Nem, nem szeretek politikai cumókról írni, meg tényleg nem értek hozzá, meg blablabla...
Viszont az elmúlt fél évben két olyan dolog is történt, amire felkaptam a fejem, azóta pedig egyre-másra jönnek ezek a dolgok. Az egyik ilyen a CSOK. Ez a téma is azért érint különösebben, mert mostanság akarok majd ingatlant venni.
A történet lényege, hogy a gyerekkel rendelkező családok állami támogatással juthatnak ingatlanhoz. Tehát egy egy gyerekkel rendelkező familia is könnyebben tud új vagy használt ingatlant venni, esetlegesen a már meglévőt felújítani, vagyis hozzáépíteni valamit. Ez mind szép és jó. Ennek két következménye kellene, hogy legyen (alapból):
1. felélénkül az ingatlanpiac, az eddig eladhatatlan lakásokra is lesznek érdeklődök, kicsit megmozognak az árak, az új építésű ingatlanok feljebb, míg a használtak lejjebb kúsznak.
2. Otthont adunk a családoknak, kiszolgáljuk az igényeiket.
Segítek, jelen állapot szerint egyik pont se valósul meg. Az ingatlanok árait nem sikerült ezalapján módosítani, a piacon káosz van, senki nem tudja, a kormány éppen mikor csap a hasára és írja át ismét a törvényt. Sőt az se segít sokat a helyzeten, hogy lebegtetik itt ezt a NOK dolgot is, ami aztán végképp kiszámíthatatlanná tesz mindent. A másik helyzet az, hogy olyanok tudják felvenni ezt a támogatást, akiknek alapból van pénzük. Azok jutnak még több pénzhez, akiknek én elhiszem hogy kell, de nem valószínűsítem, hogy ennyire.
Eddig 88 család igényelte a 10+10 milliós hitelt. Három hónap alatt! Egy friss felmérés szerint alig lesz 2000 ember akik egyáltalán fogják kérni ezt a cuccot! (mondjuk nem egyértelmű, hogy az egész CSOK-ot, vagy a 10+10-es ajánlatot...)
Nem baj, legalább nekik jó.
A legidegesítőbb, hogy magyarázkodnak. Nem, nem azért nem, mert nem kell senkinek, hanem mert NINCS ELÉG INGATLAN a piacon. Érted? Nincs elég. Hiába van nyolcszáz darab ami új és nem tudjuk eladni, egyszerűen nincs elég...
*Sóhaj*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése