2016. július 26., kedd

Miért utálom az új Szellemirtókat?

Hiszen még nem is láttam! Hiszen még nem is játsszák a mozik! Mégis akkora utálat hullám van rajtam, amit nehéz lehet megmagyarázni, azonban én pontosan tudom, hogy mi a bajom ezzel a filmmel, illetve azzal amit képvisel. És most kegyetlenül el is magyarázom.
Kezdjük ott, hogy a feldolgozások korát éljük. Minden olyan filmet megpróbálnak leporolni, ami régen valamennyire sikeresnek számított, aztán vagy új filmet, vagy sorozatot csinálnak belőle. Csak gondoljunk bele, hogy érkezik a Halálos fegyver sorozat (wut), hogy lesz új Jumanji film (Rock főszereplésével), és hogy pár hete néztük az új Függetlenség napja filmet (ami folytatás és reboot volt egyben). Hollywood nem kezd kifogyni az ötletekből, ez baromság. Egyszerűen csak pénzéhes és lusta. És ha valamit meg lehet oldani relatív olcsón, kevés energiával és befektetéssel, akkor miért próbálkozzanak meg valami „kockázatossal”? Mint a Rendes fickók…
Ja szóval az egyik baj az, hogy ez egy feldolgozás, amiben semmi újat nem akarnak elmondani. Sőt, a legnagyobb változás az eredetihez képest az, hogy ezúttal nem férfiak, hanem nők irtják a szellemeket, amivel el is érkeztünk a fő probléma forráshoz: a feminácikhoz.
Kapaszkodjatok meg.




A feminizmussal alapvetően nincs bajom. Igen érdemeljenek a nők hasonló fizetést a hasonló munkáért, igenis kapják meg ugyanazon juttatásokat, mint a férfiak. Azonban itt nem feminizmusról van szó, hanem ennek a kifejezésnek a magasabb szintre emeléséről: a feminácikról. Ezek olyan nők, akik, akik egyszerűen túltolják a női védelem fogalmát és nem bírnak leállni. Mindenhol a bajt keresik, mindenbe belekötnek és rohadtul agresszívak. És az a baj, hogy a hozzáállásukkal és a törekvéseikkel a normális embereket is képesek befolyásolni, a szimpla feministákat is maguk mögé tudják állítani a szent cél elérésének érdekében. Mint ennél a filmnél.



Történt tehát, hogy az emberek kiakadtak az első trailerre. Persze nem meglepő, hiszen a Sony mindent elkövetett, hogy az átlagos néző megutálja már jó előre ezt a filmet. Lecseréltek minden karaktert nőre, teletűzdelték ostoba poénokkal az egészet, a látvány kilógott, és amire a legtöbben húzták a szájukat, azok a kiírások voltak. Hiszen nem 4 tudós mentette meg New York-ot, hanem 4 barát. Ezt persze lecserélték a következő videóra, de akit érdekelt egy kicsit is a dolog, az nem hülye. Feltűnt neki, hogy itt baj lesz. A cég erre úgy reagált, hogy elkezdte kiirtani a hozzászólásokat. Bizony. Minden negatív kommentet eltávolítottak, így nem értettük miért van az, hogy a top komment ömleng a filmről, miközben ennyire leszavazták a filmet.
Akarom mondani majdnem minden negatív kommentet távolítottak el.
Ki nem találjátok mit hagytak meg a Sony emberei! Hát persze, hogy annak a néhány elvetemült hülyének a hozzászólását, akik egyértelműen a női szereplőket hibáztatta a negatívitásért. Mert vannak olyan emberek, akik egyszerűen nem értik, hogy igenis kellenek erős női karakterek, ők csak nyafogni tudnak. És itt fel is ismerte a Sony a lehetőséget, az egészet utálat hullámot rákente a nő utálókra, ezzel feltüzelve a feminácikat.



Szép munka.
Azzal, hogy beindult a femináci gépezet, már nem lehet rosszat mondani a filmről. A ”kritikusok” inkább gubbasztanak és adnak egy 7/10-et a filmre, semmint felvállalják a valódi véleményüket, és az ezzel járó tömeges hisztériát. Csak nézzétek meg a Nerd videóját, amiben kifejti, hogy ő nem fogja megnézni ezt a filmet. Előre leszögezi, hogy nem a nők miatt nem fogja, mert semmi baja a nőkkel. Ettől függetlenül nem nézi meg a filmet, tehát nőgyűlölő!
Kész, ennyi. Ami itt történt azt a Sony a lehető legjobban úszta meg, valószínűleg a pénzüknél is lesznek a femináciknak hála.

Szép munka. 

