Éppen minap olvastam egy érdekes cikket a Metropol újságban. Eszerint fontosak a karácsonyi hagyományokat megtartani, mert a rendszeresség tartja össze a családot. Tehát ha minden évben halászlé és bejgli a menü, akkor mindenki biztonságban érzi magát. Beleszagol a levegőbe, megérzi a frissen sülő undorító bejgli illatát, a rotyogó hallét és úgy gondolja: "Igen itt a karácsony".
Bullshit.
Évről évre azt fedezem fel mindenki muszájból csinál dolgokat karácsonykor. Fát veszek, mert ezt kell tenni. Feldíszítem évről évre ugyanazokkal a rohadt gömbökkel és lámpasorral, mert ez van itthon és valamit rakni kell a fára. Megfőzöm a halászlevet, mert az a tipikus magyar karácsonyi étel. Felrakom a karácsonyi égőket a fára meg az ablakra meg a redőnyre, mert mindenki ezt csinálja a környéken és nem lehet, hogy pont én nem...
El kell menni rokonokhoz. Mindenkihez. Jó arcot kell vágni. Meg kell enni, jó kívánságokat kell mondani. Ezt kell, azt kell, amazt kell.
Évről évre azon gondolkozom miként mozdítsam ki ezt a statikus baromságot a helyéről. Nekem a karácsony azt jelenti, hogy összejön a család jól érezzük magunkat és esszük ami van, azt kész. A fát is próbálom évről évre máshogyan feldíszíteni (mert megkerülhetetlen...), de amiben mindig változtatok az a karácsonyi menü. 2 éve egészben sült pulyka, tavaly töltött kacsa és sült hal volt tálalva. Az idei felhozatalt még nem árulnám el, de az biztos, hogy a halászléhez és a bejglihez kurvára nem lesz semmi köze.
Már csak azért se.
