Bioschock Infinite: Burial at sea 1-2

Végigtoltam a Bioshock Infinite két kiegészítő lemezét, ami elég keményen a földhöz vert. Ennek több oka is van, egyrészről nagyon megszerettem a történet fő karakterét Elizabeth-et, akinek teljes mértékben átéreztem a sorsát és ezzel együtt a haragját is. Másrészről olyan brutális hangulatot teremt meg a játék maga körül, amire sok más cím nem képes. A Burial at sea két kiegészítőjével a Bioshock a játéktörténelem legösszetettebb, legszomorúbb és egyben legjobb játékvilágává nőtte ki magát. És ez nem túlzás.

Először nekimegyek a címeknek spoiler mentesen, legalábbis megpróbálkozok vele, aztán nagyon kemény agymenéssel kell szembenéznetek, aki esetleg elolvassa, attól előre is elnézést kérek.

A mély tenger átka

Az első kiegészítő lemezben Bookerrel megyünk, aki a víz alatti városban, Rapture-ben, magánnyomozó, mármint amikor éppenséggel nem alkoholba önti bánatát. Valami van a múltjával kapcsolatban, amit egészen a történet végéig csak sejtünk, és persze nagyon szépen építenek fel. A szokásos cigi és ivás rituálénkat egy fiatal hölgy zavarja meg, aki szeretné hogy megkeressünk neki egy kislányt. Ezután nincs is más hátra, mint elindulni felfedezni Rapture rejtett zugait, és a víz mélyebb bugyraiba, a város legalsó szintjeire ereszkedni.

A legdurvább Rapture-ben a hangulat. Mindenki egy kicsit furcsa, még az átlag emberek is. Ez persze nem csoda, hiszen egy víz alatti városban élnek, de emellett is akadnak furcsaságok. Például a kislányok megléte, akikből előszeretettel pumpálják ki az Adam-et (ebbe most hosszú lenne belemenni), illetve a politikai rendszer. A kormányzó Andrew Ryan elég fura munkát végez, megosztja a társadalmat, legfőképpen egy Atlas nevezetű személyt, aki komoly ellenállást szervez ellene. Balszerencséjére Ryan száműzi őt a város alatt elterülő régebbi városrészbe, ahol az Adam-től megőrült emberek is tobzódnak. És persze hol is van ez a kislány, akit meg kell keresnünk? Hát odalent.

A hangulat tehát adott, hatalmas terek, elhagyatott városrészek, víz vesz körül minket mindenhonnan és fel-alá rohangálnak az őrültebbnél őrültebb emberek. A történet a kiegészítő végén teljesedik ki, és olyan szintű tockost kapunk, amibe még mindig beleszédülök.

A második kiegészítőben Elizabethet alakítjuk. Igen ez ugyanaz a lány, akit kimentettek az alapjáték alatt, ugyanaz a lány, aki még az előző kiegészítőben felbérelte Bookert. Elizabeth-hel is Rapture-ben kell mászkálnunk, de vele egy kissé más a helyzet. Mivel mégis csak egy lányról van szó, így más stratégiát kell alkalmaznunk a túléléshez. Nem rohanhatunk előre, lőhetünk mindenre annak reményében, hogy majd túléljük. Sokszor kell lopakodni, és olyan képességeket használnunk, amivel elbújunk az ellenség elől. Viszont Elizabeth képes például a szellőzőjáratokban mászni, amivel el lehet kerülni az ellenség figyelmét.

A történetet nehéz spoiler nélkül elmagyarázni, a lényeg az, hogy Rapture olyan részeit fedezzük fel, amiket eddig nem is ismertünk, sőt nem is gondoltuk hogy egyáltalán létezik. Ha ez nem lenne elég, akkor egy ponton átkerülünk a lebegő városba Columbia-ba is.

Elizabeth szenved, nehezen birkózik meg a tetteivel és ahogy haladunk előre a történetben, mi magunk, a játékosok is egyre inkább együtt érzünk vele, és egyre jobban szenvedünk. Közben szépen összekapcsolódik a Bioshock univerzum, az első rész, az Infinite és a két kiegészítő lemez. A játék vége ezúttal nem rejt akkora csavart, mint az előbb felsorolt címek, sokkal inkább egy érzelmi mindfuck-ot okoz.

