Szeretünk általánosítani dolgokat, amivel nem is lenne baj. Egy bizonyos mértékig. Azonban az évek folyamán nagyon sok minden változott, ami miatt nem biztos, hogy megéri már általánosan beszélni valamiről.
Gondoljunk bele csak abba, hogy olyan 20-30 évvel ezelőtt mi volt a séma, mit vártak el az embertől, hogyan teljesített, és most a 2014-es évben mi a helyzet ugyanezzel. Azt nem érdemes cáfolni, hogy felgyorsult a világunk, mindenhova sietünk, mindenhol stressznek vagyunk kitéve. A munkahelyen időre kell megcsinálni mindent, utazásnál tolakodnak, lökdösnek, természetesnek tűnik, hogy amikor hazaérünk akkor már nincs kedvünk semmihez. Ettől függetlenül még főznünk kell, edzenünk, rendben tartani az életünket. Talán nem is csoda, hogy nincs időnk mondjuk párkapcsolatot építeni, vagy éppen gyereket vállalni. Olyan 30 éve teljesen más volt minden. Nem rohant ennyire a világ, nem kellett ennyire megfelelnünk mindenkinek. Nem volt akkora elvárás, az igazi elvárás az volt, amit magunknak felállítottunk. Ezért lehetséges az, hogy míg korábban sokkal többen vállaltak gyereket egészen fiatalon, addigra ez kitolódott, sőt sokan nem is tudják az életükbe beleszorítani ezt a dolgot.
Erre van is egy csodálatos statisztikai adatom, miszerint
1960-hoz képest fele annyi házasság jött létre 1990-ben, míg a válások száma évről-évre folyamatos nőtt.
Oké a világ változik, de vannak egységes dolgok. Amik mindig ugyanúgy működnek, mennek a maguk útján.
Igaz ez?
Nos persze általánosítani lehet bizonyos dolgokat. Például, hogy a paprikás krumplihoz milyen jó a kovászos uborka. Vagy hogy a tükörtojás elengedhetetlen kelléke a tojás. Azonban, szerintem, amihez köze van az embernek, azt nem szabad általános formában megítélni.
Kifejezetten érdekes mondjuk a férfiakról és nőkről beszélni és általános megítélésükről. Azaz, hogy egy hím nemű egyed miben különbözik most, és miben különbözik mondjuk akkor, amikor kitalálták ezeket az általános dolgokat. Vagy ugyanez a nőknél.
Mielőtt ebbe belemennék leszögezném, hogy állításaimat statisztikákra alapozom, amikben lehet hiba.
Szóval kezdjük a férfiakkal. Tudni kell, hogy a férfiak teljesen máshogy működnek, mint a nők. Ennek ugyebár vannak külső megnyilvánulásai is, de én most a gondolkodást emelném ki. A férfiak ugyanis a "
gondokat megoldandó problémaként értékelik, nem pedig érzelmi alapon közelítenek feléjük." Természetesen ez a nőknél pont fordítva van, ezért van sokszor, hogy egy adott problémát a férfi próbál minél jobban körüljárva megoldani, sok gondolkodással és ami a legfontosabb ésszerűen. A nők ezzel szemben próbálnak ésszerűen cselekedni, ám sokszor elviszi őket az érzelmük, ami miatt nem biztos, hogy a legjobb döntést hozzák.
Azonban fontos leszögezni, hogy ezt nem szabad általános formában kezelni, főleg hogy a férfi-nő egyensúly kezd elbillenni. Régebben a férfi dolgozott, hazament, evett, megdugta az asszonyt és vége a napnak. A nő az otthoni dolgokat intézte, mosott, főzött, gyereket nevelt. Azonban most már nem lehet egy fizetésből megélni, nem lehet arra hagyatkozni, hogy majd megleszünk valahogy. Mindenkinek ki kell vennie a részét az életben maradásból, ezért a férfi is főz, mosogat, az asszony is dolgozik.
Kanyarodjunk vissza még egy picit a férfi nemhez. Van egy olyan megállapítás, amely borzasztóan érdekes (számomra). Méghozzá az, hogy a férfiak minél több nővel akarnak lenni, mert így gyűjtik a trófeákat, amivel fel lehet vágni.
Igaz, ami igaz, a mai világ sajnos ezt a képet sugallja, ám nem csak rólunk hímekről, hanem a nőkről is. Az a menő nő, az a menő ember, aki minél előbb lefekszik mással és ezt utána minél többször megteszi. Azonban ha eltekintünk attól, hogy a párunk most gizda csávó, vagy sem, akkor érdemes belenézni a sorok közé. A férfi ugyanis ha le is fekszik más nővel, azt azért teszi, mert a párját nem szereti és egy másik nőnél keresni a biztonságot. Egy friss felmérés szerint még így is
a fiatal férfiak körében fontosabb a hűség, mint a pénz, a házasság, vagy a szex!
A másik igen komoly tévhit, hogy
a férfiak nem érzelmesek. Ez sem igaz, csak ugyebár nem úgy fejezik ki magukat, mint a nők. Egy nőnek ha baja van, akkor megértésre van szüksége, egy olyanra, akitől érzi a törődést és nem feltétlenül a segíteni akarást
. A férfiak vágynak a szilárd, biztos háttérre. Ha ez nincs meg nekik, akkor férfiatlannak érezzük magunkat, elmenekülünk a világ elől. Ezért is van, hogy egy hím nagyobb százalékban szenved valami betegségtől, mint egy nő. Szeretjük magunkban megoldani a problémáinkat, ha ez nem megy, akkor rágörcsölünk és nagyobb eséllyel leszünk mondjuk gyomorfekélyesek. Vagy öngyilkosok. (a férfi nő arány 3:1-hez ebben a tekintetben).
Vannak kifejezetten érdekes statisztikák a nőkkel kapcsolatosan is. A legtöbbjük nem szereti a konfliktusokat, ám ha belekerülnek, akkor nem bírnak magukkal. Ugye elragadja őket az érzelmük. A nők máshogy reagálnak a fájdalomra, ez a biológiai felépítés miatt van.
Van igazából nagyon sok minden, amit általánosan használunk egyik-másik nemet illetően, ám lássuk be ez egy más világ, mint ami volt. Másak az emberek, másak a körülmények és másmilyen szenny folyik a tévéből, a híradásokból. A régi általános dolgok ma már nem felelnek meg. Egy férfi nem feltétlenül olyan nőt keres magának, akivel leélheti az életét, hanem egy olyat, akinek duzzasztott szája és műkörme van. Azonban az általánosításban az a jó, hogy ezeket az embereket berakhatjuk egy csoportba (ostobák) és onnantól kezdve ők már nem képzik az átlag férfit. A nőknél is vannak olyanok, akik kacsaszájúak, nagy műkörműek akarnak lenni. Tényleg úgy akarjuk megítélni a világot, hogy ezeket az embereket vesszük alapul?