2016. július 25., hétfő

SDCC 2016

Akit bármennyire is érdekelnek a képregény filmek, azok valószínűleg már látták ezeket a videókat, vagy legalábbis nagy részüket. Na nekik, most kifejtem a véleményemet eme csodálatos alkotásokról. Azok pedig akik nem látták a videókat, most jól megnézhetik maguknak. Szóval lássuk az egyes szekciókat, és kezdjük egyenesen a...

Marvel

Javában zajlik a birodalom építés, mind a filmeknél, mind a sorozatoknál. Kezdjük a "lényegtelenebb" helyen, vagyis a sorozatoknál, hiszen volt bőven mit nézni. Először is bejelentették, hogy folytatódik a Daredevil, immáron a harmadik évaddal. Lesz új netflix-es sorozat is, méghozzá a Luke Cage, illetve az Iron Fist, sőt előbb-utóbb a felsorolt karaktereket összemossák, melléjük dobják Jessica Jones-t is, így létrehozva a Defenders-t. Ami még megér egy említést, az a Marvel Agent's of Shield sorozat, amiben fel fog tűnni a Szellemlovas is, persze egyelőre csak kedvcsináló videó lett belőle kiadva.



Aztán kanyarodjunk rá a filmekre. Érkezett egy-két érdekes hír, ebből az első, hogy Kurt Russel is benne lesz a Galaxis Őrzői folytatásban és Star Lord apját fogja alakítani. Érkezik a Captain Marvel film is, amiben a főszereplő hölgy Brie Larson lesz (uhh...). A legjobb dolog, ami megtörtént a Marvel blokk alatt, az pedig a Dr. Strange új trailerje, amiben már láthatjuk nagyjából milyen lesz a film. Baromira látványos, nagyon jó színészekkel telepumpált, valószínűleg amúgy elég unalmas és megszokott eredett történetet kapunk. Aztán remélem nem lesz igazam.



DC

A sorozatos hírekbe most ne menjünk bele, mivel baromira nem érdekelnek. Cserébe viszont lássuk a filmes univerzum építésének újabb állomásait, azaz: eddig túl komor volt? Akkor rakunk bele néhány erőltetett poént. 
Először is volt nekünk egy új Wonder Woman videónk, ami egészen jónak ígérkezik. Gal Gadot nagyon jól tolja ezt a szerepet, és Chris Pine is remekel az eddigi videók alapján. Ami viszont kiérződik az egészből, hogy a lassítások már most túl vannak tolva, és a poénok is kicsit erőltettek.


Aztán érkezett egy Justice League agymenés is. Erre sajnos nincs jobb szó. Valamiért a DC meghagyta a rendezői székben azt a Zack Snyder-t, aki egyszerűen nem tud rendes filmet csinálni. Hogy még jobban aláássák magukat kidobtak egy elég fura videót is, amit csak az SDCC miatt hoztak össze. És ez látszik is. Ami már elsőre jónak tűnik azok a karakterek és a színészek. Ami már most rossznak tűnik az a párbeszédek nagyon gyatra színvonala, meg a nagyon erőltetett poénok. Főleg Barry-nél... 





Minden más

Ó és még van itt három videó, amit érdemes megemlíteni. Az egyik az Artúr király és kardjáról szóló, már most meglepően nagy hülyeségnek tűnő, ám annál szórakoztatóbb Guy Ritchie film. Ha hozzák egész film alatt ezt a látványt, és ezt a blőd marhaságot, ami a trailerben is van, akkor nem lesz itt gond.


Érkezett még Kong: Skull Island videó is, ami egészen elképesztő. King Kong szigetére megy néhány emberke, de elég durván felfegyverkezve. Nem elég, hogy a baromi nagy majom ott éldegél, hiszen rajta kívül is vannak még veszedelmek. Látványos, akció dús, és eddig kifejezetten várom a film. 




Végül pedig jöjjenek a fantasztikus lények és a hol találjuk meg őket videó, amit én valamiért nem nagyon várok. Persze jól néz ki, meg a szereplők is okék, de valahogy nem fog el az a HP érzés aminek kellene...




2016. július 15., péntek

Az első foshullám: Az ötödik hullám

Előre leszögezem, hogy aki szeretné látni az idei év egyik legpocsékabb filmjét, és meg akar lepődni dolgokon (haha!) az most hagyja abba az olvasást, mert szét fogom spoilerezni az egész filmet. Mielőtt belekezdenék eme remek mű kitárgyalásából hadd szögezzek le valamit: utálom a „young adult” filmeket. Tudjátok ezek az Éhezők viadala, meg Alkonyat meg hasonló szériák, amik mindegyike egy valamiről szól: kiéhezett tinik kerülgetik egymást. Ez volt a Beavatott szériában, ez volt az Éheseknél, az egyetlen ami kilógott az a labirintusos futós izé, de az talán jobban is működött. Na az ötödik hullám egy hasonló „young” baromság, így nem is meglepő hogy a középpontban mi áll. Hát Chloe Grace Moretz nyitott szája!

Idegenek és nyitott szájak

A történet lényegében az lenne, hogy az idegenek úgy gondolják jó kis hely ez a Föld ideje lenne leszállni ide. Kár, hogy olyan lények élnek itt, mint az emberek, ezért azokat megpróbálják kiirtani a fenébe. Erre pedig 4 hullámot használnak: először is egy EMP hullámot, ami mindent megbénít, majd természeti csapásokat, majd bevetnek egy vírust, aztán meg beépülnek az emberek közé. Az ötödik hullám pedig (és ez egy hatalmas csavar!), hogy gyerekekkel nyíratják ki a megmaradt lakosságot. 
WTF.
Persze egészen a végéig erre nem derül fény, azt hisszük hogy az idegenek totális offenzívába kezdenek és a katonaság valamilyen okból kifolyólag úgy gondolja, hogy a tinik meg a gyerekek tudják a legjobban felvenni a harcot. Aha, persze. Kiderül hogy a katonaság volt az idegenek és a gyerkőcök ha meg is öltek valakiket, akkor azok is emberek voltak.

Ne nézz oda, csak rosszabb lesz!


Ha ez nem lenne elég fárasztó már így is, akkor térjünk rá Chloe szálára, hiszen ott vannak az igazi izgalmak. Például hogy megismerkedik egy csávóval, akiről kiderül hogy félig idegen és félig ember, és bár egy csomó mindenkit megölt valamiért beleszeretett a csajba és most már inkább ember mint idegen. És majd elmondja a többi idegen haverjának, hogy a szerelem jó dolog és mindenki szeressen. És nem mellesleg beépített ügynök volt, szóval őt már a titkos támadás előtt idehozták! Persze a titkos bázison, ahol az idegenek képzik ki a gyerekeket, hogy-hogy nem az egyik katona srác pont Chloe régi „crush”-a, így a végére az egész helyzet olyan kínos lesz.
Az egész történet rogyadozik a hülyeségektől. Nem értettem az 5 hullám lényegét, főleg nem az ötödiket, amiben a gyerekekkel öletik meg a túlélőket. Ha olyan fasza idegenek ezek, hogy képesek EMP-t lőni meg természeti katasztrófákat létrehozni, akkor nem hinném hogy pár maréknyi ember gondot okozna nekik. Ahogyan az is elég fura volt, hogy bedobták a vírust meg a cunamit meg minden hülyeséget, amikor beépített ügynökök voltak a bolygón! És nem néhány darab, hanem rohadt sok, mint kiderül a film alatt.

Még szerencse hogy az idegenek fegyvert nem hoztak magukkal...


A látvány elképzelhetetlenül pocsék. Az a néhány speciális effekt ami bekerült a filmbe egyértelműen kilóg, de a kameramozgás és maga az egész atmoszféra is teljesen nevetséges. A színészi játék hasonlóan csodás, amit Chloe leművel ebben a filmben az gyalázatos. Én nagyon kedveltem őt a Carrie és a Kick Ass filmekben, de már ott is volt egy furcsa érzésem vele kapcsolatosan. És biztos vagyok benne, sőt már láttam is, hogy tud ő ennél jobb lenni, de ez kritikán aluli. Az a folyamatos nyitott szájjal járkálás elképesztő volt, érzelmek csak úgy jelentek meg az arcán, hogy közben konkrétan befért volna a szájába két hotdog. EGYMÁS MELLETT!

Ja szóval az idei év egyik, ha nem a legrosszabb filmje. Ne nézzétek meg! Tényleg ne! Csak ha szart akartok látni akkor. 

2016. július 12., kedd

Hol vannak a jó filmek?

Már elhagytuk az év felét, és egyelőre elég nehéz lenne összeállítani egy listát arról, hogy mi is volt az idei felhozatal legjobbja. Főleg a  jó filmek hiányoznak idén, mármint a kiemelkedően jó filmek. Persze volt már Deadpool meg az új Marvel mozi se volt rossz, de azért mégis hiányérzete van az embernek. Tavaly ilyenkor már túl voltunk egy Whiplash-en, egy Birdman-en meg egy Mad Max-en is…
Ezzel szemben szar filmekből már most olyan csodálatos felhozatalunk van, hogy az elképesztő. Először is jött az Ötödik hullám, ami még nem láttam, mert rohadtul tartok tőle. Aztán ott volt a Vadászos marhaság, A fekete ötven árnyalata és az Egyiptom istenei. Aztán még jönnek olyan varázslatok, mint az új Szellemirtók, meg az új Jégkorszak




Ha az idei évet kellene értékelni eddig filmes szempontból, akkor azt mondanám, hogy elment. Volt néhány jó film (Rendes fickók, Revenant, Big Short, meg a már említett Marvel filmek), volt egy kurva jó film (Cloverfield Lane 10) és ezeken kívül meg leginkább olyan elmegy alkotások. Aztán olyan csalódásokat kellett túlélni, mint a Függetlenség napja, meg olyan kínzásokat mint a Hűséges, vagy mi a tököm volt a címe. Elfogytak a jó filmek, vagy csak később mutatják be őket?
Az év hátralévő részében persze még befuthat egy olyan adrenalin bomba, mint amilyen tavaly a Mad Max volt, hiszen a hónap végén érkezik az új Bourne, utána pedig jön a Suicide Squad. Ha érzelmes filmet akarunk, amiben dübörög a feszültség, akkor arra ott lehet A zátony, de nem hinném, hogy felér a Whiplashez. Sőt ha teljes egészében nézem az idei év filmes listáját, akkor nem is látok semmi olyasmit, ami hasonlítana ezekhez az általam kedvelt alkotásokhoz, inkább olyan kukoricás idényünk lesz. 



Lesz még itt 7 mesterlövész reboot, Jack Reacher 2, Doktor Strange, vagy az általam leginkább preferált Kubo és a varázshúrok. Utóbbit nagyon várom, remélem felér a Zootropolishoz.

Ja szóval így álunk, egyelőre lövésem sincs mi lesz az idei év filmje, és nem is látok rá akkora esélyt, hogy lesz. Egyelőre a Cloverfield vezet, de annak a vége egy kicsit olyan meh volt, szóval ha valami megközelíti és kicsit rendesebben tálalja magát, akkor simán átveheti a vezetést. Az idei év legrosszabbja persze már megvan, mondjuk ez nem olyan csodálatos dolog… 

2016. július 5., kedd

Van-e igazság?

Reggel a rádióban arról beszéltek, hogy létezik-e olyasmi, hogy karma, vagy inkább Isteni igazságszolgáltatás. Ha teszek valami rosszat, akkor velem is rossz dolog fog történni? Van-e ilyen, vagy mindenki saját sorsát igazgatja? Van igazság?
Nincs.
Igazából itt abba is hagyhatnám ezt a bejegyzést.
Ugye vannak azok a szólások-mondások amik arra utalnak, hogy aki jót tesz, azt jó dolog éri. Meg aki rosszat, azt rossz dolgok. Ott van például az „amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten”, ami egyértelműen arra utal, hogy bizony azt kapod, amit adsz. És igazak is ezek a mondások, gondoljunk csak a „ki korán kell”-re, a „kicsi a borsra”, vagy az „éhes disznóra”. Hiszen ki ne töltené el hasznosan a napját, ha már egyszer felkelt hajnalban, ki ne könnyezne meg egy borsszemet, na és ki ne akarna egy rakat makkot a szájába?
A helyzet az, hogy nem hiszek. Ezt már korábban kifejtettem a blogomon, én nem hinném, hogy lenne Isten, vagy bármilyen felsőbb hatalom, ami irányítja az életem. Én a saját életemet próbálom a megfelelő útra kormányozni, amiket akadályok nehezítenek. Legyenek azok családtagok, barátok, rokonok, munkahely, vagy akármi más a világon. Szóval ha én irányítok (és mások csak akadályoznak), akkor mi, vagy ki adna nekem olyan dolgokat az életben, amiket én adok? Ha Isten nincs ugye.
Az élet?
Közelítsük meg máshonnan. Ha én mondjuk egy napig minden tőlem telhetőt megteszek, a környezetemben mindenkinek segítek, akkor ezt visszakapom valamilyen formában? Nekem is segíteni fognak? Mert eddig rohadtul nem tűnt fel. Az én alapelvem ebben a témában az, hogy: Igazság nincs, de az élet megkeményít. Ha már olyan kemény leszel, hogy nem tud semmi és senki megtörni, akkor elmondhatod: Igen kaptam valamit az élettől, méghozzá egy leckét. Egy leckét arról, hogy kiben bízhatsz meg, mit tehetsz büntetlenül és kin gázolhatsz át következmények nélkül.