És akkor spoileresen

Hú nem is tudom hol kezdjem. A Bioshock Infinite végén kiderül, hogy több száz univerzum létezik. Ez tény, fogadjuk el, menjünk tovább. Booker életében eljött egy választási pillanat, amikor is megkeresztelkedett, mármint amikor választhatott, hogy ezt megteszi vagy sem. Amikor megtette, akkor új életet kapott, amikor nem tette meg, akkor a meglévőt vitte tovább. Az Infinite lényege, hogy Booker nem keresztelkedik meg, így megmarad a régi neve, Comstock. Az Infinite fő gonosza. Viszont egy másik dimenzióban megteszi ezt és felvesz egy új nevet, ugyebár ez a Booker. Comstockként nekiáll egy új terv előkészítésének, ő lesz a lebegő város uralkodója, és elhatározza, hogy kell neki egy örökös. Azonban ebben a szép új világban neki nem lehet gyereke. Szerencsére egy másik univerzumban viszont lehet, így nincs is már tennivalója, mint átmenni egy kapun, ellopni a másik Comstocktól a gyereket (aki itt a keresztelkedés miatt Booker) és elvinnie magával. Az Infinite végén Elizabeth (aki képes tér-idő portálokat nyitni) elpusztítja Comstockot, amikor is vízbe fojtja a keresztelkedésnél, így soha nem születik meg se Booker, se az új Comstock.

Eddig is zavaros, ugye?

Na a Burrial at Sea első kiegészítőjében mégis van egy Booker, aki viszont (az én elméletem szerint) kihagyta az egész keresztelési szertartást, szóval neki ez a verziója nem semmisült meg. Viszont, hogy ne legyen egyszerű a helyzet, az ő lányát is megpróbálta elvinni egy másik Comstock, viszont a lányt lefejezték a portál lezárásakor. Elizabeth érthető okokból kiindulva próbálja eltörölni a föld színéről, az összes univerzumból az összes Comstockot. Ezt nem sima gyilkolással teszi meg, hanem valamiért szépen végigvezeti emberünket az útján, hogy az emlékezzen a régi életére, illetve arra miként került oda ahová. A kiegészítőben egy kislányt kell megmentenünk, Sally-t, akiről kiderül, hogy Booker örökbe fogatta amikor még kislány volt. Szegény gyerkőc nem sokáig örült magának, hiszen a férfi egy kártyázás alkalmával nem figyelt rá eléggé és a kis kópé eltűnt. Nem elég, hogy eltűnt, valahogy lekerült a lenti városrészbe és Little Sister lett belőle (olyan kislány, aki szívesen csapolnak meg az őrültebbnél őrült emberek az Adam reményében). Mikor mindenre fény derül, arra hogy a lányunkat oda akartuk adni egy másik énünknek, hogy ezzel megöltük, hogy az örökbe fogadott kislányt is elvesztettük, Booker teljesen összeomlik. Szenvedéseinek egy Big Daddy vett véget (kurva ijesztő, hatalmas, fúrófejjel felszerelt lény).

A Burrial at Sea második kiegészítő lemeze lényegében innen folytatódik. Ezúttal Elizabeth-et irányítjuk, de ez már nem az a lány, aki korábban volt. Ezt persze nem is csodálom, hiszen kiderül, hogy meghalt az előző rész végén, a Big Daddy nem csak a férfival végzett, hanem velünk is. Ez egy másik dimenzió Elizabeth-je, aki viszont elvesztette minden erejét azzal, hogy visszament ebbe a valóságba. És ebben a valóságban az élet elég kemény. 

A lány teljesen maga alatt van, hiszen hagyta Sally-t meghalni, vagy legalábbis megrohadni az előző rész végén, ezért bűntudata enyhítése miatt tér vissza Rapture-be. Viszont most már nem tud tér-idő kapukat nyitni, sőt az utazás miatt elveszik az emlékeinek egy része is. A helyzetet az se könnyíti, hogy egyből a város alsó részében ébredünk Atlas mellett, aki rögtön meg akarja csapolni Sally-t, minket pedig megölni. Még szerencse, hogy egy az agyunk által létrehozott Booker segít nekünk az utunk során, jó tanácsokkal lát el, és nagyon minimális szinten tartja bennünk a lelket. Mármint megpróbálja. 

