2016. szeptember 20., kedd

Tini mutáns teknőcök az apokalipszisben

Két "képregény" filmet is láttam az elmúlt időben, ezekről gondoltam írok egy rövid beszámolót, de csak azért hogy jól elküldjem ezeket a fenébe.
Kezdjük a fájdalmasabbal a Tini nindzsa teknőcök második felvonásával.
Ők néha jók voltak

Istenem de szar volt ez a film. 
Kezdeném ott, hogy a rajzfilmet én szerettem. Tök jó fejeknek tűntek a teknősök, a főgonosz is menő volt, meg ez a két mutáns lény is, az orrszarvú meg a disznó. Ehhez képest már az első filmet se mentem el megnézni a moziba, mert rettenetes visszhangja volt, arról nem is beszélve, hogy Michael Bay rendezte. A mindent felrobbantok amit látok Bay.
Na a második részre már nem tért vissza, inkább csak mint producer ugrott be a projektbe. Cserébe jött Dave Green, aki azzal a remek elgondolással ült le a film elé, hogy ő márpedig leutánozza a mester munkáját. Gondolhatjuk mennyire sikerült neki... 
Persze nem csak a rendezéssel van baj. A forgatókönyv egy katyvasz, a fő cselekmény száll darabjaira hullik és nem jó az ütemezése se. A látvány persze remek, de durva, hogy egy két órás filmből egyetlen jelenetet tudok felidézni. Zúzó még mindig nagyon gyengus főellenség, ez a földönkívüli agy-szar meg egyszerűen rettenetes lett. Bebop és Rocksteady még úgy-ahogy működnek, bár helyenként túlságosan is kretének lettek. Ahogy egyébként mindenki kretén ebben a filmben, a gonoszok, a teknősök, és főleg a mellékszereplők. Stephen Amell-nek az első nagy filmes szereplése biztosan kudarc lesz, mert olyan bárgyú idiótát csináltak belőle, ami rettenet. Will Arnet, mint nem is tudom kicsoda (amúgy meg Batman szinkronhang) teljesen lefárasztott amikor megjelent a képernyőn, és a legdurvább még mindig Megan Fox. Akiből próbálnak riportert csinálni. Mármint egy olyan riportert aki nyomoz, meg tud dolgokat, meg ilyenek. Ehhez képest az egész filmben ugyanazt az 1!! darab arcot vágja, ami nem biztos, hogy elegendő bármihez is... 
Na ehhez képest az X-men Apokalipszis egy remek film. A szériához képest már kevésbé.
Ezt megnézném!

Ha meg nem történté tesszük a Farkasos spin-off részeket, akkor az egyik leggyengébb X-men történettel állunk szemben. Ezúttal egy nagy kék szar akarja elpusztítani a világot, és majdnem sikerült is neki, de a végén mégse. Persze ezt lehetne taglalni, hogy közben át akar menni egy másik testbe, meg Magneto is szenved, és megint kapunk egy Farkas eredetsztorit, de igazából ezt nem kell boncolni, hiszen láthatóan a forgatókönyvírók is először annyiban voltak biztosak, hogy a kék szar elpusztítja a világot. Aztán majd meglátjuk mi lesz.
Ja a végeredmény felemás. Azok a részek, amik a "rajongók miatt kerültek be", tehát a Higanyszál futása, meg az újabb Farkas történet, azok baromi jól működtek, de ha józanul nézzük a dolgokat simán kihagyhatóak lettek volna. Azok a részek, amik felvezették a gonosz eljövetelét, meg bármi ami Apokalipszissel volt kapcsolatos, az félrement. Ez nem volt gonosztevő, ez egy idióta volt. Kész.
A legjobban McAvoy-t és Fassbendert sajnáltam a film után, akik mindent beleadtak, sőt bőven túl is teljesítettek minden elvárható szintet. Az más kérdés, hogy a karakterük mennyire működött, meg ilyenek.

2016. szeptember 6., kedd

Az idei nyár leg-leg filmjei

Sok mindent el tudunk mondani az idei nyári filmes felhozatalról. Baromi sok folytatás, feldolgozás, sok bukás és kellemetlen csalódás ért minket, így érdemes visszanézni, elfelejteni az egészet a fenébe és gyorsan továbblépni, megkukkantani mit is hoz még az idei év. Lássuk akkor az idei nyár győzteseit és veszteseit, avagy mik azok a filmek (vagy olyasmik), amikre évek múlva is emlékezni fogunk!

A nyár pozitív csalódása: Csontok és skalpok (Bone tomahawk)

A vadnyugaton járunk, egy elhagyatott kis városkában, ahol hirtelen a semmiből elrabolnak egy nőt, valamilyen benszülött törzs lakói. A helyiek közül páran utánuk erednek, de az útjuk nem egy sétagalopp, hazatérni meg nem mindenki fog. Remek hangulat, lenyűgöző fényképezés és egy olyan veszély, amitől feláll az ember hátán a szőr. A tempó kicsit lassú, de az utolsó fél óra mindenért kárpótol…

A nyár negatív csalódása: Az öngyilkos osztag (Suicide Squad)

Mindenki baromira várta ezt a filmet, ami nem is csoda, hiszen brutál jó reklámkampánya volt. Aztán jött és jól pofára is estünk. Az SS egy teljesen középszerű (sőt annál még talán rosszabb is) akciófilm, ami kellően szétrombolja az összes olyan gonosztevőt, akit valaha is szerettünk. Ez nem az a Harley, ez nem az a Joker, és nem az a Diablo aki nekünk kellene, de sajnos ezekkel kell beérnünk…
A nyár legnagyobb bukása: Szellemirtók (Ghost Busters)
Semmit nem vártam el ettől a filmtől, és éppen ezért még nem is néztem meg. Az már biztos azonban, hogy ennél durvább hasalás idén nem lesz, a Szellemirtók alsó hangon is 60 milliót bukott, ami egy rettenetesen nagy szám. Persze nem meglepő, a Sony mindent elkövetett annak érdekében, hogy ez a film szar legyen. Először is kiherélték magát a sorozatot, aztán feltöltötték nőkkel és ostoba poénokkal, majd berakták azt a Paul Feig-et, akinek szerintem egy értékelhető filmje nem volt eddig.

A nyár legszarabb filmje: Szemfényvesztők 2 (Now you see me 2)

Már az első rész is elég random volt, de arra én még személy szerint azt tudtam mondani, hogy szórakoztató. Persze egészen a végéig, amikor is mindent túlbonyolítottak, és azt hitték, hogy milyen menők, persze semmi nem volt kidolgozva, meg semmi nem lett megmagyarázva, csak az orrunk alá lett tolva. Na ha ezt felnagyítjuk, mármint az összes negatív dolgot, akkor megkapjuk a Szemfényvesztők második részét, ami egy eszméletlen nagy baromság és agyrákot okoz. Ezúttal még hülyébb trükkökkel, még bolondosabb szereplőkkel és egy meglepően jó Daniel Radcliffe-fel.

A nyár legjobb filmje: Ööööööö

Az a helyzet, hogy muszáj kitolnunk a nyár fogalmát egy hónappal, hogy valóban értékelhető, jó filmeket találjunk. Persze volt itt Zátony, meg új Star Trek, amik nem voltak rosszak, de kell az a május. Egyrészről azért, mert úgy tűnik, hogy ez a hónap is kezd átcsúszni a blockbuster nyár fogalmába, másrészről mert nem tudok a normális nyári hónapok közül választani semmi olyat, ami szívesen újranéznék bármikor. Akár most is.
Szóval a nyertes: Warcraft

Ja tudom. Filmileg borzalmas a cucc, de az a helyzet, hogy a hangulata nálam olyan színtiszta ötös, hogy nekem ennél nem is kellett több. Jók a harcok, jó a látvány, nagyon fasza a zene, és tényleg minden egyes összecsapásnak egyszerűen súlya van. A varázslás is eszméletlen király, szóval én tényleg odavoltam ezért a filmért, nekem ez tetszett a nyáron a legjobban.

Mit várunk az ősszel?


Szeptemberben érkezik a Hét mesterlövész újra-újra feldolgozása, ami egészen szórakoztató lesz így az előzetesek alapján. Októberben jön Kubo és a varázshúrok, amire én már baromira várok, de lesznek még érdekes alkotások ebben a hónapban. Többek között érkezik a Lány a vonaton, ami egy csavaros sztori lesz remélhetőleg, érkezik az új Jack Reacher film, sőt a Kör is folytatást kap, a Körök címmel. Novemberben Érkezés, Doktor Strange,Legendás állatok megfigyelése, szóval unatkozni nem fogunk! Reméljük az ősz-tél eleje mozis felhozatalból jobb lesz, mint amit eddig idén átéltünk.