Elégedetten dőlök hátra a karosszékben. Mindent elértem az életemben amit akartam, pedig nem így indult az életem.
Elátkozottnak véltem magamat.
Anyám belehalt a szülésbe, apám nem akart gondoskodni rólam. Nevelőszülőkhöz kerültem, akik még nem álltak készen arra, hogy gyereket neveljenek. A mostohaapám elhagyott minket, alig pár éves voltam. A mostohaanyámat annyira megviselte a dolog, hogy az alkoholhoz nyúlt. És a cigihez, a gyógyszerekhez, a droghoz. A végén pedig hozzám. Amikor lehetett elvert. Nem nagyon, de kellő lelki terrorban tartva a gyerekkoromat.
Tizenévesen lázadoztam ellene, nem hagytam hogy hozzáérjen. Megpróbált kitagadni, de erőtlen volt, nem tudott elzavarni. Tizenhat évesen dolgoznom kellett, hogy eltartsam magamat és azt a lényt akivel együtt éltem. Két évvel később meghalt, túladagolta magát.
Azonban akkora adósságot halmozott fel a lakásra az évek alatt, amivel még ezt az egy jó dolgot se tudta helyesen véghezvinni az életében. Tizennyolc évesen két műszakban dolgoztam, hogy az adósságokat tudjam fizetni, hogy ne haljak éhen és legyen tető a fejem fölött.
Három évig ment ez, amíg meg nem ismertem az első nagy Ő-t. Vékony, hosszú vörös haj, kicsi smink, kicsi műköröm, nagy mellek, tökéletes. Bevonzottam az életembe, hozzám költözött, együtt próbáltuk törleszteni az adósságot. Ő lakbérként, én pedig ahogy bírtam.
Elátkozott voltam.
Másfél évig voltunk együtt, nagyjából egy évig éltünk egy fedél alatt. Kiderült, hogy csak a második voltam neki, igazából mindig volt egy másik srác az életében. Nálam lakott, velem aludt, de sosem élt teljesen velem. Mindig mással volt, nagyjából ugyanazzal az emberrel. Aki mellesleg egy erőszakos, drogos állat, és belekényszerítette később apró bolti lopásokba. Fél évvel később meglőtték a lábát egy rablás során, amputálni kellett, mert olyan szerencsétlenül találta el a golyó. Másfél hónappal később megölte magát.
Ott maradtam egyedül. Az adósságok bár lejjebb apadtak, nem akartak elfogyni. A bank "kedvező" személyi kölcsönt ajánlott, amivel kiválthattam az összes hitelemet és csak nekik kellett fizetnem. Havonta kevesebbet, ám hosszabb ideig. Belementem.
Alig pár hónap telt el, talán három, vagy négy, amikor berobbant a válság. Először nem emelt a bank a hitelen, aztán kénytelen volt. A második munkahelyemet elvesztettem, mert csak a második volt, csak kiegészítésként dolgoztam ott, és bár elégedettek voltak velem, nem engedhették meg maguknak. A válság. Egy munkahelyből nem tudtam fizetni a megemelkedett hitelt, a tartalékaimat éltem fel.
Elátkozott...
Ekkor jelentek meg az utcán az uzsorások, akik kedvező kölcsönnel adtak pénzt, alig pár százalékos kamat, cserébe viszont... övék az ingatlanod, ha nem tudod fizetni. Jöttek a kicsi maffiózók, akik felajánlották segítségüket, munkát ajánlottak, eltenni valakit láb alól aki nem tud fizetni. Megjelent a bank a kedvező hitelt kiváltó hitelével, ami bár ötven évre szól, de nem rokkansz bele a fizetésébe. És megjelent ő is.
Nem tudtam mihez kezdjek, az öngyilkosságot fontolgattam. Nem volt senkim, nem tartoztam sehova, és lényegében nem volt semmim. Kinek hiányoztam volna? Akkor kopogtatott az ajtómon, zakóban, nyakkendővel, rövid szőke hajjal. Segíteni akart.
Előrebukok a székkel, a fiókban kutatok. Előhúzok egy szál szivart és a számba rakom. Meggyújtom. Lassan eregetem a füstöt, kiélvezem minden pillanatát. Igen az volt a fordulópont az életemben.
Alkut ajánlott. Segít nekem egy valamiért cserébe. Bármit kérhetek. Azt kértem, hogy legyek sikeres, gazdag, elismert. Megvakarta a fejét és azt mondta:
- Elintézhetem, de ennél egy kicsit több kell.
Megadtam neki. Aláírtuk a papírt, kezet ráztunk és vártam. Nem kellett sokat. Másnap megjelent az ajtómban és örömmel közölte velem, hogy a mostohaapám elhunyt, és a vagyonát én örököltem. Micsoda szerencse, és véletlen, hogy egyetlen örökösként rám szállt minden, már el is intézte a papírmunkát. Bár nem egy nagy cég ami az enyém lett, de van benne potenciál. A cég egy év alatt megötszörözte bevételét, a következő évben ezt megháromszorozta. A kezdeti húsz alkalmazott 150 főre duzzadt, több mint nyereséges lett.
A hitelemet egybe fizettem ki, a lakást eladtam és vettem magamnak egy újat. Egy másik városban, egy teljesen másmilyent. A bútorok a legújabb divatnak megfelelően lettek kiválasztva. Nem spóroltam semmin, mert megtehettem. Kizárólagos cég tulajdonosként akkora jövedelmem volt, amivel jószerivel nem tudtam mit kezdeni.
Elátkozott voltam...
Barbarához öt éve mentem hozzá, a gyerekünk egy éve született meg. Boldogok vagyunk, minden a legnagyobb rendben megy. Amíg meg nem tudják mit tettem.
Amikor aláírtam a papírt, ott és akkor, döntöttem. Hirtelen felindulásból, de muszáj voltam. Magamért. Egyszer az életben valamit azért tettem, hogy nekem jó legyen, és nem érdekelt mással mi lesz. Hogy mi lehet a következménye.
Eladtam a lelkem. És az övéket is.
A sajátomat nem volt nehéz, az egy puszta tollvonás. Barbaráét kicsit körülményesebb, de mivel összeházasodtunk, ez is megoldódott ezzel. A lányoméval én rendelkezem, amíg nagykorú nem lesz, utána ő dönthet arról mit akar kezdeni vele. A szőke hajú szerint ha nagykorúsága előtt megölöm, akkor ez nem probléma, utána lehetnek komplikációk. Kár, hogy annyira a szívemhez nőtt a kicsi...
Elnyomom a szivarcsikket a hamutálban. Hát itt tartunk most. Lélektelenül, sikeresen, gazdagon, egy gyönyörű feleséggel és egy csodás gyerekkel. Elégedetten mosolyodok el, amíg felveszem a kabátomat, megigazítom a nyakkendőmet, és lekapcsolom a lámpát. Azt hiszem hazafelé még beugrom az egyik szeretőmhöz, hogy még jobb kedvre derítsem magam.