Kiderül ugyanis, hogy a Rapture-ben történtekről Elizabeth puszta létezése tehet, egy dimenzió kapun keresztül folyamatosan tartotta a kapcsolatot a víz alatti város őrült tudósa, és a lebegő város (Columbia) okos tojása. Mondhatjuk, hogy együtt fejlesztettek ki olyan csodálatos teremtményeket, mint a hatalmas gépmadár, amiről kiderült, hogy sokkal több mint elsőre tűnt. Lényegében az ő kooperációjukból született meg a Big Daddy projekt is, sőt én még azt se zárom ki, hogy szegény Little Sisterek is. Tehát ha nincs Elizabeth, akkor nincsenek dimenzió kapuk, akkor nincsenek a előbb felsorolt dolgok. Huh. 

A kiegészítő vége felé közeledve kiderül az is, hogy Elizabeth nem terv nélkül ugrott bele az újabb Rapture kalandba, ő látta előre az összes univerzumot, látta előre az összes lehetőséget. Ahhoz hogy megmentse Sally-t, és a többi kislányt, fel kell áldoznia magát. Ehhez pedig felemeli a város alsó szintjét a többi mellé, megadva Atlas-nak az esélyt arra, hogy átvegye a Rapture egy részének az irányítását. Sőt Elizabeth azt is elintézi, hogy lezuhanjon a közelben egy repülő, amin egészen véletlenül a Bioshock egy főszereplője utazik, aki felszabadítja az összes Little Sistert.

Az emlékek felszínre kerülése, a történet alakulása, és Elizabeth átlényegülése egyszerűen magával ragadó, és hihetetlen teljesítmény. Ezért is igazán nyomasztó, mikor a játék vége előtt olyan 15 perccel Atlas egy vascsővelés kalapáccsal csapkodja a koponyánkat, megpróbálva kiszedni belőlünk az információt, és ezért is végtelenül szomorú amikor a játék végén Elizabeth meghal. Nagyon kemény pillanatok voltak ezek, amin csak hüledezni tudtam hosszú percekig. Ilyet még egy játék se váltott ki belőlem, és ezért egyszerre vagyok hálás és nem is tudom még mi…

A két kiegészítő lemez remekül fűzi össze a Bioshock univerzumot, egyetlen csodás eposszá fésüli össze őket, amiben érdemes elveszni. 

Az elmúlt 10 év 10 legjobb játék főcíme

Néhány héttel ezelőtt eldöntöttem, hogy akkor én most játékoknak a zenéjét fogom hallgatni. Nagy meglepetésemre elég kevés olyan lejátszási listát találtam, ami modernebb játékok zenéjét tartalmazta volna, a legtöbb Marioval, Zelda-val és Metroiddal volt tele. Ez persze nem baj, de ha valaki, mondjuk én, már kicsit unja ezeket, és újabbakat akarna hallgatni, akkor mit tegyen? Nos semmiképp se azt, amit én tettem, hiszen több tucat „theme song” közül választottam ki a 10 legjobbat, az utóbbi 10 évből! Persze a lista személyenként változhat, hiszen mindenkinek más az ízlése, de abban mind megegyezhetünk, hogy egy hallgatást mindegyik megér!

Az már más kérdés, hogy egyik-másik szám mennyire minősül valóban „theme”-nek.

Ja és néhány információ még! Az Indie játékok, MMO-k ezúttal teljesen kimaradtak, azoknak majd lesz egy másik lista (talán). Egy-egy branden belül csak egy szám lett beválogatva, szóval ha több részes az adott játék, akkor a legjobb szám került ide.

Említésre méltóak még:

A hajrában elég sok szám nem jutott be a legjobbak közé, de azért szeretnék egy párat felsorolni, csak hogy lássátok mennyire nehéz dolgom is volt. A listáról éppen lecsúszott a Gears of War 2, a Red Dead Redemption, a Batman Arkham City és a 2008-as Prince of Persia. Szerettem volna, ha egy jó Bioshock szám bekerül, de csak az Infinite jöhetett szóba, és annak őszintén a theme száma eléggé semmilyen.

10. helyezet: God of War 3

A játék 2010-ben jelent meg PS3-ra, majd később PS4-re is kiadták. A God of War szériát nem nagyon kell bemutatni senkinek. Eszméletlen látvány, hihetetlen harcrendszer és egy a görög mitológián csodálatosan átívelő történet. A zenét annak a Gerard Marinonak köszönhetjük (nagyrészt), aki az összes többi részen is dolgozott. És ez hallatszik ezen a számon is. Egy picit lassan indít, de csak azért, hogy ezután letépje az orcánk és odaadja Kratosznak játszani.

 9. helyezet: The last of us

 A 2013-ban megjelent játék gyorsan vált minden PS3 tulajdonos kedvencévé. Lenyügőző látványa mellé egy olyan történetet dobott össze a Naughty Dog, amire az ember nem tud mást tenni, csak emelni kalapját. A zenét az argentin származású Gustavo Santaolalla szerezte, akinek többek között a Brokeback Mountain (2005), valamint a Bábel (2006) filmek zenéjét is köszönhetjük. Szerintem a The last of us zenéje egy hangyányival jobb, mint a God of War 3 „theme”-je, letisztultabb és könnyebben befogadható.

8. helyezet: Max Payne 3

Igazából ez az egyik szám, amiben nem vagyok biztos, hogy hívhatjuk „theme songnak”, de talán elfér itt. Főleg, hogy a második rész epikus zenéjét dolgozza át egy kicsit, ami még mindig eszméletlenül szép, és még mindig öröm meghallgatni.

7. helyezet: Metal Gear Rising

Ha már ott tartunk, hogy nem biztos, hogy theme song, akkor itt egy másik példa, mégpedig a Metal Gear Rising. Ez a másfél percnyi kis zene, azonban annyira felvillanyozó, hogy azt öröm meghallgatni. A Metal Gear Rising beszólás úgy fél percnél pedig minden alkalommal végigfuttatja rajtam a hideget, és ez csak felvezet egy további kellemesen dübörgő egy percet.

6. helyezet: Rise of the Tomb Raider

Megmondom őszintén sose rajongtam a Tomb Raider játékokért. Néhány átfutott a kezeim között, de valahogy sose tudtak megfogni. Éppen ezért a Rise of the Tomb Raider megjelenése egyáltalán nem hozott lázba, baromira nem érdekelt, pedig idén januárban megjelent PC-re is az alkotás. Most hogy hallgattam a zenéket viszont felkeltette az érdeklődésemet, vagyis jobban érdekel mint eddig. Pedig nem olyan nagy szám a „theme”-je, egészen egyszerű hangszerekből építkezik, de azt nagyon szépen teszi, jól felépítve, egyre jobban kinyílnak a hangok, csatlakoznak be a különböző fúvósok és vonósok. Egyszerű és nagyszerű. Ahogy szeretem.

5. helyezet: The Witcher 3: Wild Hunt

Innen kezdett el bonyolulttá válni a listám. Egészen pontosan 5 játék állt 10 ponton az előzetes pontozások alapján, köztük a Witcher 3: Wild Hunt is. Egyszerűen elképesztő ez a zene, a hangszerek és az ének szépen kiegészítik egymást, egy olyan kompozíciót hoznak létre, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Egészen bravúros ez a szám, imádom hallgatni!

4. helyezet: Dishonored

Vajon mit tegyünk a részeg kormányossal, aki már hajnalok hajnalán alig áll a lábán? Persze, egyértelmű, hogy fel kell darabolni, bezsákolni és a patkányok elé vetni, hogy szegény állatok is egyenek. Na amikor az ember ezt hallja vissza, akkor úgy van vele, hogy oké. Amikor ezt hallja vissza úgy, hogy gyerekek éneklik, akkor azt mondja, hogy bazdmeg. A Dishonored theme nem elégszik meg ennyivel, hiszen olyan basszust tol a zene alá, ami csak még nyomasztóbbá teszi az egészet, és így ebben a formában teljesen átértékelődik a Drunken Sailor.

