2013. december 5., csütörtök

A végzet ereklyéi - Csontváros

Kezdem úgy érezni, hogy lassan de biztosan kiöregszem a tini filmekből. Vagy csak egyre rosszabbak.
Bár a címben szereplő film nem  a legjobb példa erre, hiszen a Végzet Ereklyéi egészen kellemesen indított. A történet szerint van egy összenőtt szemöldökű nerd csaj, akinek folyamatosan elnyomják az emlékeit. Pedig látja a démonokat, meg a szörnyeket és csak ő tudja hol a kehely. Ezt az értékes tárgyat mindenki keresi, de nem tudni miért, és amikor meg is lesz, akkor sincs belőle semmi.
Ja lehet nagyon alacsonyan volt az elvárásom.
Kezdetben szépen megismerkedünk a szereplőkkel, a szituval, ez lassan kibontakozik és az egész elmegy valamerre terelőpályára. A 2 órás játékidőt így olyan marhaságokkal töltik ki, amik a film további részében jószerivel szóba sem kerülnek. És nem annyira látványosak, meg izgalmasak, hogy feltétlenül kellenének bele. Például az egyik mellékszereplőt megharapja egy vámpír. A sebet másodpercekig nézzük összenőtt szemöldök kisasszonnyal, csak azért, hogy a végén ne történjen semmi!
És ha már vég. A film eleje mint mondtam egészen tűrhető. Jó a világ, amit kitaláltak, egyáltalán nem olyan béna, mint a Percy Jacksonnál. Aztán elkezdenek mindent bedobálni, a végjátékban kavargatnak egy picit és fingunk sincs mi történik. Most ő ki? Meg az izé?
Ja amúgy külön tetszett, hogy van némi öniróniája a Végzet Ereklyéinek. Vagyis remélem, hogy saját magát parodizálja ki, és nem gondolja komolyan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése