Múlt héten véget ért a SHIELD ügynökeinek a második évada, így a képregény sorozatos felhozatal egy következő darabjáról írom le a véleményem. Ígérem ez az utolsó előtti, hiszen ma, vagy holnap véget ér a Flash is. Szóval lássuk mi is történt, érdemes-e nézni eme sorozatot...
Érdemes hát!
Az első évad első fele egy igazi gyötrelem volt számomra. Benne volt a kocka faktor, de mindenki olyan kis tutyimutyinak tűnt, nem igazán értettem hová akarják ezt az egészet kihozni. Aztán szépen lassan az első évad második felében történt valami, mert olyan szuper véghajrát csapatott a sorozat, amit öröm volt nézni!
És most itt a második évad, amiben 2 történés is akadt és mindkettő eléggé kemény.
Először is Coulson megörült az első évad végén, így ki kell derítenie, hogy WTF van vele. Erre a legjobb módszer összefirkálni táblákat és szerencsétlen embereket zaklatni. Másrészről lehet érezni, hogy valamik szerveződnek a háttérben, amik szépen belefonódnak ebbe a történetszálba. A végére ismét előkapták a nagyágyút és lődöztek vele olyanokat, hogy ihaj!
A különbség csupán az, hogy míg az első évad első fele unalmas volt, és jellegtelen, itt sikerült végig fenntartani a figyelmet. Talán nem is csoda, hogy berendelték a harmadik évadot.
És még valami. Korábban lehetett olyan posztokat látni, miszerint a Marvel a filmekben, a DC a sorozatokban a nagymenő. Lehet, hogy a Marvel kezdi uralni mindkettőt? A Shield-es sorozatuk idén verte az Arrow-t, a Daredevil pedig egy kiemelkedő darab lett, míg az Agent Carter bőven felnőtt a feladathoz. Komolyan össze kell szednie magát a DC-nek, ha akarnak itt kezdeni valamit, hiszen mindhárom korábban említett sorozat folytatódik, sőt, Netflixre jön az A.k.a Jessica Jones, valamint a Luke Cage is, s higgyük el, nem lesznek sokkal rosszabbak mint a mostaniak...
2015. május 18., hétfő
2015. május 14., csütörtök
Sorozatosdi: Arrow harmadik évad
Kezdenek véget érni a sorozatok, amiket nézek. A Daredevilt most fejeztem be, az Arrow most ért véget, a Flash jövőhéten, sőt a SHIELD ügynökei is befejezték a küldetést erre az évre. Érdemes pár szót szólni mindegyikről, mert vannak érdekességek, kiemelkedő alkotások köztük. Legyen szó most az Arrow harmadik évadról, ami meglepően silány lett szerintem...
SPOILER ALERT!
Kezdjük azzal, hogy a második évadban mindent elvesztett Oliver. Anyja meghalt, a cége átkerült máshoz, Thea elmenekült a városból, és mindezek mellett a Liga segítségét kellett kérnie ahhoz, hogy megvédje szeretett városát. Cserébe viszont leszámolt az egyik legkirályabb "gonosszal" Slade Wilsonnal. Szóval milyen kihívásokat lehetett ezután az útjába görgetni?
Kezdetben semmit. Persze össze kell szednie magát, mert megint majdnem cserben hagyta a várost, és a családja is darabokra hullott. Ahhoz, hogy megtalálja a visszautat, először fel kell vennie a küzdelmet Íjászként, majd Oliverként is. Persze nem kérdés ez sikerül neki, hiszen ő a főszereplő. Nem szólhat egy fél évad arról, hogy neki milyen szar...
Szóval amikor már majdnem minden a helyén, akkor a semmiből meghal valaki, amit nem akárki tett, csak ő nem tudott róla. És az egész valahogy oda akar kilyukadni, hogy az Íjász összecsapjon a Liga vezetőjével, Ra's al Ghoul-lal.
És azt hiszem valahol féltávnál kezdtem el érezni, hogy gáz lesz.
Ra's hiába kiváló harcművész, hiába remek gonosz alkat, egyszerűen nem találták a jellemét. Amikor pedig kijelentette, hogy azt akarja Oliver legyen az új Ra's, akkor már tudtuk mi lesz vele, és mi lesz a főszereplővel.
