(megjegyzés: nem mintha ez olyan sokkal bonyibb lenne mint leírni de az apád faszát youtube, hogy nem lehet simán csak hangot feltölteni rád)
2015. augusztus 19., szerda
2015. augusztus 17., hétfő
A mozikultúráról
Az élet oly sok területén követelik, vagy legalábbis várják el tőlünk, hogy a megfelelő módon viselkedjünk. A különböző közlekedési eszközökön átadjuk a helyünket, megvárjuk hogy leszálljanak a járműről, mielőtt mi megpróbálnánk felszállni, vagy éppen a mozgólépcső jobb oldalán próbálunk állni, hogy mellettünk elmenjen az, aki siet. A tálcánkat visszavisszük a gyorsétteremek asztalaitól, nem köhögünk rá másra, és még sorolhatnám. Sajnos ezek közül egyik se valósul meg teljesen, de erre igazából legyintek, mivel mindenki siet, vagy éppen bámészkodik és ezért nem veszi észre magát.
Arról már nehezebb beszélni, hogy azok akik beülnek egy moziműsor vetítésére miért nem tudnak betartani néhány alapszabályt.
Immáron másodszor fordul elő, hogy a közelünkben ülők arról beszélgetnek a film alatt, hogy milyen finom az általuk megvett étel, majd miután elfagyott a nassolni való azt próbálják meg kitalálni, hogy végül is mit is néznek. Persze többen előveszik a telefonjukat és belevilágítanak a sötétbe, mindezt természetesen hosszú percekig, hogy mindenki észrevegye őket.
Igazából nem értem, hogy nagyjából 2000 forintos jegyár mellett miért éri meg az embereknek beülni olyan filmekre, ami láthatóan nem érdekli őket, és magatartásukkal tönkretenni mások szórakozását. Ha egy színházban, egy múzeumban, vagy más kulturális intézményben meg lehet követelni bizonyos hozzáállást (ruházatot, telefonhasználat tiltását), akkor egy filmszínházban (moziban) miért viselkedhet mindenki úgy ahogy akar?
Jó lenne ha ezek az emberek észrevennék magukat, és megértenék, hogy nem azért szól nekik az ember, mert nagyon szeretne, hanem azért mert geci idegesítőek.

2015. augusztus 10., hétfő
Blade and Soul még idén!!!4!
Korábban annyiszor leírtam cikkbe, hogy "Hamarosan jön a játék EU verziója", meg "jövőre már biztosan lesz", hogy igazából már nem is bíztam benne. Ezalatt a majdnem 3 év alatt elértem odáig, hogy teljesen leszarjam. Kipróbáltam egy törtszervert, megnéztem az animeből 2-3 részt, szóval ja volt hiánypótlás, de úgy nem igazán érdekelt, hogy lesz-e ebből valami vagy sem.
Erre valamelyik nap belefutottam a hírbe, hogy hamarosan jön a játék EU és US szerverekre.
Megmosolyogtam a hírt és olvastam tovább. Annyi ilyet lehetett már látni. Aztán csak piszkált a dolog és most úgy komolyabban nekiolvastam.
Még idén jön a Blade and Soul EU szerverre és ingyenes lesz!
Értitek? P2W!
Na ennyit arról, hogy leszarom a játékot...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)