Bezzeg az én koromban!

Mindannyian ismerjük a jól megszokott vénséges szöveget, amely úgy kezdődik: "Bezzeg az én koromban..."
Akkor még minden más volt. Például a nápolyit nevén nevezték és nem vanília ízesítésű ostyának. Vagy a pálinkát pálinkának és nem szilva ízű szeszes italnak.
Régen amikor én még fiatal voltam bizony átadtam a helyemet az időseknek. Emlékszem, hogy X éve, mikor az idős Sanyi bácsi... hajaj isten nyugosztalja.
Na álljunk csak meg.
Régen nem is volt busz te vén fasz! Nem volt tömeg! Nem volt, hogy mindenhova rohanni kellett! Nem volt alapvetően olyan, hogy az ember nem fért fel sehová, mert olyan zsúfolásig tele volt, hogy még csak fingani sem tudott! Akkor még csak lovasszekérrel mentetek, esetleg kibaszott szánnal, amit vaddisznók húztak lejtőn lefelé. Alapvetően még stressz sem volt.
Hümm hümm ma vajon vajat köpüljek vagy pálinkázzak?
Azért lássuk be, hogy kurva nagyot változott a világ. Ma egy átlag 15 évesnek bent kell lennie az iskolában 8 órát. Ezután kellene sportolnia, angolt tanulnia, esetleg még csajoznia, pasiznia. Majd amikor megy haza, vagy hullafáradtan indul az iskolának nevezett rabszolga intézménybe fogja magát és leül.
Szinte undorító.
Az öregek persze sokkal jobban. Nem basszák oda a táskájukat a mellettük állóhoz. Nem nyekeregnek. Nem futnak versenyt egy üllőhelyért a buszon, úgy hogy kamu mankóval szállnak fel a járműre. Nem a mozgólépcső bal oldalára állnak. Na és persze nem ugatnak bele a más dolgába.
Azért tudjuk már hol a helyünk! És én most nem a mostani fiatal szarokat védem, mert látom a problémát bennük is. De tudjuk már hol van az a bizonyos határ.
Bezzeg az én koromban!