, hogy fel kell darabolni, bezsákolni és a
patkányok elé vetni, hogy szegény állatok is egyenek. Na amikor az ember ezt
hallja vissza, akkor úgy van vele, hogy oké. Amikor ezt hallja vissza úgy, hogy
gyerekek éneklik, akkor azt mondja, hogy bazdmeg. A Dishonored theme nem
elégszik meg ennyivel, hiszen olyan basszust tol a zene alá, ami csak még
nyomasztóbbá teszi az egészet, és így ebben a formában teljesen átértékelődik a
Drunken Sailor.
3. helyezet: Doom (2016)
Idén dobták ki a piacra az új Doom játékot, és egészen elképesztő
játékélménye lett, a rajongók zabálják, az meg, hogy más mit mond, nagyjából
senkit nem érdekel. Az erős játékmenetre erősít rá a zene, főleg ez a „theme
song”, ami kiráz minket a gatyánkból, és legszívesebben agyonvernénk valakit.
Egy láncfűrésszel. Mert az úgy finom.
2. helyezet: Skyrim
Az Elder Scrolls V: Skyrim egy olyan játék, amit a világon mindenki
ismer. Vagy magát a játékot, vagy a zenéjét, de leginkább az utóbbit. Ez persze
nem is csoda, hiszen olyan epikus, olyan erőteljes, és annyira hidegrázós
egyszerre, amivel más szám nem büszkélkedhet a listán. A zeneszerző az a Jeremy
Soule, aki nekem az egyik kedvencem, és többek között neki köszönhetjük a Guild
Wars, a Guild Wars 2, a Morrowind és az Oblivion zenéjét is. A Skyrim theme
azért is zseniális, mert a jó kis szeretett Morrowind főcímet dolgozta át
egészen remekül.
1. helyezet: Beyond two Souls
Valamit most szögezzünk le: nem játszottam ezzel a játékkal. Szóval
gőzöm sincs mit kellene éreznem. De amikor meghallottam ezt a zenét, akkor
éreztem, hogy egyszerre vagyok szomorú és vidám, egyszerre kell sírnom és
nevetnem, teljesen lefagyasztott. Az elején egy picit megijedtem, hogy ez most
ilyen Hobbit törp éneklős móka lesz, de egy pár másodperc után nagyon szépen kinyílik
a dal, és egészen magával ragad. Ha mást nem is hallgattok meg ebben a
listában, az első számot, vagyis EZT mindenképpen tegyétek meg, mert megéri!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése