Vegyünk egy sárkányt, pár tündét, néhány törpöt, ízlés szerint adjunk hozzá még néhány szereplőt, rázzuk össze és hopp! 2 és fél órányi unalom.
Kellemes unalom.
Hát nem is tudom hol kezdjem. A Hobbit első részével különösen nekem nem voltak problémáim. Butyuta volt, lassú, de egyszer meg lehetett nézni. Nagyban, moziban.
A Hobbit 2-t a Smaug pusztaságát meg lehet nézni egyszer. Nagyban moziban, 3d-ben és nem feltétlenül HFR-ben. Jó dolog ez a több fps szám egyébként, de néhol nem akart normálisan müködni. A közeli jeleneteknél nagyon zavaróan begyorsult minden, míg a távoli jeleneteknél kellően sima volt a kép. Ja aki kíváncsi rá az próbálja ki, mert megéri egyszer.
A látvány valami eszméletlenül jó. A harcok meg messze túlszárnyalták minden várakozásomat. A tündék ahogyan aprítanak, na azt öröm nézni. Kicsit a terpek voltak bénák így küzdés szempontjából...
Meg karakter szempontból nézve is. Van 3 olyan törp a csapatból akikre emlékezni fogunk. A fővezérre ugyebár, az öreg mittomén hogy hívják, de fehér szakállúra és a filler karakterre, aki nagyobb szerepet kap mint kéne.
A játékidő végtelenül hosszú. Az a baj ezzel, hogy szépen indít a film, aztán jön egy ilyen unalmas rész és hopp máris nem érdekel, hogy mi van. Aztán hirtelen sárkány és vissza kellene nyernem a figyelmem. Vagy az éberségem, na.
Összességében jó volt a Smaug pusztasága. Egyszer nézős, de jó.
2013. december 22., vasárnap
2013. december 12., csütörtök
Visszacsinálnád?
Annyiszor lehet hallani hallani: "ha megtehetném visszacsinálnám".
Időzzünk el ezen egy kicsit.
Tegyük fel van egy bizonyos esemény az életünkben, ami mondjuk 10 évvel ezelőtt történt. Tegyük fel azt is, hogy az emberi értelem és civilizáció eljutott odáig, hogy vissza tudunk menni az időben. Ha lenne egy pillanat, amin változtathatnál TE megtennéd?
ÉN nem.
Meg van ennek az oka. Alapvetően nem vagyok teljes mértékben elégedett az életemmel, de látom, hogy kurvára nem vagyok akkora szarban mint mások. Ha visszamennék és változtatnék valamin, akkor lehet, hogy az olyan hatással lenne az életemre, ami rossz irányba fordítana mindent. Amíg jó addig pedig miért kockáztassam meg, hogy rossz lesz?
Sokan ragadnak le a múltban. Nem tudják magukat túltenni egy elkövetett hibán, csalódáson, egy rosszul megszerkesztett mondaton, vagy éppen egy ki nem mondott szón. Pedig gondoljunk csak bele, hogy ha azt megtesszük, akkor mi változott volna!
Nem a múltban kell élni, hanem a jövő felé küzdeni és menni, mert ott vannak a valós remények! A múltban lévő dolgokat, még ha el is érhetnénk, akkor sem szabadna változtatnunk rajta, mert annak végzetes körülményei lennének. A jövőt pedig már mi alakítjuk.
Meg környezetünk...

2013. december 6., péntek
A Mikulásról
Sok legenda kering a Mikulás történetéről, van aki ezt vallja van aki amazt, mi most elmeséljük a Mikulás valódi és csodaszép történetét. Vagyis én.
A Mikulás Jézus halála után született nem sokkal, egy elhagyatott Török kis faluban. Itt nevelkedett a terroristák között, akik megtanították a legalapvetőbb dolgokra, melyek mostanáig a nevéhez fűződnek.
17 évesen, amikor az amerikai haditengerészet elpusztította a bázisukat Miklósincky Miklósz bosszút esküdött, és megfogadta, hogy minden évben visszatér kisérteni őket. Ez természetesen az évek folyamán megváltozott, és már nem arról beszélünk, hogy a Miki ott hagyja a cipőben a Mi Kulát...
Azóta a Mikulás már az Északi Sarkon veri a fas... fenyőfákat, begyűjti a manókat, akiknek utána egész évben minimálbért fizet, hogy legyártsák a sok szart ennek a szakállas fasznak. Ezután a pirosba öltözött dagadék fizet az amerikai államnak, akik jó kis fiúk voltak, hiszen ismételten sikerült mindenkit megfigyelniük idén. Ez alapján a Miki eldönti, hogy ki volt jó fiú és ki volt rossz. A rosszak virgácsot kapnak, a jók meg két adag virgácsot. Mert a virgács jó.
Sokan nem tudják, hogy ez egy különleges fűszernövény, ami nagyon sok vitamint tartalmaz. Érdemes elrágni, kiköpni és kis nyálgolyót gyúrni belőle. Ezt aztán megsütni kis keményítővel és fokhagymával.

