Már tavaly, sőt tavaly előtt, sőt már azelőtt se értettem, hogy mi értelme van ennyivel előbb elkezdeni ezt a karácsonyi őrületet. Az elmúlt pár évben még talán-talán örült az ember a különböző égőknek, meg lámpáknak, mivel azok egészen szépen néztek ki a havas tájon. Azonban már tavaly se volt, sőt az idén sincs hó, ami indokolná ezt a karácsonyi előmenetelést. A boltokra felkerülnek a fenyőfa díszek, meg a különböző csillogó szirszarok, miközben odakint konkrétan 10 fok a hőmérséklet, verőfényes napsütés van és azon gondolkozom, hogy a fenébe fogom X ezer forinttal a zsebemben kihúzni a következő fizetésig.
Ezek a minél előbb reklámozzuk a különböző ünnepeket pont az agyamra tudnak menni. Nem hiszem hogy bárki bemenne azért valamelyik üzletbe november végén, mert ő konkrétan már akkor ajándékot akarna venni. Esetleg ha betéved és meglát valamit, akkor megveszi, de a vásárlók nagy része úgyis mindig mindent az utolsó utáni pillanatra hagy.
Persze értem miért kell már november közepén elkezdeni játszani a "Kis karácsony" című klasszikust, csak az a baj, hogy ezalatt a majdnem egy hónap alatt teljesen kiég belőlem, és más sok-sok emberből a karácsonyi készülődés. A szellem, a lélek, meg a tököm tudja még mi. Aztán persze az egész meghittség minek? Azért, hogy összejöjjön egy évben a család fele, kibeszéljük a másik felét, majd következő nap, ugyanezt fordítva? Mert fontos egy évben egyszer kellőképpen kiöltözni, meglátogatni a rokonokat, akiket amúgy leszarunk, és ajándékot vinni nekik? Egy évben egyszer megjátszani, hogy érdekel a másik?
Ezért ez a felhajtás?