3. helyezet: Doom (2016)

Idén dobták ki a piacra az új Doom játékot, és egészen elképesztő játékélménye lett, a rajongók zabálják, az meg, hogy más mit mond, nagyjából senkit nem érdekel. Az erős játékmenetre erősít rá a zene, főleg ez a „theme song”, ami kiráz minket a gatyánkból, és legszívesebben agyonvernénk valakit. Egy láncfűrésszel. Mert az úgy finom.

2. helyezet: Skyrim

Az Elder Scrolls V: Skyrim egy olyan játék, amit a világon mindenki ismer. Vagy magát a játékot, vagy a zenéjét, de leginkább az utóbbit. Ez persze nem is csoda, hiszen olyan epikus, olyan erőteljes, és annyira hidegrázós egyszerre, amivel más szám nem büszkélkedhet a listán. A zeneszerző az a Jeremy Soule, aki nekem az egyik kedvencem, és többek között neki köszönhetjük a Guild Wars, a Guild Wars 2, a Morrowind és az Oblivion zenéjét is. A Skyrim theme azért is zseniális, mert a jó kis szeretett Morrowind főcímet dolgozta át egészen remekül.

1.       helyezet: Beyond two Souls

Valamit most szögezzünk le: nem játszottam ezzel a játékkal. Szóval gőzöm sincs mit kellene éreznem. De amikor meghallottam ezt a zenét, akkor éreztem, hogy egyszerre vagyok szomorú és vidám, egyszerre kell sírnom és nevetnem, teljesen lefagyasztott. Az elején egy picit megijedtem, hogy ez most ilyen Hobbit törp éneklős móka lesz, de egy pár másodperc után nagyon szépen kinyílik a dal, és egészen magával ragad. Ha mást nem is hallgattok meg ebben a listában, az első számot, vagyis EZT mindenképpen tegyétek meg, mert megéri! 

TOP 5 legrosszabb képregényfilm

A múltkori top 10 legjobb képregény filmes lista után jöjjön akkor most a top 5 legrosszabb. Nem azért, mert ebből nem lehet 10-et összeszedni, egyszerűen csak ötöt sokkal könnyebb, és nem hiszem hogy veszekedni fogunk azon, hogy ezek a filmek valóban rosszak. Nem csak magán a képregény filmes műfajon belül, hanem úgy amúgy is.

5. Daredevil

Manapság már ki gondolná, hogy az immáron második évadot is sikeresen letudó maszkos hősnek korábban volt egy nagyon gáz filmje is? Méghozzá Ben Affleck főszereplésével. A többi név se volt semmi, hiszen Jennifer Garner (Elektra) és Colin Farrell is (Bullseye). Nem elég, hogy a film látványa borzalmasra sikeredett, egyszerűen egyik karaktert se találták el. A sztori is csak döcögött, még kínkeservesen eljutottunk a végkifejletig, ahol Daredevil megküzdött Fisk-kel. Ebbe a filmbe minden szart beleerőltettek, minden karaktert betoltak, így nem is csoda, hogy kínosan elvérzett. Bár az meglepő, hogy készült egy Elektra rip-off, ami szintén elég szar…

4. Fantasztikus 4-es

Ja amúgy csak véletlenül került a negyedik helyre ez a film, mármint nem azért mert négy és négy. Szóval ez a tavalyi film minden várakozást alulteljesített, olyan gyorsan hátrált ki mögüle a stúdió és a rendező, hogy az eszméletlen, sőt még a színészek is baromira sajnálták magukat miatta. Pedig akár még jó is lehetett volna, de ez a vége annak, amikor muszájból csinálnak meg valamit, és nem azért, mert van egy jó ötletük, amit végig akarnak vinni. (bővebben itt egy régi videóm róla)

3. Zöld lámpás

Tudjátok vannak azok az esetek, amikor minden csak a CGI-ról szól, és nem is igazán tudod követni a történéseket, mert egyszerűen kizsigerel a látvány. Ja nem láttatok még ilyesmit? Hát akkor csak lessetek bele a Green Lantern filmbe, ami nem csak ezért vérzik el, hiszen mindezek mellett még Ryan Reynolds is baromira lagymatag (bár lehet neki kell egy maszk a fejére, hogy jó legyen), meg úgy mindenki más is a szereplők közül. Ebbe is próbáltak minden szart beletuszkolni, hátha ettől jobb lesz az összhatás, de nem igazán sikerült. Ami pedig különösen mókás, hogy a stúdiónál azt hitték ennek lesz folytatása. lol.