2013. december 5., csütörtök
A végzet ereklyéi - Csontváros
Kezdem úgy érezni, hogy lassan de biztosan kiöregszem a tini filmekből. Vagy csak egyre rosszabbak.
Bár a címben szereplő film nem a legjobb példa erre, hiszen a Végzet Ereklyéi egészen kellemesen indított. A történet szerint van egy összenőtt szemöldökű nerd csaj, akinek folyamatosan elnyomják az emlékeit. Pedig látja a démonokat, meg a szörnyeket és csak ő tudja hol a kehely. Ezt az értékes tárgyat mindenki keresi, de nem tudni miért, és amikor meg is lesz, akkor sincs belőle semmi.
Ja lehet nagyon alacsonyan volt az elvárásom.
Kezdetben szépen megismerkedünk a szereplőkkel, a szituval, ez lassan kibontakozik és az egész elmegy valamerre terelőpályára. A 2 órás játékidőt így olyan marhaságokkal töltik ki, amik a film további részében jószerivel szóba sem kerülnek. És nem annyira látványosak, meg izgalmasak, hogy feltétlenül kellenének bele. Például az egyik mellékszereplőt megharapja egy vámpír. A sebet másodpercekig nézzük összenőtt szemöldök kisasszonnyal, csak azért, hogy a végén ne történjen semmi!
És ha már vég. A film eleje mint mondtam egészen tűrhető. Jó a világ, amit kitaláltak, egyáltalán nem olyan béna, mint a Percy Jacksonnál. Aztán elkezdenek mindent bedobálni, a végjátékban kavargatnak egy picit és fingunk sincs mi történik. Most ő ki? Meg az izé?
Ja amúgy külön tetszett, hogy van némi öniróniája a Végzet Ereklyéinek. Vagyis remélem, hogy saját magát parodizálja ki, és nem gondolja komolyan.

2013. december 2., hétfő
Hol van még karácsony?
Később még visszatérek arra, hogy milyen kellemes érzéseim vannak erről az ünnepről. Most beszéljünk arról, hogy: még csak december eleje van!
Úristen!
Évről évre meglepődök azon, hogy mennyire rá akarják az emberekre erőltetni ezt az ünnepi hangulatot. És mennyire korán. December elején már minden fel van díszítve, mindenhol szól a Jingle fuck, leárazás, jelmezek, csokik...
Túltelítés.
Oké persze tudom miért van mindez. Ilyenkor megnő a vásárló kedv, mindenki mindenkinek ajándékot akar venni. Az áruházak nyomatják az akciót meg a giccset, mert így többen vásárolnak, jobban zárják a hónapot. Ehhez persze kell néhány elengedetlen dolog. A fentebb felsoroltak.
Mindez csak azért van, mert ezeknél a helyeknél a profit számít, meg a profit és a profit. Ha megtehetjük, és ezzel több embert csalunk be, akkor tegyük meg.
De még csak december eleje van!
Nálam egyébként is lassan indul be a karácsonyi hangulat. Már ha beindul egyáltalán. De így hónap elején a verőfényes napsütésben egy picit nehéz elhitetni velem, hogy most aztán nekem rohannom kellene shoppingolni.
Arról meg nem is beszélve, hogy hamarosan jön a kommunista mikulás, aki ismét elhozza a virgácsot, korbácsot a jó gyerekeknek. (psszt: vörösben jár, önkényesen bemászik a kéményen, ki tudja mit kémked utánad és ott hagy valami szaros gallyat...)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)