Ó de nem csak történetben és főgenyában teljesített alul ez az évad.
A mellékszereplők elkezdtek összevissza karakter fejlődni. Thea, aki 1 évig élvezte apja kínzását, és erősítését, hirtelen jó erőssé vált. Aztán mégse. Aztán villantott dolgokat, de ugyanolyan maradt mint volt. Brávó.
Felicity átment idegesítő picsává, Laurel kiidegel még mindig. John megmaradt annak aki volt, engedelmes négernek, miközben az egyetlen valós fejlődést az a Roy mutatta, aki igazából háttérbe szorult.
Voltak jó pillanatai a sorozatnak, és még mindig piszok szórakoztató tud lenni, egyszerűen ez most egy elrontott évad lett. A visszaemlékezések, és az aktuális szálak se akartak megfelelően működni. A sok apró hülyeség meg teljesen kizökkentette az embert, szóval az olyanok, hogy Nanda Parbat egy átjáróházzá vált... amit ezrével őriznek a bérgyilkosok... ja.
Remélem összeszedik magukat és egy olyan király negyedik évad várható, amitől a farkam beleugrik a számba.

2015. május 11., hétfő
Ultron kora
Először is azzal kezdeném, hogy próbáltam kerülni mindenféle írott és képi kritikát a filmmel kapcsolatosan, ami nem nagyon sikerült. Csak elolvastam egy cikket, illetve megnéztem egy videót, de ezekre nem figyeltem oda, próbáltam a saját véleményemet felállítani, csak magamra hagyatkozni. Spoiler mentes írás!
Az Ultron kora ott indít, ahol az előző Marvel filmek és az Agent of Shield sorozat részei abbamaradtak. Utóbbi igazából nem feltétlenül szükséges a film nézéséhez, de helyenként jó ha van mibe kapaszkodnunk. Szóval egy hatalmas támadás során kiderül mit akarnak hőseink, amivel megindul a baj lavina. Mert egy valami állandó: a baj.
Ezúttal a probléma forrása a saját házuk környékéről érkezik, hiszen a címszereplő Ultron, Tony Stark teremtménye, bár nem igazán úgy sikerült, ahogy eltervezte. A robot ahelyett, hogy díszelegne és várná az utasításokat, önmaga cselekszik, amivel nem is lenne önmagában gond. Csak szegénykém nem azt akarja, amit mások elvárnak tőle.
Ultron karaktere (igen egy robotnál) zseniális! Telitalálat, igazából ő nem is olyan, meg... hát erről nehéz beszélni. Szerintem nagyon eltalálták.
A többiekre nem lehet panasz. Megismertük őket már korábbról, az Avengers 1 óta pedig tudjuk milyen aranyos is amikor civakodnak, vagy amikor csak simán leülnek és beszélnek. A legviccesebb pillanatokat sikerült a legmegfelelőbb helyre beszúrni, így nem lett a film egyhangú, és mondjuk ki nem egy akciókavalkád az egész! Pedig abból van itt a legtöbb, és milyen harcok vannak, atyaég!
Számomra mégis két faktor volt a filmben. Az egyik Skarlát boszorkány, akitől nem dobtam el az agyam, mégis úgy megszívatta hőseinket, hogy azt öröm volt nézni. A másik, hogy előszeretettel csinált hülyét magából a film, igazából voltak ilyen önoltások, amik nagyon jól álltak neki.
Na és ezek azok amik megkülönböztetik amúgy a DC-t és a Marvel-t. Ha csak összevetjük az utolsó filmet ebből és abból, akkor jól látható a különbség, és az élvezhetőség is. Itt is romboltak annyit, mint a Superman-ben, mégis sokkal fogyaszthatóbb volt az egész.
Sajnos akad némi probléma is a filmmel. Számomra túl sok info volt, helyenként elég fárasztónak tűnt követni a szálakat. Persze eltudtam helyezni a karaktereket, felismertem mindenkit és magát a történetet is értettem. Csak sok volt. A film végére el is fáradtam.
Szóval ja, irány a mozi és tessék megnézni valami faszát! Főleg úgy, hogy a traielrek között van az SW 7 is, ami iMAX-ben nagyon kemény hatást keltett!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)