2. Catwoman

Az 1992-es Batman visszatértben megismerkedhettünk Macskanővel, akit Michelle Pfeiffer tökéletesen alakított. Kellően dögös és hóbortos volt, nagyon jól lehozta a szerepet. Ekkor azt hihette az ember, hogy már minden kimaxoltak a karakterből, de láthatóan ezt mások nem gondolták így. És milyen jól tették, hiszen a Dark Knight returns-ben is nagyon jó macskanőt… khm… akarom mondani Selina Kyle alakítást kaptunk. A baj csak az, hogy a kettő között volt egy 2004-es Catwoman nevezetű izé, amiben Halle Berry megpróbálta elhitetni velünk, hogy ez egy jó film. Hát baromira nem ment neki. Nem csak a sztori volt gyatra, a színészi játék is egyszerűen borzalmas lett, és a látvány! Az mindent alulmúlt. Pedig 2004-ben már olyan filmeket láthattunk, mint a Trója, vagy Pókember második része, amik szintén nem minden idők legjobb filmjei, de látványban simán megállják a helyüket!

1.       Ghost Rider filmek

Azt a mindenségit neki, hogy ezek így micsodák? A második rész egészen pontosan annyira szar volt, hogy alkohollal is alig bírtuk végignézni! Nagyjából semmire nem is emlékszem ezekből a filmekből, csak annyira, hogy micsoda rohadt szenvedés volt végigülni ezeket. Talán a fentiek közül egyik se okozott ennyire fájdalmat. Pedig az alapkoncepció nem rossz, hiszen az Ördög felruház egy menő motorost mindenféle képességekkel, hogy ő legyen a Szellemlovas, tehát az égő motoros fickó a lánccal a kezében. Na igen, innen indítunk odáig, hogy ez a szar koponyafejű izé mindenen röhög és lángot hugyozik és elveszti az erejét, de aztán az visszajön, közben meg ilyen full gagyi a látvány és a fő szempont se egyszerű: Nicholas Cage. Az már igen. 

A 10 legjobb képregény film

Most hogy lezajlott a Polgárháború és túl vagyunk a BvS-en ideje meglesni, hogy mik azok a filmek, amik elhoztak minket idáig. Készüljetek fel, mert kemény lista lesz!

10. Justice League: Flashtime Paradox

Aki nagyjából ismeri az Igazság Ligáját és azon belül is a világ leggyorsabb emberét, a Flasht, az tudja, hogy bár nem egyszerű az élete, azért egész jól elvan vele. Na mindez megváltozik, amikor legfőbb ellensége visszautazik az időben és megváltoztatja az időfolyamot. Olyannyira, hogy minden felborul és csak pislogunk, hogy mivan. Nagyon jó animációs film, és éppen ezért csak a 10. helyre került, mert a műfaji korlátok miatt előrébb nem lehet rakni.

9. Iron Man

Emlékeztek még arra az időre, amikor mindenki csak pislogott, hogy RDJ mit keres itt? Nem? Nem is csodálom, nem most volt az se. A Vasember első része meghatározó volt a képregény filmek szempontjából, hiszen itt vezették fel magát a Marvel filmes univerzumot, valamint az első olyan filmjük volt, amit nagyjából mindenki imádott.

8. X-men: First Class

Gondolhatjátok mennyire nehéz lehet egy ilyen listát összerakni, ha az X-men az Elsők a 8. helyre kerül csak. Nos a legjobb X-men film nem véletlenül van a listán. Nagyon jól bánik a karakterekkel, kapunk drámát dögivel és az akciók elképesztőek. Főleg a film legvégén, amikor aztán minden repül mindenfelé és nem is igazán tudjuk kinek szurkoljunk.

7. V for Vendetta

Erről kevesen tudják, hogy alapból egy három kötetes képregény volt, amit 1988-ban adtak ki. Persze nem is csoda, hiszen a mostani állapotokhoz képest a V, mint Vérbosszú semmilyen képregényes utalást, átfedést nem tartalmaz. Egyszerűen megpróbáltak egy nagyon jó filmet csinálni, ami nagyon is sikerült nekik. Az egyik kedvenc movie-m by far, de hogy mennyire tartozik bele a képregény filmes műfajba azt elég nehéz eldönteni. Nálam megkapja a 7. helyet.

6. Deadpool

Tudom sokaknak a kedvencévé vált a piros ruhás mókamester kalandjai, de azért lássuk be, hogy én is rohadtul imádtam. A sok poén mellett bekerült néhány erőltetettebb vicc, de ez elkerülhetetlen. A történet elég lagymatag, de igazából kinek van ideje ezzel foglalkoznia, amikor majdnem folyamatosan pörög a film és úgy szólnak ki hozzánk, vagyis felénk a karakterek, mintha mi bármiről is tehetnénk.

5. Avengers

Az első nagy Marvel összeboronálás eredménye lett a Bosszúállók, amibe így is sikerült beszuszakolni új karaktereket. Ha emlékeztek, akkor azt a filmet az Amerika kapitánnyal, a Vasemberrel és a Thorral vezették fel. Ehhez képest megkaptuk bónuszba még a Shield személyzetet, és vele együtt a Fekete özvegyet meg Sólyomszemet. A film nagy erőssége, hogy össze tudtak kapni ennyi karaktert, sikerült együtt mozgatni őket, és helyenként olyan vicces jeleneteket csempésztek be, ami kiverte a biztosítékot. De pozitív értelemben.

4. Guardians of the Galaxy

Összeraktak egy rakat idiótát, hogy azok hurcibáljanak egy kockát fel-alá a galaxisban, és ezen mindenki röhög. Így van? Így van. A történetet itt se erőltették túl, viszont ez igazából nem is akkora baj. Vannak helyette szerethető karakterek, jó színészi teljesítmények, elképesztő látvány, és én vagyok Groot.

3. Captain America: Civil War

Sokan írták, hogy nekik ez a legújabb kedvencük, amit meg is lehet érteni. Elképesztő az új kapitány film, nagyon sok karaktert mozgat, van benne dráma, izgalom és nagyon sok poénkodás. A karakterek zseniálisak, mindenki megkapja a maga idejét és ezzel együtt az epic jelenetét is. Ha valami negatívumot kéne felhozni, hogy akkor nálam miért nem az első kettőben van, akkor azt mondanám, hogy ez inkább olyan volt mint egy sorozat záró része, mintsem egy önálló film. Persze tudom, hogy ez a mostani filmgyártás átka, de akkor is kicsit fura…

2. Captaim America: Winter Soldier

Ehhez képest ott a második helyen a második Amerika kapitány film, ami a legjobb Marvel film egyidejűleg. Ez azért döbbenetes, mert erre szerintem senki nem gondolt az első felvonás és az Avengers közben. Amerika kapitány önmagában nem lenne egy érdekes karakter. Egy fickó aki nagyjából sebezhetetlen és jobbá akarja tenni a világot. Erre szerintem rájöttek a Marvelnél és itt még nem fordították meg a történéseket, egész egyszerűen a kapitány köré olyan bonyodalmakat pakoltak, amiket ő is máshogy reagált le, mint máskor. Ha ez most érthető volt egyáltalán. Szerintem nagyon jó film, kellően fordulatos, és a Bucky vs Kapitány harc egészen élethű, és lenyűgöző egyben.

1. Dark Kngiht széria

Nehéz lenne szétválasztani a Nolan féle Batman filmeket egymástól. Persze tudjuk, hogy a Jokeres rész a legjobb, de igazából ezeket egyben kezelni a legjobb. Míg az első rész szépen felépíti a karaktert, a másodikban vele együtt küzdhetünk az őrület ellen, addig az utolsó nagyon szépen le is zárja az egészet. És tudom, hogy ez a széria túlmutat a képregény filmek világán, mert Nolan túlságosan élethűen csinálta meg, túlságosan sötétre, és azt is tudom, hogy 3 részről van szó. De ezek baromira nem vehetik el az első helyezését.

Nektek melyik a kedvenc képregényfilmetek, mennyire értetek egyet a listával?