A (s) írok-ról

Kis felhőoszlatás következik.
Mielőtt bárki azt hinné, hogy ez ilyen saját történet, amit próbálok leírni, nos az téved. Ez csupán fikció és az is marad majd. A főszereplője ismeretlen, nem létezik, főleg nem én vagyok az ugyebár :D
A jövőben még visszatér és folytatódnak megpróbáltatásai, egészen a fináléig. Ez egy ilyen kis novella ciklus, amit bizonyos időközönként fogok bővíteni. Nem is biztos, hogy összefüggő lesz. Mint ez az írás most.

Ezeket láttam: Machete 2, Carrie, 47 Ronnin

Kezdjük az ezer arcú Keanu Reeves-szel és a 47 Ronnin-nal.
A történet szerint  vannak szamurájok, akiknek nem megy túl jól az életük. Őket elzavarják a fenébe és így roninok lesznek. Ha ez a megtisztelő cím nem lenne elég, akkor nem térhetnek haza, és nem lehetnek hősiesek.
Kábé 1 óra után eljutunk eddig a pontig. A gond csak az, hogy Keanu nem ronin, nem is lehet az, hiszen nem szamuráj. És sose lesz az. Az érdekes, hogy egészen eddig piszok szép a film látványilag. Olyan hátterek vannak, hogy beszarás. Aztán szépen indul az akció, amiben már nem a háttér az első, hanem a harc. Ami szintén jó.
Ahogyan a film is inkább jó, mint rossz. Olyan közepesen jó. Kicsit kusza, de lehet élvezni. Nem úgy, mint...
A Machete második felvonását, amiben a kuszaságot meghatszorozták az akciót és a hülyeséget megtízszerezték. Előbbivel tudjuk mi a baj, utóbbi meg, nos...
Valakinek tetszik és valakinek nem. Nekem tetszett, voltak elvetemült baromságok benne dögivel. Néha jó nézni olyanokat, ahogyan valakit bedarálnak a belénél fogva, vagy lecsapják a fejét egy karddal.
Meglepően jók voltak a színészek. Igazából tudjuk ezekről az emberekről, hogy el tudnak jól játszani szerepeket, de Mel Gibson, mint hülye rossz fiú! Zseniális volt.
Ja szóval akinek az első rész tetszett, annak kötelező darab.
A Carrie nem volt egyszerű film.
Van egy kislány, akinek az anyja enyhén szólva is bolond. Random dolgokért vagdossa magát, bezárja a gyerekét a szekrénybe és imádkozásra kényszeríti. Ha ez nem lenne elég, akkor próbálja elnyomni, megalázni, meg ilyenek. Csodáljuk, hogy Carrie egy picit zakkant lesz? Ugye, hogy nem?
Ezután láthatjuk milyen problémák történnek Carrie körül és ő hogyan oldja meg ezeket. Nos nem túl felhőtlenül, azt már most elmondom. Eléggé sötét a film hangulata, egy idő után meg kifejezetten nyomasztó tud lenni.
Megtekintés csak sok pop-cornnal.

(s)Írok #1

Mindenkit másban találja meg önmagát.
Van akinek az kell, hogy képeket nézzen, van akinek pedig olvasnia kell hozzá. Ezekben látjuk meg önmagunkat, visszatükröződik személyiségünk. Egy apróbb részletben is felfedezhetünk olyasmit, ami megmozgat bennünk valami fontosat. És ha az megmozdult, akkor hullámszerűen tőr előre, hozza magával az emlékeket és érzéseket.
Önmagunk megtalálása és elfogadása a legnehezebb dolog a világon.
Be kell látnunk milyen emberek vagyunk, ehhez mérten kell viselkednünk. Amennyiben úgy érezzük nem azok vagyunk, akiknek lennünk kell, akkor változtatást eszközölünk. Kitépünk a személyiségünkből egy darabot, a kutyák elé vetjük, majd várjuk, hogy azt szétcincálják. Egy apró darab belőlünk nem a világ vége.
Valóban nem az?
Ha tükörbe nézel mit látsz? Saját önön valódat, vagy egy olyan személyiséget, amit a társadalom erőltetett rád?
Felzselézett hajat, szép inget és megborotvált arcot. Nem számít ki voltál, vagy kinek hiszed magad. Neked ki kell tépned magadból egy darabot és elvetned azt.
Nekem?
Nos én önmagamat már nem keresem. Az alkohollal rejtem el önvalómat, sőt a világot is. Nem akarom látni mivé kellene válni és érezni se akarom a szabadság érzését. Az ital mindent eltakar, ami marad a nagy üresség, amiben nincsen én, nincsen te, csak a semmi.
Elfogadtam, hogy ilyen vagyok, hogy ezzé váltam. Én akartam, nem látni és megélni, csak túlélni. Minden napot és minden reggelt. Úgy indulni, hogy tudom már semmi nem fog változni, ebben a körben élem le életem.
A tükörben magamat látom. Álmos arccal, bevérzett szemekkel. Szájában cigivel, kezében pohárral, mögötte a sötétséggel. A semmibe tartok a valamiből.
Valamiből, ami egyszer szép volt...

Road: Tegyük fel

Jó rég írtam valami zenei ajánlót, nem is sok volt ezekből. A Road új lemezét azonban minden rock rajongónak hallania kell!
Ejhaj hol is kezdjem?
Az a helyzet, hogy szerintem a Road annak idején nagyon jól indított első lemezével. Olyan brutál jól össze volt rakva, hogy az embernek az volt az érzése ezt már nem fogják überelni. Aztán a következő albumok is ütöttek, persze már nem "annyira". Most azonban a Tegyük fel szétbombáz maga körül mindent, valami elképesztően jóra sikerült!
Nehéz kiemelni dalokat az albumról, amik kilógnának valami úton-módon. A Fojts meg a sötétben-nel iszonyat erősen indítunk és utána is dübörgünk tovább egészen A hatodik című számig. Ez olyan tipikusan nem Road. Ez valami más, ami nagyon jól áll nekik. Mélyebb hangzás, mondanivaló szerűség és az egész olyan sötétecske. Ez oda van rakva szépen. Majd a Világcsavargó két számmal később szíven szúr minket, nagyon szép szám, némi Republic beütéssel.
Összességében: tessék megvenni, csak 1000 forint!

Holnap talán írok valami novellaszerűséget ide. :)