2015. február 1., vasárnap

A DAL 2015 eddig és nem tovább

Lezajlott a hazai selejtező második köre, ami nekem bőven elég volt ahhoz, hogy megállapítsam: ez bizony engem a továbbiakban nem érdekel. Miről is van szó?
Az Euroviziós dalfesztiválra minden ország küldet egy előadót, ami képviseli az adott nemzetet. Ezt nálunk egy vetélkedővel választják ki, ahol a zsűri mellett a közönség is továbbjuttathat énekeseket. Igen ebből már adódnak a problémák, a zsűri kiléte és maga a szám is eléggé meghatározó tud lenni. Tehát benne van a pakliban, hogy nem a legjobb DAL képviseli országunkat? Hát na ná!
Idén az M1 amúgy még jobban belelódult, a zsűri mindenkit lepontoz egy 1-10 skálán, ehhez hozzácsapják a közönség pontokat. Azokat a pontokat, amiket egy ingyenes applikáció segítségével lehet elküldeni. Csak éppenséggel azt hagyják ki az egész mizériából, hogy az ingyenes applikáció fizetős sms-t küld. LOL.
Nem baj 40k embert így is sikerült beugratni, ők elküldték a maguk kis pénzét az M1-nek. Ja mindezek mellett az utolsó 15 percben a megmaradt 5 előadó közül is választhatnak egyet a nézők, aki tovább haknizhat a következő adásban.
Oké, én nem vagyok oda ezért a versenyért. Egyrészről, az hogy mindenki jelentkezhet, bármilyen dallal, az szerintem elég erős. Másrészről a zsűri is hagy némi kívánnivalót maga után. A 4 tagú bagázsba ezúttal belerakták Pietro-t, vagy Póárót, vagy ki a tökömet, aki azon kívül, hogy rohadt sokat pislog és alig nyitja ki a szemét, azon kívül csinált valamit? Vagy ennyi elég ahhoz, hogy az adófizetők pénzéből jóllakassák?
Na de ott van még Csiszár Jenő is, akinek tök mindegy mi szól, ő tud rá valamilyen kategóriát mondani. Ott van a Rákos Filip, akinek szerintem kurvára semmi köze a zenéhez, és az egyetlen női tag is, Rúzsa Magdi. Ő rá nem akarok rosszat mondani, mert ő az egyetlen, akinek biztosan van valamilyen zenei affinitása.
Akkor miért is néztem?
Két oka van. Egyrészről jó tisztában lenni azzal, hogy milyen zenék születnek a mai magyar piacon. Sajnos a helyzet elég elkeserítő...
Másrészről indult a Leander Rising, ami az egyik kedvenc magyar bandám, széthallgattam mindegyik számukat, imádom őket. Aki nem tudná, ez egy metal-rock banda, akik intelligens számokat írnak, mindegyik énekelhető, de mondanivalóval is rendelkeznek emellett.
Szóval ez nem titok, sajnos nem jutottak tovább a következő körbe. Ezzal igazából semmilyen meglepetést nem okozott a műsor, várható volt, hogy egy "réteg" zenekar nem kerül be a legjobb X-be. A baj az, hogyan estek ki, illetve maga ez a műsor hogyan zajlik.
A zsűri pontszámai 90%-ban meghatározzák a továbbjutok kilétét. Mivel ezeknek az embereknek a 75%-a nem ért a zenéhez, így azokat juttatják tovább, akikről tudják, hogy kicsoda. Tóth Vera? Simán, tök mindegy mit énekel, neki csak jót lehet mondani. Oláh Gergő? Aki hiába énekel szépen, ha egyszerűen a dal alatt hallható ritmus lopott, és a szám amit énekelt egyszerűen dög unalmas. Ki a faszt érdekel, hogy ő honnan jött? 
Szóval ott tartunk, hogy a 10 indulóból 5-nek van neve. Meg is vagyunk a továbbjutókkal, persze azért a nagyon, nagyon szarokat nem rakjuk be, helyette menjenek a kisebb nevek. Ezután próbáljunk még több pénzt kihúzni a nézőktől, akik nem is tudják, hogy fizetnek az ingyenes applikációval. Ők vajon az 5 kevésbé népszerű, vagy népszerű, de szar énekesből kit juttatnak tovább? 
A legjobbat? 
A második legjobbat?
Vagy azt akinek a legnagyobb neve van, és mellé elfogadhatóan énekelt? 
Kérdés ez egyáltalán? 
Igazából nem tudom, hogy kellene működnie ennek a versenynek, de nem is érdekel. Örülök, hogy a Leander Rising megmutatta magát és helytálltak annak ellenére, hogy valami félnótás jutott helyettük tovább. 
A részemről a továbbiakat inkább passzolom.